Hogy is nézett ki az elmúlt évtizedek során a tévézés? Gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy az első ők tévéadások elindulása óta mindig: a csatornákon mások szerkesztették a műsorfolyamot, a nézők pedig legfeljebb annyit tehettek, hogy a műsorújságból kiválasztották az érdekes elemeket, és akkor ültek le tévézni, amikor az általunk kedvelt filmek, sorozatok következtek. Ez viszonylag szűkös formája az interaktivitásnak, és még így sem kerülhették el bizonyos nem kívánt elemeket, például a legújabb mosóport és a babapopsi-törlőkendőket minden huszadik percben. Azzal pedig, hogy megnőtt a csatornák száma, az addigi röghöz kötés csupán annyiban változott, hogy több rög is van, amik között válogathatunk. 2016-ra ennek már vége, az interaktív, saját döntéseinkhez igazodó, minden téren rugalmas műsorfogyasztás már mindenki számára elérhető.

Azt, akkor és ott, amit, amikor és ahol akarom
A fentiekben vázolt, úgynevezett lineáris tévézés alternatívájaként az elmúlt években indultak el azok a modern megoldások, amelyeket leginkább az internet és a mobil eszközök térhódítása tett lehetővé. Nagyon egyszerű felsorolni azt a három olyan fejlesztést, amely a legnagyobb minőségi változást hozza a több évtizedes gyakorlatba.
Mit nézhetünk? Kis túlzással mindent. Az eddigi tematikus, előre megszerkesztett műsorfolyam helyett a streaming alapú megoldás lehetővé teszi, hogy mi magunk válasszuk ki azt a műsort, amire épp kíváncsiak vagyunk. Nem akarunk minden keddre várni egy sorozat újabb epizódjai után sóvárogva? Az interaktív tévés szolgáltatásokban akár egész évadokat lepörgethetünk egyszerre, ha elkap minket a hangulat. A kínálat terén a szolgáltatókat tulajdonképpen csak jogi előírások korlátozhatják, de technikailag bármi elérhető egy ilyen streaming-felületen.
Mikor nézhetjük? Itt már a "szinte" szót sem kell használni, mert mindent akkor és olyan időzítésben érhetünk el, ahogy kedvünk tartja. Elkezdhetünk egy sorozat-epizódot reggeli közben, kicsit belenézhetünk a munkahelyen az ebédszünetben és akár az éjszaka közepén is befejezhetjük.
Hol nézhetjük? Az előző ponthoz kapcsolódva mindenhol, ahol van megfelelő internetes sávszélességünk. És a "hol" itt nem is csak a fizikai helyet jelenti, a reggelizőasztalt, a munkahelyet és az ágyat már kitárgyaltuk. Az is fontos, milyen eszközön érhetjük el a személyre szabott tévénket. Az újfajta szolgáltatásokkal kapcsolatban használt "cut the cable" szlogen azt jelenti, hogy nem köt semmi az otthoni tévé elé. Okostelefonon, tableten, laptopon ugyanúgy elérhetjük a műsorokat, de ha magunkkal viszünk egy pendrive méretű Chromecastot, ezt bármilyen tévé HDMI csatlakozójába helyezve saját beállításainkkal nézhetjük a kedvenc műsorainkat nagy képernyőn is.
Szabadság, szeretem
Magyarországon mostanában kapott újabb lendületet az újfajta tévézés a Netflix megjelenésével, amely valóban sok tekintetben hozzájárult a műsorfogyasztási szokások megváltozásához világszerte, azonban itthon még jó néhány gyerekbetegséggel küszködik. A műsorkínálat egyelőre az amerikai igényekre van szabva, ráadásul jogi anomáliák miatt a kinti kínálatnak alig a tizede érhető el nálunk. A magyar kezelőfelület és szinkron mellett pedig még magyar feliratot is hiába keresnének azok, akik nem művelik anyanyelvi szinten az angolt. Mindenesetre a neves nemzetközi szolgáltató terjeszkedése kiváló arra, hogy felhívja a közönség figyelmét arra, hogy léteznek másfajta, kényelmesebb, rugalmasabb módok a tévénézésre.
Ami pedig a hazai nézők számára jó hír, hogy már most is létezik itthon hasonló szolgáltatás, amely ráadásul minden fenti hiányosság nélkül használható. A Telenor MyTV ugyancsak streaming alapú megoldás, amely hazai és külföldi csatornák kínálatával, videótár szolgáltatással kínál többféle csomagot. Így tehát megmarad a lineáris televíziózás lehetősége is, hiszen a nézők bármelyik csatorna aktuális műsorába is bekapcsolódhatnak, de emellett választhatják azt is, hogy kedvenc sorozataikat akár egyben, az adásidőtől függetlenül nézik végig.
A multi-eszközös megközelítés itt is tökéletesen működik. Okostévéken, illetve HDMI csatlakozón keresztül Chromecast segítségével választhatunk nagy képernyőt, a számítógépeken böngészőben nézhetjük a virtuális tévét, okostelefonokon és tableteken pedig Android, iOS és Windows Phone rendszereken is saját alkalmazást használhatunk.
Telenor MyTV |
A belépő szint alacsony havidíjért a közszolgálati csatornákat tartalmazza, míg a kicsit nagyobb alap csomag 18 adót kínál a legnépszerűbb kereskedelmi adások hozzáadásával. A családi csomagban pedig 50 szolgáltató műsora érhető el, amelyek közül már valóban mindenki találhat kedvére valót. A tévés konstrukciókat tematikus csomagok egészítik ki, a mesetárban gyerekeknek szánt műsorok, a sorozattárban a legnépszerűbb sorozatok teljes évadait lehet megtekinteni, avideótár pedig több ezer órányi mozifilmet tartalmaz. A MyTV wifin és mobil adathálózaton is használható, a szolgáltató ez utóbbihoz 2016. augusztus végéig díjmentes hozzáférést biztosít. |