Közel járunk ahhoz, hogy a magyar gazdaság harmadát árszabályozással fenyegesse a kormány

Egészen más világba repítettek el minket a politikusaink – a világgazdaságban ez éppen az 1930-as éveket jelenti, amikor brutális büntetővámokkal sikerült elérni azt, hogy egy fájdalmas krízist sokszorosára nagyítva összehozzák az évszázad világválságát. De most nem erről az időutazásról fogok írni. Nem, mert egy ilyen hírlevélben értelmetlen ezt elemezgetni, egész egyszerűen azért, mert mire megjelenne, már írhatnám is újra, akkora a kiszámíthatatlanság, úgy rángatják a szabályokat. És most képzeljék el, mit érezhet az a cégvezető, akinek az amerikai üzleteiről kellene döntést hoznia ugyanilyen stabilitás mellett. Katasztrófa, elmebaj.

Még jó, hogy nekünk, magyaroknak itt van egy másik időutazás: az, amit Nagy Márton vezetésével a Kádár-korszakba teszünk.

Nemzetgazdasági miniszterünk sokadszor adja példáját annak, hogy élete álommunkahelye az Országos Anyag- és Árhivatal lett volna valamikor 1970 környékén. Úgy hívatja be a cégvezetőket, mint Szijjártó Péter a nagyköveteket, árrésstopot hirdet, újabban pedig a bankokat és a telekommunikációs cégeket is állami beavatkozással zsarolja, hogy önkéntesen csökkentsenek díjakat. És meg kell adni, egyelőre ez működik. Nem is csak azért, mert egy hónap alatt látványosan lassult az infláció (ennek inkább a bázishatás és a benzinár az oka), hanem mert a bankok és a telekomcégek is sorra engednek a kívánságainak önként.