Törley Kft.
Törley Kft.

Bár francia konkurenciáját maga hozta be az országba, a nehézségek ellenére, újszerű gondolkodásának és forradalmi ötleteinek köszönhetően mégis az ő neve vált a magyar pezsgőkészítés szinonimájává. Hogy hogyan? Erről olvashat cikkünkben.

Törley József 1858. január 10-én született, a család harmadik fiaként. Tanulmányait a grazi kereskedelmi akadémián kezdte, majd a pezsgő hazájában, a Champagne régióban találtható Reims városában közelebbről is megismerkedett a pezsgőgyártás titkaival, annak minden fortélyát ellesve. Érdekes módon itt is nyitotta meg később a magyar fiatalember első pezsgőgyárát is, amely bár leginkább Franciaországot látta el, már ekkor is szállított Magyarországra a különleges italból.

Törley egyik magyarországi útja során felfedezte, hogy Etyek és környéke bortermelői szempontból igencsak hasonlít Reimshez, és a ma már Budafoknak, akkoriban még Promontornak nevezett városrész is megfelelő a pezsgőkészítésre, hiszen az itt található mészkőpincészetek jó körülményeket biztosítottak a gyártáshoz. Törley nem is késlekedett: 1882-ben a reimsi gyárat Magyarországra telepítette, a Péter-Pál utcába, augusztus elsején pedig be is jegyezték a Törley József és Társa nevű céget. Nyilatkozata szerint eredeti célja mindig ez volt: „Évekkel ezelőtt azon célból utaztam ki Franciaországba, hogy ott a champagne-i bor készítését tanulmányozzam, s tapasztalatomat hazámba, Magyarországba visszatérve értékesítsem.”

Törley ugyanakkor nem csak tapasztalatokat hozott Franciaországból, hanem a legmodernebb technológia mellett szakembereket is – köztük Louis François pezsgőmestert, akinek később öccse, César is társult a munkához. Utóbbi lépés 1886-ban már könnyen tűnhetett tévedésnek: a testvérpár hamarosan önállósította magát, és saját vállalkozást alapított Francia Pezsgőgyár: Louis François és társa néven. Ez igencsak kínos volt Törley számára, főleg a magyar vásárlóréteg miatt, akik akkoriban még csak külföldi pezsgőt voltak hajlandók inni. Az pedig, hogy egy franciának címkézett ital is megjelent a hazai piacon a magyar mellett, nem igazán segítette Törley célját, hogy a fogyasztók átszokjanak a magyar termékekre. 

Ennek ellenére a pezsgőgyár óriási sikerrel működött: 1890-ben 300 000 palackot gyártottak, 1905-ben pedig már egymilliót, amely 1910-re kétmillióra nőtt. Ezt sajnos Törley már nem élhette meg: 1907-ben Ostendeben, csupán 49 éves korában meghalt perforált vakbélgyulladásban.

Az, hogy a gyár ilyen eredményeket érhetett el, és hogy napjainkban Magyarországon a Törley név a pezsgő legfontosabb szinonimája, Törley bátor és újító hozzáállásának köszönhető. Szinte nem volt olyan üzletág vagy terület, ahol ne honosított volna meg valamilyen, itthon addig nem ismert módszert, tele volt innovatív ötletekkel, amiket sikeresen meg is valósított.

Modern masinák és ládagyár

A Törley Pezsgőpincészet sikerének egyik titka, hogy már az 1882-es alapításkor az akkori legmodernebb gépekkel kezdtek neki a munkáknak. Bár Törley csupán 24 éves volt, felismerte, hogy mennyire fontos lehet vállalkozása számára technológia: az üzemben saját ládagyár, vagonemelő berendezés, gőzgépek, villanymotorok és felvonók működtek. Az odaadó munkának, a gépeknek és a külföldön összegyűjtött tapasztalatoknak hála Törley kiváló pezsgőt tudott gyártani – ezzel pedig egy nyilatkozata szerint ő maga is tisztában volt: „Nagy szorgalom és kitartás mellett sikerült nekem az eddig ismert champagne-i pezsgőboroknál sokkal kitűnőbbet előállítani.” 

Az 1890-es évek végén a pezsgőpincészet áttelepült mai helyszínére, megépítve nem csak Európa legmodernebb pezsgőgyárát, de egy gyönyörű kastélyt is, amelynek aztán különleges szerepe lett később a márka történetében.

Méthode Traditionnelle

A különböző modern gépekhez új eljárás is társult: ez volt a fagyasztásos seprőtelenítés – a klasszikus eljárást ma Méthode Traditionnelle-nek nevezzük. Lényege abban áll, hogy a pezsgő ugyanabban a palackban erjed ki és érlelődik, amelyben majd kereskedelmi forgalomba kerül. A 3 éves érlelés során a pezsgőt fektetve, úgynevezett máglyákban tárolják, majd dugóra fordítva egyre meredekebb dőlésszögben a rázóállványokon forgatják, aminek következtében az elhalt élesztőt tartalmazó seprő a palack szájánál gyűlik össze. A fagyasztásos seprőtelenítés során az érlelés végén a palack nyakát egy -25 Celsius fokos sóléoldatban lefagyasztják, a jégdugó kilövésével pedig szűrés nélkül szabadulnak meg az élesztőgombáktól, így a pezsgőnek nem kell elhagynia üvegét. A pezsgőpincészet legpatinásabb pezsgői máig ezzel az eljárással készülnek.

smart

Méthode Transvasée

 A Törley Pezsgőpincészet máig meghatározó Európában a Méthode Transvasée eljárás alkalmazásával, amely a szűréssel megoldott seprőtelenítést jelöli. Az eljárás során a pezsgő másfél literes üvegben erjed. Az érlelés 9-18 hónapon keresztül tart, majd az üveg tartalmát nyomásálló tartályokba ürítik, ügyelve arra, hogy a szén-dioxid a folyadékban maradjon. A seprő, vagyis az elhalt élesztőgomba dupla leszűrése után a pezsgőt már a kereskedelembe kerülő, kisebb palackjaikba töltik át. Vagyis a fő különbség az előző eljáráshoz képest az, hogy a pezsgő itt nem a boltba kerülő üvegben érlelődik, hanem 1,5 literes érlelő palackban, a seprőt pedig szűréssel távolítják el belőle.

smart

A Rákóczi úti „száguldozó”

Ám nem csak a pezsgőgyártásban volt Törley az első között: ő volt az ötödik ember Magyarországon, aki jogosítvánnyal rendelkezett… és ő okozta az első balesetet is, szerencsére komolyabb sérülés nélkül. A Rákóczi úton 20 km/órás sebességgel „száguldozva” ütötte el Czolits János utcaseprőt, aki a lovaskocsikhoz szokva nem lépett félre a közeledő autó láttán. A balesetnek jogi következménye sem lett: egyrészt törvények sem voltak az ilyen esetekhez kapcsolódóan, másrészt Törley egyszerűen kifizette a munkás három napi bérét, amivel az ügy végére pontot is tettek. Törley volt az egyik alapítója a máig létező Magyar Autómobil Klubnak is.

Törley-t az autók iránti szenvedélye az üzletben is új megoldásokra sarkallta. Mivel több százezer üveg pezsgőt gyártott évente, az azokat szállító autókkal gyakran lehetett találkozni városszerte. Törley a lehetőséget felismerve a pezsgőpincészetet hirdető feliratokkal látta el őket, hogy minél több ember találkozzon a névvel, és lássa, hogy mennyi üveg is utazik át a városon. A szórakozóhelyeken pedig külön alkalomnak számított az, ha megjelent előtte egy Törley-feliratos autó.

A termékelhelyezés atyja

Törley-t már mai mércével is nyugodtan nevezhetjük igazi marketingszakembernek. Felismerte, hogy a márkanév, a gyár és a kastély képe bizony bárhol elférhet: különböző bárokban a számolócédulákon és a menükártyákon is megjelent a Törley pezsgő, plakátjait pedig a korszak elismert és népszerű művészeivel terveztette meg. Ő fedezte fel a ma aranykorát élő termékelhelyezést is: a korabeli filmekben nem egyszer volt olyan jelenet, ahol a szereplők az ő pezsgőjét rendelték – természetesen nem véletlenül.

Ám nem csak a színészeket használta az innovátor élő reklámtáblaként, hanem az utca embereit is. Strómanokat bérelt fel, akik a különböző szórakozóhelyeken hangosan követeltek Törley pezsgőt. Ha pedig nem volt, hangosan kritizálták a vendéglátó egységet, így érve el, hogy az inkább felvegye a kínálatba az italt, mielőtt ismét szégyenbe kerülne. A módszer nem korlátozódott Magyarországra; volt, hogy Törley emberei még Párizsban is verték az asztalt a magyar pezsgőért.

A kastély és a státusz

Törley sikerénél szerepet játszott az is, hogy mennyire komolyan vette társadalmi státuszát. Az 1890-es gyárköltözéskor a birtokon egy, a francia lovagvárakat idéző kastélyt épített, ami jól tükrözte a Törley márka nagyságát és fontosságát. Törley nem csak a palackokon és marketingeszközökön használta fel aztán a kastély képét, de itt fogadta és kápráztatta el a többi fontos ipari szereplőt is. Az 1907-ben adott partin például, amin a márka 25 éves évfordulóját ünnepelték, a város legnagyobb előadóművészeivel, tűzijátékkal és Gundel fogásaival szórakoztatta a meghívottakat.

További évfordulókat sajnos Törley már nem élhetett meg, pedig ki tudja, hogy a fiatalon elhunyt vállalkozó még mennyi mindent adott volna Magyarországnak és a világnak. A gyár mindenesetre jól őrzi és folytatja az alapító vállalkozó szellemiségét, aminek köszönhetően a Törley pezsgő hírneve azóta is töretlen.

 

A száraz pezsgőket most nem csak az általuk nyújtott új gasztronómiai élmény, hanem egy különleges nyereményjáték miatt is érdemes megismerni. Vásároljunk két darab, 0,75 literes Törley-pezsgőt, amelyek közül legalább az egyik palackban erjesztett, és töltsük fel a Törley Pillanatok oldalra a blokkon található vásárlási adatokat, illetve a pezsgők adatait. A heti nyeremények mellett megnyerhetjük a főnyereményt is, egy utazást Champagne-be, a pezsgő hazájába. Ne feledjük, minél több kódot töltünk fel, annál több az esélyünk az álomutazásra. A játékban azok is részt vehetnek, akik a két pezsgőt külön vásárolják meg, ám ebben az esetben mindkét blokkra és a rajtuk szereplő információkra szükségünk lesz.

Törley Kft.

Piknik régen és most – fitymálva csipegetve mulat a magyar

A piknik szó eredeti jelentése nagyjából annyit tesz: fitymálva csipegetni. Cikkünkben elkalandozunk kicsit a magyar történelemben, és megnézzük, hányféleképpen piknikeztek régen, valamint azt is, hogy mit is találhatunk az elmúlt évszázadok és a jelen piknikes kosaraiban.

Magyar kutatók fejlesztettek ki valamit, ami segíthet a stroke-on átesett betegek gyógyulásában

Magyar kutatók fejlesztettek ki valamit, ami segíthet a stroke-on átesett betegek gyógyulásában

Új műfajt találtak, milyen autót kell tuningolni az orosz oligarcháknak

Új műfajt találtak, milyen autót kell tuningolni az orosz oligarcháknak

Beer Miklós üzent a tüntetőknek: "Tisztelem bennetek a kitartást"

Beer Miklós üzent a tüntetőknek: "Tisztelem bennetek a kitartást"

A Doktor díja

A Doktor díja

Holokauszttúlélőkre hasonlított a kisfiú, akit a testvére mentett meg a szülők kínzásától

Holokauszttúlélőkre hasonlított a kisfiú, akit a testvére mentett meg a szülők kínzásától

Hatalmas tűz miatt kellett kiüríteni a chesteri állatkertet - videó

Hatalmas tűz miatt kellett kiüríteni a chesteri állatkertet - videó