Nem csak az offshore helyszínek számítanak adóparadicsomnak, a legismertebb és legelterjedtebb adóoptimalizálási rendszereken kívül léteznek még egyéb olyan gazdasági megoldások, amelyek hasonló, de kifinomultabb előnyökkel igyekeznek magukhoz vonzani a világ tehetős befektetőit.

Már a görögök is!

A történelemben mindig is jellemző volt az, hogy egy-egy országon belül kijelöltek egy olyan területet, amelynek különleges gazdasági státuszt adtak. Ezt a legtöbbször a kedvező földrajzi elhelyezkedés alapján választották ki, hogy egyedi, az ország többi részétől eltérő kiváltságos pénzügyi szabályozást alkalmazzanak. A gazdaság fellendítése érdekében időszámításunk előtt 166-tól Délosz szigete szabadkereskedelmi zónának minősült és egyben vámmentes területnek számított. A rómaiaknál is ismert volt az ún. civitas libera, amely a császár engedélyével hasonló funkciót töltött be. Európa középkori és újkori történetében is nagy számmal találhatunk kiváltságos városállamokat, amelyek szárazföldi vagy tengeri kereskedelmi csomópontok mentén jöttek létre. A legismertebbek ebből az időszakból a Hanza-városok voltak. A modern értelemben vett szabad kereskedelmi zónák kialakulása ugyancsak a 2. világháború utáni időszakra tehető. Az első ilyen zóna Írországban jött létre a Shannon nemzetközi repülőtér közelében Shannon Free Zone néven. A modern szabad kereskedelmi zónák egyfajta „állam az államban” jelleggel működnek; ezt a megoldást erősíti az a körülmény is, hogy általában földrajzilag különálló, nem ritkán kerítéssel elhatárolt területnek minősülnek – hangsúlyozta dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Group vezérigazgatója. Az adott állam szabályai csak részben vonatkoznak rá, illetve többnyire saját rendeleteket alkothatnak. Amíg a vállalkozások a zónán belül tevékenykednek, addig különleges előírások vonatkoznak rájuk. Ezen felül adó- és vámkedvezményeket kaphatnak, amíg a speciális övezet határain belül fejtik ki a tevékenységüket, azonban, amint elhagyják a zóna határát, akkor már az adott ország (adó)szabályait kell követniük. Sokszor alkalmazzák ezt a megoldást arra, hogy egy külföldi cég is végezhessen tevékenységet a befogadó országban anélkül, hogy ott ténylegesen regisztrálna. A Világbank meghatározása szerint a szabad kereskedelmi zónák vámmentes területek, amelyek raktározási, feldolgozási, logisztikai és re-export szolgáltatást nyújtanak a vállalkozások részére.

A modern korban aztán a szabadkereskedelmi zónák egyre inkább szakosodtak. Az általános, minden ágazat termékeit befogadó helyszíneken kívül kialakultak például a kifejezetten a híradástechnikai cégekre specializálódott zónák. Ezeket a területeket a kereskedelem mellett sok esetben már a feldolgozásra és összeszerelésre is használják, így ez az ágazat is fellendülhet az adott területen. Az utóbbi időben Afrikában is sorra jönnek létre a jellemzően Kínával közösen megalapított szabadkereskedelmi zónák, amelyeknek a célja a nyersanyagok exportálása, illetve ezt megelőzően azok helybeli feldolgozása.

Miért éri meg egy szabadkereskedelmi zóna létrehozása az államnak?

Elsősorban azért, mert az adott ország gazdasága sokkal többet nyer a kereskedelem és a feldolgozóipar fellendülésével, mintha jóval nagyobb nehézségek árán megpróbálná behajtani az adókat. Emellett persze káros hatása is lehet: azok, akik nem követik a szabályokat, bevételkiesést okoztak a rendszernek. A szabadkereskedelmi zónákon belül változatos cégformák megjelenésére adnak lehetőséget. Az Egyesült Arab Emírségekben például jellemzően egyetlen típust lehet alapítani a zónán belül, de vannak olyan területek is, ahol a betéti- és a részvénytársaság is elérhető cégforma.

Két világ határán

Az offshore cégek mellett az 80-as években megjelentek a midshore társaságok is, amelyek végezhetnek a bejegyzésük országában is gazdasági tevékenységet, azonban ebben az esetben adófizetési kötelezettségük keletkezik – folytatta dr. Magyar Csaba. A legtöbb midshore helyszínen az adómentességet territoriális adózással biztosítják, vagyis a társaságnak nincs adófizetési kötelezettsége addig amíg nem helyi forrású bevételei vannak. A területi alapú adózásnak az egyik válfaja, amikor ez a mentesség csak akkor biztosított, ha a vállalkozás ügyleteinek teljesítési helye külföldhöz köthető. Ugyancsak hasonló, de mégis eltérő módszer, amikor a társaságnak fizikailag nem érkezhet be a jövedelme az adott országba az adómentesség érdekében. Például, ha egy Hongkongban alapított vállalkozás nem ott végzi a tevékenységét, nem ott tárgyal, nem ott köt szerződést, akkor nem kell adót fizetnie a külföldről származó jövedelme után. Amennyiben viszont van helyi üzleti partnere, vagy onnan történik az ügyintézés, akkor a tevékenysége adókötelessé válik. Szingapúrban is territoriális adóztatást alkalmaznak csak kicsit másképpen; ha fizikailag bejön a bevétel az országba, akkor adóköteles, ha viszont nem érkezik be, adómentesnek számít. A két erős brit behatással bíró városállam nagyon meggazdagodott ezekből a rendszerekből, mára Ázsia gazdaságának „szívcsakráivá” váltak. Ehhez hozzájárult, hogy nagyon kevés adminisztrációt várnak el, rendkívül egyszerű a cégalapítás és az ügyintézés folyamata is.

A midshore helyszínek esetében tehát cégjogi szempontból nincs különbség a helyben tevékenységet végző társaságok és a külföldi tevékenységet folytató vállalkozások között. A különbség csak a jövedelem adóztatásában jelenik meg attól függően, hogy területi alapon nézve keletkezik-e adóköteles bevétel vagy sem. A midshore cégeknek többnyire (akár csak a többi helyi cégnek) számolniuk kell adminisztratív kötelezettségekkel, vagyis beszámolót és adóbevallást kell benyújtaniuk a hatóságok részére még akkor is, ha egyáltalán nem merül fel adófizetési kötelezettségük. A cégadatok a midshore helyszíneken többnyire nyilvánosak, vagyis az offshore helyszínekhez képest nagyobb transzparenciával működnek, szükséges a beszámoló és az adóbevallás benyújtása, valamint esetenként a könyvvizsgálat. A szigorúbb szabályozás, illetve a gazdasági erejük miatt az OECD, a G8 és az Európai Unió kevésbé támadja ezeket a helyszíneket.

Az európai adóverseny hatása

Az uniós tagállamok között erős verseny alakult ki, ugyanis a kisebb országok a befektetőket csak nagyon kedvező adózási szabályokkal tudják magukhoz vonzani. Ennek érdekében számos tagállam onshore adórendszert épített ki a nemzetközi tőke megnyerésére. Ez az adórendszer nem csak Európában ismert, de itt fejlődött ki a leglátványosabban. Jelenleg is aktív adóverseny zajlik az Európai Unión belül. Az adózás területén megkülönböztethetünk 10%, a 20% és a 30% közeli társasági adót alkalmazó országokat. Magyarország a 9%-os társasági adóval a legelőkelőbb helyen áll.

Az onshore helyszíneken a társaságok a világjövedelmük után adóznak (nem számít, hogy külföldi vagy belföldi eredetű), de ezt igyekeznek alacsony társasági adóval kompenzálni. Ezen felül a társasági adó rendszerében különlegesen előnyös szabályok vonatkoznak a holding társaságokra. Az osztalék és az árfolyamnyereség általában adóalap csökkentő tétel, továbbá gyakori, hogy a finanszírozási műveletek során felmerülő kamatot, valamint a szellemi termékekhez kötődő jogdíjakat kedvezőbben adóztatják. Az onshore cégek adóilletőséggel rendelkeznek a bejegyzésük szerinti államban, amely lehetővé teszi, hogy a nemzetközi adóegyezményekben rejlő lehetőségeket is kiaknázzák. A legtöbb onshore helyszín nem alkalmaz forrásadót az országot elhagyó tőkejövedelmekre, így jelentős mértékben egyszerűsödik az adótervezés a repatriálás területén. Az onshore országokban szinte teljesen transzparens a működés, beszámolót és adóbevallást is kell benyújtani.

Ilyen helyszínnek minősül hazánkon kívül Írország, Hollandia, Luxemburg, Ciprus, Málta, Belgium, Liechtenstein és Svájc. Némelyik ország a társasági adó látszólag magas mértéke miatt első ránézésre nem tűnik biztató helyszínnek, de a különböző tőkejövedelmeket, finanszírozási műveleteket és a jogdíjakat nagyon kedvezően adóztatják, tehát ideális holding helyszínek.