HVG Extra A Nő
HVG Extra A Nő

Katinka Faragó 17 évesen dolgozott először Ingmar Bergmannal – rajta kívül senki nem vállalta, hogy Bergman asszisztense legyen, annyira rettegtek az akkor még kezdőnek számító, lobbanékony rendezőtől. Több, mint 30 évig dolgoztak együtt, sokszor nevezték Bergman jobbkezének.

Faragónak azt tanácsolták a találkozó előtt, hogy ha Bergman bámulni kezdi őt, akkor bámuljon vissza rá, ha pedig leköpi, köpjön vissza. Ahogy a II. Budapesti Klasszikus Film Maratonon Szabó Istvánnal folytatott beszélgetésen elmesélte, egy liftben találkozott először Bergmannal, aki valóban rábámult, ő pedig visszabámult rá. Így kezdődött több, mint 30 éves munkaviszonyuk, amelyben Faragó 25 éven keresztül scriptesként dolgozott Bergman mellett, majd a Varázsfuvola után gyártásvezetőként és producerként. A filmes szakmában eltöltött évtizedeiről mesélt nekünk, többek között arról is, mikor járt először Magyarországon.

- Azt mesélte a Szabó Istvánnal folytatott beszélgetésen, hogy soha nem voltak ambíciói. Valóban?

- Abban az értelemben nem voltak ambícióim, hogy valaki akartam volna lenni. De átdolgoztam magam az életen, és rengeteg tapasztalatra tettem szert. Talán emiatt hívtak, hogy próbáljak új dolgokat is, mert én mindig mentem, és próbáltam elvégezni a rám bízott munkát. De nem voltak olyan férfias ambícióim, hogy én legyek a legjobb valamiben. Soha.

A tapasztalattal persze egyre keményebb és magabiztosabb lettem. Jól jött ki a pályám egyébként, mert ha hosszú ideig scriptesként dolgozol, és egy stúdió közepén ülsz egész nap, és te vagy az egyetlen, aki kitartóan ott ül, mindent alaposan meg tudsz figyelni, ami körülötted történik. Így aztán amikor gyártásvezető lettem, és mondjuk egy ács azt mondta nekem, hogy valamit nem tud megcsinálni, azt tudtam neki mondani, hogy dehogynem, tudom, hogy meg tudja csinálni! Ez nagyszerű volt.

SCRIPTES
A scriptes vagy continuity személy feladata a filmes stábban többek között az, hogy a felvételek során kövesse, és megjegyezze, hogy a filmben két egymást követő képen, amelyeket külön, sokszor akár sok idő elteltével rögzítenek, a mozdulatok, ruhák, kellékek stb. ugyanúgy álljanak, a nézőben a filmes folytonosságot megteremtve. A szerk.

 

 

 

 

 


- Miért akart később gyártásvezetőként dolgozni?

- Nem akartam. De mikor a Varázsfuvolát forgattuk, azt mondtam Bergmannak, hogy ha ezt a munkát túlélem, nem akarok többet scriptes lenni. Nehéz volt operaénekesekkel dolgozni, mert nincs igazán tudomásuk arról, mikor, mit tesznek a kezeikkel, és ezt a folyamatot követni, jegyzetelni, emlékezni rá, nagyon nehéz volt. Bergman azt mondta, hogy már várta, mikor mondom majd ezt, úgyhogy akkor elkezdhetek gyártásvezetőként dolgozni. Attól kezdve a cégénél gyártásvezetőként alkalmazott. Mivel elég tapasztalt voltam, már nem éreztem igazán nehéz feladatnak.

- Sokszor elmondta, hogy azért osztották be Bergman mellé, mert mindenki rettegett tőle, és nem akartak vele dolgozni – Ön is félt?

- Az elején igen. Nagyon kemény volt. De nem is érezte magát jól a bőrében – 35 éves volt, rettentő vékony, nem túl magabiztos, és dührohamai voltak. Elég intenzív jelenléte volt. Úgyhogy, persze, féltem tőle. De amikor félrehívott, és azt mondta, „Nézd, én meg akarom neked ezt a szakmát tanítani”, onnantól rendben lett a kapcsolatunk. Soha nem kért tőlem nyilvánosan bocsánatot, ami rosszul esett, de rendben volt a viszonyunk. Az évek során pedig összeszoktunk.

Az elején meglepett, hogy újra és újra velem akart dolgozni. Szerencsém van, mert azok a filmek, amiket akkor csináltunk, ma már klasszikusoknak számítanak: az Egy nyáréjszaka mosolya, A nap vége, A hetedik pecsét... Ráadásul ma már értem is, miről szólnak. Akkoriban még túl fiatal voltam hozzájuk. És most jövök rá csak igazán, milyen gyönyörű filmek.

Faragó Katinka Fotó: Déri Miklós
©

- Ma is meg szokta nézni Bergman filmjeit?

- A százéves évforduló miatt gyakran voltak mostanában a televízióban, és számos vetítésre is elmentem – nagyszerű filmek, igen.

- Van kedvence?

- Mostanában a Hetedik pecsét. De persze a Fanny és Alexander, azt szerettem készíteni is leginkább. Bergman nem akarta Svédországban forgatni, azt gondolta, ott nincsenek elég jó szakemberek a film elkészítéséhez. 1977-ben Münchenben, a Bavaria Stúdióban készítette el a Kígyótojást, és ott akart forgatni. Én pedig azt gondoltam, semmi pénzért nem fogok Németországban élni és dolgozni másfél éven keresztül, úgyhogy be kellett bizonyítanom Bergmannak, hogy Svédországban is le tudjuk forgatni a filmet. Amit meg is tettünk. Nagyszerű volt, hogy bízott bennem, és elfogadta, amit javasoltam. A Fanny és Alexander alatt igazán közel kerültünk egymáshoz.

Az előkészítés ideje alatt Münchenben élt, a Magyar Televízió adását is nézte, és látott egy filmet, ami után felhívott, hogy el kell mennem Magyarországra egy 1850-es éveket idéző teret keresni. Kérdeztem, miért nem csináljuk meg ott, ahol a történet játszódik? Ahova írta? Azt felelte, soha nem kapunk engedélyt rá. Úgyhogy eljöttem Magyarországra, a Mafilmben adtak egy autót, egy díszlettervezőt, egy gyártásvezetőt és egy sofőrt, és egy héten át jártuk az országot. Nagyon féltem, mert a kocsi csomagtartójában egy teli benzintartály volt. Nagyon furcsa volt. Ma megyek Egerbe, azt hiszem ott is jártunk akkoriban. Egy 360 fokos kamerával készítettem fényképeket, és amikor hazamentem, előhívtuk, és Bergman annyit reagált: „Soha nem lesz belőled jó fotós.” Aztán az egész filmet Svédországban csináltuk meg. Én győztem!

- Bergman ellen a svéd adóhatóság 1976-ban eljárást indított, egy színpadi próba közepén jelentek meg nála ellenőrzésre, ezután pár évre Münchenbe költözött – hogyan tudtak dolgozni ebben az időszakban?

- Borzalmas volt az egész. Teljesen váratlanul érte Bergmant az ügy, nagyon megviselte, kórházba is került. Fogalma nem volt gazdasági kérdésekről, így arról sem, hogy adót csalt volna, amiért egyébként lecsapott rá az adóhatóság. Németországban is volt egy cége, a Persona Films, és a svéd adóhatóság azt gondolta, hogy adócsalásra használja a két céget. Pedig erről szó sem volt. Őszinte ember volt, eszébe sem jutott volna ilyesmi, ráadásul nem is tudta volna intézni a pénzügyeit, nem értett hozzá. Amikor elindult az ügy és kórházba került, bezárkózott, hárman találkozhattunk csak vele hetekig – a felesége, én, és egy asszisztense. Minden nap háromnegyed 3-kor kisétált a kórházból, és négyesben ittunk egy teát. Egyetlen egyszer jött egy idegen, akkor rettenetesen kiborult, őrjöngött, majdnem szétverte a stúdiót. Belebetegedett az ügybe. Aztán elköltözött Németországba, ami nagyon szomorú volt. De a cége megmaradt, mi továbbra is filmeket készítettünk Svédországban. Számomra ez jó iskolának bizonyult egyébként, ekkor tanultam meg a producerkedést. Néha vasárnap is felhívott, hogy forgassak, aztán elmentem hozzá Németországba, és megmutattam az anyagot. Pénzügyekről vagy időbeosztásról nem beszéltünk, rám hagyta, hogy majd én megoldom.

- Az évek során producerként számos saját projekten, filmen dolgozott. Milyen volt más rendezőkel a munka?

- Több, mint 60 rendezővel dolgoztam együtt, mind különbözött. Leginkább az idegesített, amikor valaki reggel bejött a stúdióba, és fogalma sem volt, mit fogunk aznap felvenni. Én ahhoz szoktam, ahogy Bergman dolgozott, ő pedig elvégezte a házifeladatot, nagyon felkészült egy forgatásra. Előző éjjel átbeszéltük, mit és hogyan fogunk rögzíteni másnap. Meg tudtam volna ölni azokat, akik nem így dolgoztak – ez mindenkinek rossz, anyagilag is, az időbeosztás miatt is, a színészeknek is.

Bergman két kanállal fogyasztotta a filmeket és a képeket. Egyszer megkérdeztem tőle, mit csinált karácsonykor, mert tudtam, hogy nem a családjával töltötte, mire azt mondta: A csimpánzok történetét nézte a tévében. Többezer filmből álló tára volt, minden nap nézett filmet, és zenét is hallgatott.

- Együtt is néztek filmeket?

- Nem, mi munkakapcsolatban álltunk. Néha jártam nála vacsorázni a szigeten (Stokcholm mellett, Farö szigetén élt), olyankor inkább beszélgettünk a filmekről. Érdeklődött a családi életem iránt, közben férjhez mentem, született két gyerekem, elváltam... De inkább a saját válásaival volt elfoglalva, ritkán beszéltünk magánéletről. Két kisgyerekkel maradtam egyedül, a filmipar pedig igen elfoglalttá tesz. Néha velem jöttek a lányok. Nehéz volt, de a gyerekek szerencsére jól vannak. Attól rettegtem, hogy elcsúsznak az életben, kábítószerezni fognak vagy ilyesmi, de szép családjaik lettek, és jó szakmájuk is. Azt hiszem, az számított sokat, hogy amikor otthon voltam, nem igazán érdekelt a rend, inkább velük töltöttem az időt. Egyikőjük sem lett filmes. Most is közel vagyunk egymáshoz, ugyanabban a városrészben élünk Stockholmban.

- Egyszer azt nyilatkozta, hogy Bergman nagyon tisztelte a nőket.

- Igen, jó volt a nőkhöz. Olyasmiket mondtál ki a jelenlétében, amikre nem is gondoltál. Tíz évig voltam az alkalmazottja a filmgyártó cégében, és amikor otthon volt, sokat beszélgettünk. Érdekes, milyen sokat tudott az őt körülvevő emberekről. Nem flörtölt vagy ilyesmi, inkább jó pszichológus volt. És ahogy a színészekkel dolgozott... Nagyon tudott figyelni az emberekre, különösen a színészekre. Fantasztikusan bánt a színésznőkkel. Olyasmire voltak képesek mellette, amikre más rendezők mellett nem.

- Mi volt a titka?

- A bizalom. Megbíztak benne, odaadták neki mindenüket, amijük volt. Bergman mindig közel ült a kamerához, alatta, vagy közvetlenül mellette, nem kétezer méterre, ahogy mostanában csinálják. És soha nem beszélgettek művészetről. Azt utálta. Mindig azt mondta: „A művészet az íróasztal mellett születik. A forgatáson dolgozunk.” Igazi profi volt. Utálom, amikor a rendezők a vízióikkal jönnek, miközben két óránk maradt valamit felvenni.

- Mikor azon gondokoztam, mit kérdezzek, egy fura kérdés jutott eszembe: milyen lehet Önnek lenni?

- Meglep, hogy ma az vagyok, aki vagyok. Ha öt évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy egy nagy moziban fogok ülni, és Szabó Istvánnal beszélgetek a színpadon, nem hittem volna el. Korábban csupán produkciós értekezleteken beszéltem, az 50 éves szakmai pályafutásom alatt nem fordult elő velem, hogy azt mondom, amit akarok. És most, az évforduló miatt a fogadások, beszélgetések – már csak beszélek, és kész. Ez nagyon furcsa számomra. Az különösen, hogy mások kíváncsiak arra, amit mondok. Kicsit későn történik ez velem, mindjárt 82 éves vagyok, de fantasztikus érzés!

- Mi volt a legnagyobb kételye a hosszú pályafutása során?

- Azt hiszem az, hogy képes vagyok-e minderre. De felnőttem a feladathoz. Egyfelől az elkötelezettség fontos. Másfelől pedig akkor tudsz fejlődni, és növekedni, ha bíznak benned. Akkor belenősz a hitbe, hogy meg tudod tenni, amit meg kell tenned. Nekem soha nem volt óriási önbizalmam, nem gondoltam, hogy elég művészi, vagy okos vagyok ahhoz, amit csináltam. De bíztak bennem, és megcsináltam.

Katinka Faragó a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton vendége volt.

Linkek

Ingmar Bergman honlap
Katinka Faragó Bergmanról

 

 

 

 

 

 

Szerző: Papp Bojána

Ha szívesen olvasna hasonló tartalmakat, rendelje meg a HVG Extra A nő legfrissebb számát a kiadótól vagy keresse az újságárusoknál.


 



Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Adventi irodalmi naptár - december 17.

Adventi irodalmi naptár - december 17.

Aláírta a lengyel elnök az EU által elkaszált törvény módosítását

Aláírta a lengyel elnök az EU által elkaszált törvény módosítását

Totális megfigyelés: Kína rendszere odacsaphat a trükköző tudósoknak is

Totális megfigyelés: Kína rendszere odacsaphat a trükköző tudósoknak is

A fél világ a budapesti tüntetésekről ír

A fél világ a budapesti tüntetésekről ír

Nem dobhatták volna ki Hadházyékat a köztévéből

Nem dobhatták volna ki Hadházyékat a köztévéből