Mi a közös a barlangban, a rózsaablakban és a felhőkarcolóban?

Mi a közös a barlangban, a rózsaablakban és a felhőkarcolóban?

Utolsó frissítés:

Internorm Ablak Kft. Szerző:

Internorm Ablak Kft.
Internorm Ablak Kft.
Tetszett a cikk?

Ablakot nyitni a világra – mondjuk sokszor. A metafora szemléletesen érzékelteti, mennyire szerves része az életünknek otthonunk, helyiségeink ezen eleme. Nyelvhasználtunk következetes, hiszen valóban a világban való részvételünkért szavatol, szavatolt mindig is az ablaknyílás.

Ablakaink olyan (ha úgy tetszik) használati tárgyak, amelyeket annyira megszoktunk már, hogy talán el is felejtkezünk arról, hogy minden nap segítségünkre vannak, és szinte biztos, hogy ritkán gondolunk arra, ezeknek a mindennapi szerkezeteknek is van története.

Tulajdonképpen mi is nevezhető ablaknak? A kérdésnek akkor van igazán tétje, ha visszamegyünk az időben, és megvizsgáljuk, hogy mit is tekinthettek a legkorábbi időkben ablaknak?

A kezdetek

Talán ritkán gondolunk bele, de a barlanglakó ősember (cirka 30.000 évvel ezelőtt) is használt már ablakot, pontosabban otthona bejáratát eleinte valószínűleg csak akarva-akaratlanul, de ablak funkcióban is használta. A fény iránti igény elemi, hiszen csak így tudták ezek a közösségek is elvégezni az egyes feladataikat (gondoljunk csak az ekkoriban keletkezett barlangrajzokra mint erősen fényigényű tevékenységre), szervezni életük ritmusát, tájékozódni az idő múlásáról.

Amikorra már valóban, a maihoz hasonlóan ablaknyílások jelentek meg a lakóházakon, az a Krisztus előtti 13. századra tehető. A funkció maradt ugyanaz, beengedni a fényt, a levegőt. Ekkor még persze üvegezés nélküliek voltak az ablaknyílások. Egyes kutatások szerint az ókori görögök és rómaiak viszont már ismerhették a technológiát, általánosan a fehér szolin-üveg terjedhetett el, tükörüveget csak a jómódúbb házak engedhettek meg maguknak. A görögök egyébként az ablakok elhelyezésében az udvarra néző falat preferálták, ugyanakkor magánházak esetében, bár egyedül csak a felső emeleten, de alkalmaztak az utcára néző oldalon is ablaknyílásokat.

A rómaiakról tudjuk, ők használtak először üveget az ablakokba. Az eljárást a már a Római Birodalomhoz tartozó Egyiptomban fejlesztették ki az I. században. Magában az üvegezésben is számos különböző technika, megoldás lehetett ismeretes. Áttetsző üveget, máriaüveget, egészen vékonyra vágott márványlapot, finomra csiszolt achátotot használtak (az achát féldrágakő, melyre jellemző a szalagos színezettség, előszeretettel készítenek belőle dísztárgyakat, csészéket). Természetesen ezek voltak a ritkább esetek, főként sima fatáblákat alkalmaztak, hogy védekezzenek a nap, a szél és az eső ellen. Izgalmas, hogy a második századtól kezdve, már Krisztus után, akárcsak a régi kínaiak, szaruval fedték be az ablaknyílásokat.

Bár Pompejiben találtak üvegdarabokat, melyek bizonyítékul szolgálhatnak az üveges ablakokra, megbízható forrásnak, a szélesebb körben elterjedt üveghasználatra vonatkozóan, elsőként Tours-i Szent Gergely feljegyzései bizonyultak. A 6. századi frank egyházi író, Tours városának püspöke írt először a színes üvegből készült templomi ablakokról.

Importált rózsák, szent szüzek, hatalmas üvegek

A templomi ablakok legemblematikusabb példái a gótikus korstílus (12-16. század) építészeti remekei, a sokszínű rózsaablakok – nevét a rózsa alakjához hasonló formájáról kapta. Otto von Simson művészettörténész szerint a keresztes hadjáratok katonái „importálták” a rózsaablakok dizájnötletét a közel-keleti Omajjád dinasztia uralkodása idején épült Hisham-palotából – a Krisztus utáni 8. század közepén. Érdekesség a névvel kapcsolatban még, hogy a 17. század előtt nem a rózsaablak megnevezés volt használatban, szinonimaként a „Katalin-ablak” ismeretes. Ennek az elnevezésnek az eredője a mártírhalált halt Alexandriai Szent Katalin legendája a 3. századból, akit először éles késekkel tűzdelt kerékkel akartak halálra marcangolni Maximinus császár katonái, de a gyilkos eszköz darabokra szakadt, mielőtt használhatták volna, így később lefejezték a bálványimádást elutasító szüzet. A halálnemre, a kínzóeszköz formájára és az isteni beavatkozásra utal a Katalin-ablak elnevezés.

Caravaggio: Alexandriai Szent Katalin
©

Maga a rózsaablak általában nagyméretű, szinte minden esetben a főbejárat fölött helyezkedik el, szerkezete küllős, mely szerkezet az idő és a gótika előrehaladtával egyre komplexebbé vált, és az úgynevezett mérműves eljárással készült. Ez a kőcsipkés vagy kőrácsos megoldás azért izgalmas, mert a nagyobb ablaknyílásokban is képes megtámasztani a vékonyabb pilléreket, rendkívül jól ellenpontozva a súlyos tömegeket, amely alapjaiban határozza meg a gótikus építményeket, a fény beáramlásának szabályozásában és az azzal való játékban pedig egyedülálló. Ezért is keltett óriási riadalmat, amikor 2019 áprilisában hatalmas tűz ütött ki a Notre-Dame-székesegyházban. A templom talán legfontosabb éke, három óriási rózsaabalaka, a főhajó és a kereszthajó két végfalán, melyek a középkori üvegművészet talán legmonumentálisabb emlékei szintén veszélybe kerültek. A déli rózsaablak, melynek különösen hányattatott volt a sorsa már a tűzvész előtt is (súlyosan megsérült például az 1830-as francia forradalom idején), a maga 12,9 méteres átmérőjével rendkívül impozáns benyomást tesz az odalátogatókra – sokan fellélegeztek, hogy végül nem keletkezett maradandó kár ezekben az ablakokban sem. Kevés, a délinél nagyobb rózsaablak található a világon, de a mallorcai La Seu katedrális főoltára fölötti 13,3 méteres és a Strasbourg-i katedrális 13,6 méteres nyugati homlokzati rózsaablaka felveszi a versenyt a Notre-Dame-éval.

A Strasbourg-i katedrális rózsaablaka
©

Új technológiák, ablakadó, low-E

A 16. század hozott komolyabb változást az ablakok evolúciójában Angliában. A Tudor-ház felemelkedésével egyre inkább elterjedtek az ablakok nemcsak a gazdag, de fokozatosan a szerényebb otthonokban is.

A 17. században az olasz reneszánsz hatása végigsöpört a világon, mindez elsősorban esztétikai változásokat hozott, hiszen az ablakok formája és osztása változott meg: magasabbak lettek és divatba jött a négy részre osztottság – ablakborda és keresztfa segítségével. Idővel népszerű lett a fa ablakkeret, az ablakosztó elemek vékonyabbá váltak, így egyre nagyobb ablakfelületek lettek használatosak, a keretek pedig kezdtek „elbújni”.

Ugyanebben a században Angliában bevezették a házadó egyik formáját, ez volt az ablakadó. 1696 III. Vilmos évi 2-8 shillingre, az ablakok számától függően, „büntette” azokat, akik szerettek volna kilátni az otthonukból, éppen ezért akkoriban rengeteg ablakot befalaztak, hogy elkerüljék az adókat – a 19. század közepéig volt érvényben ez az adónem. Innen származik az angolban használatos „daylight robbery” kifejezés, a nyílt és tisztességtelen árszabást leírandó, melyhez a magyarban talán a „kész rablás” kifejezés hasonlít a leginkább.   

Az 1600-as évek francia üvegforradalma aztán komoly fejlődést indukált a nyílászárók technológiájában. Még nagyobb és még jobb minőségű üvegezés vált lehetővé. Ekkortól beszélhetünk például a szinte teljes terjedelmében üvegezett francia ajtóról.

Újabb robbanás a 19. században történt, még jobb minőségű, még erősebb üvegek váltak elérhetővé, ugyanakkor a 17. századi Angliában feltalált koronaüveggyártás ennek a századnak a végére abbamaradt, és már csak a 11. századtól használatos német hengerüveges technika maradt meg. A különbség talán abban ragadható meg, hogy bár mindkét eljárásban buborékot fújtak az üvegből, a koronaüveget pörgették egy a buborékon átszúrt rúd segítségével, így képezve egy korongot, amit aztán, csakúgy mint a másik eljárás során, ugyanúgy lehűtöttek és lapokra vágtak, de egy sokkal átlátszóbb, kevésbé torzító végeredmény született.

A 20. századhoz elérkezve igazi innovációt a „float” üveggyártási technológia jelentett. Az olvasztott ónon „úsztatott” üveg tulajdonképpen tökéletes átlátszóságot biztosít, ma szinte minden lakóházban ilyen ablaküveg található. Ez a technológia vezetett aztán oda, hogy a Low-E bevonat felvihető legyen az ablaküvegekre. A Low-E lényegében egy nagyon vékony, átlátszó fémfólia, mely a fényt megfelelően átereszti, de véd a hideg és az UV-sugárzás ellen, a meleg levegőt viszont segít bent tartani.

Három üvegrétegű ablakok műszaki jellemzői
©

Újabb lépésként 1979-ben megjelentek Ausztriában a három üvegréteggel gyártott ablakok. Az egyre szigorodó, 2021. januárjától érvényes energetikai elvárások miatt mára ez lett a standard. A három üvegrétegen keresztül sikerült minimalizálni a hőveszteséget, de tény, hogy ennyi üvegen keresztül kevesebb napfény jut át. Ezt orvosolta egy újabb fejlesztés, az ún. Eclaz-üveg megjelenése, ahol a kiváló hőszigetelése mellett az üveg fényáteresztő képessége is kiemelkedő (77%),

Így az ablakgyártás területén is az energiahatékonyság és a fenntarthatóság határozzák meg az innovációk kereteit. 

Az Internorm közel 90 éves osztrák családi vállalkozás, és az egyik legnagyobb nemzetközi ablakmárka Európában. Minden esetben az innováció, a hagyományok tisztelete és a csúcsminőség vezeti a céget a termékek irányának megszabásában. Olyan fejlesztések fűződnek a céghez, mint a bukó-nyíló vasalat megjelenése a 60’-as években, a háromrétegű ablak gyártása ’79-től, vagy az utóbbi évek újdonsága, az ún. I-tec vasalat, ami kiemelkedő betörésbiztonságot nyújtva forradalmasította az ablakpiacot. Ablakkínálatukban ugyanúgy megtalálható a műanyag, a műanyag-alu és a fa-alu is. Mindent egyedi méretben, pontosan a megrendelő elképzelései szerint gyártanak. Alapfunkcióik között van a betörés elleni védelem, a kiemelkedő hő- és hangszigetelés. De kínálatukban ugyanúgy elérhető számtalan kiegészítő, rengeteg kilincsvariáció, sőt, akár a vasalatokhoz tartozó dizájner záróelemek is.

A tartalom az Internorm Ablak Kft. megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.