Elfelejthetjük a válságot? Körkép a zsugorodó beruházások és csökkenő fogyasztás idejéből
Emberemlékezet óta nem javult egyik esztendőről a másikra olyan mértékben a külkereskedelmi mérleg Magyarországon, mint 2022-ről az idei évre. Ez ellensúlyozta a fogyasztás és a beruházások súlyos visszaesését.
Vége a válságnak, felejtsük el? Azért ez nem ilyen egyszerű. A szakirodalom szerint egy gazdaság akkor van recesszióban, ha a hazai össztermék két egymást követő negyedévben csökken, de ha ez bekövetkezik, alapvetően megbillenhet a későbbi növekedési pálya is.
Ez történik a magyar gazdasággal, amely 2022 közepétől kilenc hónapon át zsugorodott, lassan stabilizálódott, s bár a július–szeptemberi időszak teljesítménye 0,4 százalékkal még elmaradt az előző évitől, már a növekedés első jeleit mutatja.
Csakhogy ez az ország határain belül nem érzékelhető. 2023 harmadik negyedévében a beruházások 12,1 százalékkal zuhantak – itt ütközik ki a leginkább az uniós források hiánya –, ez önmagában 5,3 százalékkal húzta lefelé a GDP-t, és a háztartások fogyasztása sem érte el az egy évvel korábbit. A beruházások és a fogyasztás csökkenéséből a 2009-es esztendő rémségeit felidéző krízisre lehetne következtetni, ám ezt a külkereskedelem teljesítménye tompította.