A halálán kívül több oka lehet egy írónak műve félbehagyására. A múlt század néhány híres magyar irodalmi kísérletét felidézve kiderül, nem mindig maradnak hoppon az olvasók.
„Kedves Barátaim, betegségem egyelőre, remélhetőleg csak rövid időre, megakadályoz abban, hogy regényem második részét megkezdjem. Természetes, hogy addig sehol egy sorom sem jelenik meg, míg a regényt nem folytathatom.” Móricz Zsigmond nyugtatta így olvasóit a Nyugat hasábjain 1925. november végén, miután négy lapszámot követően félbemaradt a Kamaszok című írásának közlése. A történetben a 15 éves Kesserü Lajoska kiábrándul tiszteletre méltó, hatgyermekes édesapjából, mert rájön, az beleszeretett egyik kollégája vonzó feleségébe, vagyis ugyanaz a nemi vágy vezérli, mint amit ő is kezd átélni.
A mű a Móricz diákéveit feldolgozó regénysorozat középső része lett volna, az 1920-ban megjelent Légy jó mindhalálig és az 1930-as években publikált Forr a bor, illetve a Bál című írások között. Móriczot nem a betegség akadályozta meg a regény befejezésében – derül ki Szilágyi Zsófia irodalomtörténész 2013-as monográfiájából. Inkább az az érzelmi hullámzás, amit a Simonyi Mária színésznő iránti szenvedélye váltott ki benne (a kapcsolat miatt lett öngyilkos abban az évben a felesége, Holics Janka).
Nagy feltűnést keltett és sok díjat elnyert A fehér várkastély című, Japánban, az Edo-korban játszódó társasjáték. Az alapötlete olyan, hogy elsőre nem is érti az ember, hogy lehet ezt kivitelezni, de az első játék után kiderül: A fehér várkastély rászolgált a sikerére.
Pálinkás József, az MTA volt elnöke a Népszavának arról is beszélt, hogy a magyar kormánynak nincs semmiféle tudománypolitikája, csak kósza ötletei.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.
