I. Az arany és a modern pénzügyi rendszer kezdetei
A brit államkötvény piac kialakulása, a nemhivatalos brit aranystandard időszaka
Az angol forradalmat követő zűrzavaros időszak után Orániai Vilmos 1688-as angliai partraszállását követően sikerült stabilizálni az uralkodó és a parlament viszonyát, kialakultak az alkotmányos monarchia keretei „az uralkodó uralkodik, de nem kormányoz” elv alapján. Viszont az államba vetett bizalom még olyan alacsony volt, hogy csak egészen magas kamatok mellett lehetett finanszírozni az aktuális háborúk költségeit, és azokat is csak rövid lejáratú hitelekkel. Az államnak olcsó és hosszú lejáratú hitelekre lett volna szüksége.
Az új hosszú lejáratú kötvények kibocsátását nagyban elősegítette egy pénzügyi innováció alkalmazása. Az állam bizonyos monopóliumokat adott egyes magántulajdonban lévő tőzsdei társaságoknak (1694 Bank of England: bankmonopólium, 1698 új Kelet-indiai Társaság: kereskedelmi monopólium, végül pedig a későbbiek során a világ legnagyobb tőzsdei lufijáról elhíresült Déltengeri Társaságnak adtak, 1711-ben dél-amerikai rabszolgakereskedési monopóliumot).
A Jonathan kávéház, ahol a londoni tőzsde elődje működött, és ahol nemcsak részvényekkel, kötvényekkel, hanem árucikkekkel is kereskedtek
wikimedia
A modell a következő volt: a monopóliumot kapott társaságokba áramlott a magántőke, tőkeemelések formájában, a tőkéhez jutott társaságok pedig a monopóliumért cserébe alacsony kamatú és hosszú lejáratú, új kibocsátású államkötvényeket jegyeztek le, jellemzően végtelen lejáratú, évi fix kamatot fizető, ún. annuitásos kötvények formájában, ráadásul ezekre a kötvényekre az állam azonnali visszavásárlási opcióval rendelkezett.
A befektetők is jól jártak, mert a másodlagos forgalomban a részvényeik árfolyama kezdetben egyre magasabbra kúszott. Mivel a tőketulajdonosok a tőkeemeléseket többnyire rövid lejáratú és magas kamatú állami adósság papírokkal fizették ki, így az ifjú kapitalista brit államkincstár a drága rövid lejáratú adósságait, olcsó hosszú lejáratúakra tudta cserélni. Ennek következtében a kamat lecsökkent 8-14%-ról 6% környékére, ami azonban még mindig kritikus volt, mert a spanyol örökösödési háború (melyben a britek 1707-től 1714-ig vettek részt) miatt sok pénzre volt szükség, és a kamatszolgálat elérte az államcsődközeli helyzetet eredményező, bevételarányos 60%-ot.
A brit adósságszolgálat a kormányzati bevételek százalékában 1692-1812
piketty.pse.ens.fr
Az államcsődöt a pénzügyi innováció további finomításával sikerült elkerülni. Mivel a forgalomban lévő kötvények közt még mindig sok volt a magas kamatú fix lejáratú kötvény, amelyre nem rendelkezett visszavásárlási opcióval az állam, így az ötlet a következő volt: az 1711-ben alapított Déltengeri Társaság részvényeit ajánlották fel a befektetőknél lévő nem visszaváltható kötvényekért cserébe, olyan formában, hogy minden font új tőkéért a társaság 2 fontnyi tőkeemelést mutathatott ki a könyveiben és megegyezhetett a részvényjegyzőkkel a cserearányban. A siker óriási volt. Szinte mindenki átcserélte a magas hozamú fix kötvényeit az egyre inkább rakéta sebességre kapcsolt Déltengeri részvényekre. A Déltengeri Társaság pedig lejegyezte az állam végtelen lejáratú, alacsony kamatozású annuitásos papírjait, amely az állam által egyoldalúan visszavásárolható volt. Az üzletet személyesen I. György király és az angol nemesi, politikai és pénzügyi elit java patronálta, de 1720-ban a lufi kipukkadt és a Déltengeri papírokból drágán bevásárló befektetők óriási veszteséget szenvedtek el. Sokan a teljes vagyonukat elvesztették, az állam reputációja pedig évtizedekre kiható csorbát szenvedett, mégis a manőver a kincstár szempontjából sikeresnek volt ítélhető.
A rendszernek két dolog adott stabilitást: az egyik, hogy a befektetők elfogadták az alacsonyabb kamatokat, mivel megértették, hogy immár az állam sokkal jobb adóssá vált, mint korábban, a másik pedig az volt, hogy az államkötvények a Bank of England pénztárában, a hivatalos forgalomban lévő guinea arany pénzérmékre voltak átválthatóak. Azaz: noha a kötvények nem voltak teljesen arannyal fedezettek, de a befektetők biztonságban érezték magukat, hogy bármikor át tudják váltani azokat aranypénzre.
A történetet azért éri meg kibontani, mert demonstrálja, hogy az állam mennyire kreatív tud lenni az adósság kezelésében, amikor az végzetesen kritikus szintet ér el (historikusan a GDP 200-240-%-át kitevő adósságtömeg vagy a kamatszolgálatnak az állam bevételeihez viszonyított 60%-os aránya bizonyult végzetesen kritikusnak).
Az első aranyfedezet nélküli, „fiat” pénzrendszer Nagy-Britanniában
A brit kötvénypiac a 18 század folyamán egészen jól működött, sikerült az egyre költségesebb háborúkat finanszírozni még úgy is, hogy a GDP arányos államadósság egyre magasabbra kúszott (az egyik legnagyobb költség az amerikai függetlenségi háború volt 1775–1783, amit végül a britek elvesztettek).
Viszont a forradalmi Franciaország ellen indított háború során beütött a krach: a GDP arányos államadósság 200% közelébe emelkedett, a bizalom megingott, és amikor Napóleon seregei Észak-Olaszországban elfoglalták Mantovát és pár száz francia katona pedig partraszállt Welszben, kitört a pánik: a kötvények aranypénzre váltásáért megrohanták a Bank of Englandot és az átváltásokat 1797 február 28-án „ideiglenesen” le kellett állítani, amely közel 23 évig tartott, miközben a kötvények ára a másodpiacon jelentősen leesett. A nemhivatalos brit aranystandard korszaka tehát végetért, és beköszöntött az első jól dokumentált „fiat pénz”, azaz a maihoz hasonló hitelpénz korszak (a mai modern pénzek mind fiat pénzek, azaz rendeleti pénzek).
A brit államadósság a GDP arányában 1690-2016
Pamfili M. Antipa: Britain's First Experience with Paper Money
Az adósság finanszírozása extrém drágává vált, de a brit állam számára mégis háborús előnyt jelentett az aranystandarddal való ideiglenes szakítás, mert több pénze maradt a háborúzásra, mint riválisainak. A bizalmat az tartotta fenn, hogy folyamatosan lebegtették az aranystandardra való visszatérés lehetőségét, sőt törvénybe is foglalták, hogy a „békekötést” követő fél éven belül vissza kell állni az aranyalapra. Az arany guinea hivatalos árfolyama 21 shilling volt, de a vidéki bankok, illetve a Bank of England által kibocsátott font bankjegyekhez (melyek hivatalos ára 1 font, azaz 20 shilling volt) képest az aranyat prémiummal (ázsióval) kereskedték, 1813 körül az arany guinea érme árfolyama kb. 45%-kal volt feljebb a papír font elméleti aranytartalmához képest, ezért az emberek félretették az aranypénzt, és aranyhiány lépett fel.
Egy 1810-ben kelt vizsgáló bizottsági jelentés szerint túl sok papírpénz volt forgalomban, ami szerintük inflációt okozott, ezért javasolják az aranystandardra való visszatérést. A dokumentum egyéb megállapításai is figyelemre méltóak, mert rímelnek a jelenkor problémáira (a megtakarítók reálértékben jelentős veszteségeket szenvedtek el, a munkások szintén veszítenek, mert a bérük csak késve igazodik az inflációhoz, az állam viszont nagyot nyer a leértékelődésen, a jegybank azaz a Bank of England pedig közvetlen költségvetési finanszírozást végez stb.).
A Napóleoni háborúk elmúltával megindult a konszolidáció, egyre nagyobb volt az érdek, hogy a brit kötvények újra átválthatóak legyenek aranyra. Az aranystandardra való visszaállás nem volt egészen zökkenőmentes, hiszen az árak csökkenni kezdtek, deflációs időszak következett, ami súlyos problémákat okozott. A guinea helyett új pénzre volt szükség, ami egy az egyben átváltható volt papírfontra (a font névértéke 20 schilling volt, az arany guinea-é pedig 1717 óta 21 schilling volt). Az új pénz aranytartalmát tehát kb 5%-kal csökkenteni kellett. Mindazonáltal a pénzcsere sikeres volt, az arany sovereign a brit birodalomnak és a Londonon átfolyó aranynak köszönhetően nagy karriert futott be, és 1914-ig az egyik legnagyobb forgalmú aranypénz volt a világon, befektetési aranyként pedig a mai napig veri a Brit Királyi Pénzverde.
Viktória királynő sovereign-ja 1901-ből (22 karátos aranyérme, bruttó súly: 7,98 gramm, nettó aranytartalom: 7,32 gramm)
Royalmint.com
Az 1816-ban megkezdett pénzcserét követően, Nagy-Britannia 1819-ben tért át hivatalosan is az aranystandardra, mely 1914-ig, az I. világháború kitöréséig sikeresen működött.
A briteknek, részben a visszaállított aranyfedezetnek, az energiaipari és technológiai innovációknak, illetve az Indiából beáramló mérhetetlen gazdagságnak köszönhetően sikerült „kinőniük” az államadósságot. Noha a nominális adósság alig csökkent, de a GDP növekedése olyan erőteljes volt, hogy 1900-ra a GDP arányos államadósság 30% alá csökkent az 1810 körüli rekord 260%-ról.
Amennyiben szeretné elolvasni a teljes cikket, kérjük tekintse meg a folytatást ezen a linken.
