6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Félt, hogy túl messzire megy a NER-luxustáskás kampánnyal, amivel a Bethesdának gyűjtött, de végül jól sült el, sőt még Orbán Ráhel is lájkolta. Mi háborítja fel Görög Zitát? Mért osztotta meg a nyilvánossággal, hogy édesapja alkoholista, és ő maga mióta nem iszik? Hogyan támogatta a családját már fiatalon, és mikor követett el hibát? Hogy bánnak szerinte az emberek a szép nőkkel? HVG-Portré.
Honnan jött az ötlet, hogy a luxustáskákkal állítsák párhuzamba a mozgássérült gyerekek buszának ügyét?
Az én ötletem volt, de féltem, hogy túl erős lesz, túl messzire megyek vele, ezért egyeztettem a Bethesda kommunikációs igazgatójával, aki rábólintott. Nagy a felháborodás az országban, és engem is felháborít a költekezés mértéke. Van egy egészséges szint, amikor az ember spórol, és elutazik valahova vagy vesz egy drágább holmit. De a 120 milliós táska más lépték, és ahol 120 milliós táska jut a nőnek, ott milyen játékszerei vannak a férfinak? Közben ezek a gyerekek azzal küzdenek, hogy nincs egy busz, amely elviszi őket a kezelésre. Iszonyú méltatlannak éreztem.
Meglepte a fogadtatás?
Nagyon meglepődtem, a jótékonysági ügyeim általában nem szoktak átütni egy bizonyos ingerküszöböt. Ez most nagyot szólt, Hadházy Ákos jó munkát végzett a Birkin táskák becsepegtetésével a köztudatba.
Mit szólt ahhoz, hogy a miniszterelnök lánya is lájkolta a posztot?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.