Kapronczay Stefánia: Az anya, aki fáradhatatlanul "piszkálja a rendszert", hogy a gyerekének jobb legyen
A TASZ stratégiai igazgatója új sorozatában hat ember történetén keresztül mutatja meg, hogy igenis vannak eszközeink jogaink megvédésére, szabadságunk kiharcolására. A negyedik, Gina története, a szülői kitartásról és a jogi útvesztőkben való eligazodásról szól.
Gina fia középiskola első osztályába jár, ép értelmű autista. Gina az iskolakezdéskor szembesült először azzal, hogy nem kapják meg azt a fejlesztést és támogatást, ami járna. Amikor ezt szóvá tette, kioktatás volt a válasz hiányzó kapacitásokról és arról, hogy a kiállása nem szolgálja a gyerek érdekét. Gina először nem tiltakozott, de hamar tudatosodott benne, hogy neki kell minden létező szabályt megismernie és kijárnia a fiának, ami jár. Innentől kezdve folyamatosan küzdött azért, hogy a fiút támogassa az iskolarendszer, hogy megszerezhesse az önálló élethez szükséges tudást.
Járt szegregált, nem ép értelmű gyereket oktató iskolába, ezután volt magántanuló és járt olyan iskolába is, ahol kifejezetten megalázóan bántak vele. A több mint nyolc iskolai év alatt mindössze egy évig, nyolcadik osztályban tudhatta Gina jó helyen a fiát. Az iskola és a pedagógusok támogató hozzáállása itt nyugalmat jelentett, még úgy is, hogy először itt sem kapta meg a szükséges fejlesztéseket. Gina azonban határozott, a tankerületnek szóló levelekkel elérte, hogy végül mind az öt előírt fejlesztést megkapta. A fiú idén szeptembertől új iskolába jár, ahova megint nem szeret bemenni. Már a korábban szeretett informatika se érdekli.