HVG Extra Business
HVG Extra Business
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az ötlet a 21. század pénzneme, de csak úgy tudjuk életre kelteni, ha megosztjuk másokkal is – de nem mindegy, hogyan. Lássunk három előadástípust!

ÜZLETI PREZENTÁCIÓ

Térjünk a tárgyra. Ha 30 percet kaptunk, készüljünk úgy, mintha csak öt percünk lenne átadni minden információt. Ezáltal rákényszerülünk, hogy csak a lényeges dolgokat – eredmények, konklúziók, javaslatok – mondjuk el, méghozzá a lehető legvilágosabban. Sokkal hasznosabb lesz a hallgatóság számára, ha a fennálló 25 percben kérdezhetnek – így garantáltan nem untatjuk őket feleslegesen.

Arról beszéljünk, ami érdekli őket. Általában azért hívnak meg valakit prezentálni, mert a közönségnek szüksége van az előadó által birtokolt információra. Ha őket az érdekli, hogy növekedett-e az új termékünk eladási száma, kezdjünk ezzel, mielőtt bármi mást megemlítenénk. Csak ezt követően menjünk bele az általunk fontosnak tartott részletekbe.

Készítsünk egy összefoglaló diát. Mondjuk el a legelején, hogy mi a meeting célja, miről és mennyi ideig fogunk beszélni, illetve hogy utána mennyi idő lesz a kérdések feltevésére. Ha a közönség tudja, mi vár rá, sokkal türelmesebben és figyelmesebben hallgatja végig az előadást. Ne éljünk vissza ezzel. Ha azt mondtuk, hogy tíz percet beszélünk, tíz perc múlva valóban köszönjük meg a figyelmet. Tartsuk szem előtt, hogy az emberek maximum 15-20 percig képesek koncentrálni.

Szavakból ábrák. Ábrákkal sokszor a szavaknál is jobban megmutathatjuk az összefüggéseket. Egy pillanat alatt egyértelművé válik, hogy a részek vagy egészek milyen viszonyban vannak egymással. Keressük meg az összefüggéseket. Miért érdekes a hallgatóság számára? Készen tálaljuk az információkat!

Teszteljünk. Mielőtt kiállnánk előadni, mutassuk meg egy kollégának a prezentációt. A friss szem mindig sokat segít. Kérdezzük meg, hogy egyértelmű és világos-e a mondanivalónk, nem hagytunk ki vagy ragoztunk túl valamit. Ha kész a prezentáció, nincs más dolgunk, mint begyakorolni.

CÉGBEMUTATÓ

Misszió. A legtöbb szervezet csak azt mondja el magáról, mit és hogyan csinál. Egy jó cégbemutató azonban nem a céget tolja az előtérbe, hanem a vállalat által képviselt értékeket. Arra ad magyarázatot, hogy a cég miért és hogyan teszi jobbá a világot. Gondoljuk végig, mi a missziónk. Miért létezik egyáltalán a cégünk? Milyen értékeket képviselünk? Mi tesz bennünket különlegessé? Az ügyfél sokkal szívesebben fog olyasvalakivel dolgozni, aki egy magasabb cél érdekében cselekszik, és nem csak a zsebét szeretné megtömni.

Szenvedély. Amikor cégünkről beszélünk – történjen ez egy networking eseményen vagy egy potenciális ügyfélnél –, süssön rólunk, hogy hiszünk a missziónkban. Szeressük, amit csinálunk. Ha magunk sem hiszünk abban, hogy jó ügyért harcolunk, miért hinne az ügyfél nekünk?

Szabjuk az ügyfélre! Mondjuk el ügyfelünknek, miben tudunk neki segíteni, miért lesz szebb, jobb vagy könnyebb az élete, ha velünk dolgozik. Ha egy honlapot szeretne fejlesztetni velünk, ne próbáljunk rendszerkarbantartást eladni neki. Hegyezzük ki a mondandónkat arra, amiért megkeresett minket. Ha az ügyfél bennünket bíz meg, és mindkét fél számára beválik a közös munka, úgyis szó fog esni további együttműködési lehetőségekről.

Csak röviden! A jó cégbemutató nem több tíz percnél, lényegében egy témafelvetés. Mondjuk el, mik az értékeink, miben tudunk segíteni, és mutassuk be a csapatot. Az emberek szeretik tudni, kik állnak az arctalan szolgáltatás mögött. Végül pedig adjunk teret a kérdéseknek.

RÖVID PREZENTÁCIÓK

Mennyi időnk van? Sok esetben még tíz percünk sincs egy ötlet bemutatására. Mivel nem tudhatjuk, kivel fogunk találkozni egy konferencián, a liftben vagy a céges ebédlőben, érdemes mindig felkészülni egy gyors bemutatkozásra (pitch). Persze pitch és pitch között is van különbség: másképp kell felépíteni egy handshake introductiont (egy-két mondatos bemutató), egy elevator pitchet (félperces) vagy egy befektetőknek szóló investor pitchet (5 perc). A rövid prezentációk egy speciális vállfaja a sales pitch, ami a startupok világában ügyfeleknek vagy potenciális befektetőknek címzett cégbemutató.

Probléma és megoldás. Egy 4-5 perces pitch első pár mondata rövid és emlékezetes, kiderül a mit, a hogyan és a miért. Utána vázoljuk fel a problémát, amelyről a hallgatóság esetleg addig nem is tudott. Hassunk az érzelmekre: éreztessük, hogy égető problémáról beszélünk, fájjon nekik, és ne is értsék, hogyan tudtak eddig így élni. Ezt követően mondjuk el, hogyan orvosoljuk mi ezt a problémát, és ez miért lesz jó a felhasználónak: pénzt vagy időt takarít meg, de mindenképp könnyebbé teszi az életét.

Piac és üzleti modell. Vázoljuk fel a piacunkat. Ismerjük pontosan, hogy kiknek fogunk szolgáltatni. Mutassuk be az üzleti modellünket. Ennél a résznél biztos, hogy kinyílik a befektetők szeme. Tudni akarják, hogyan fogunk pénzt termelni, miért térül majd meg a befektetésük. Érdemes megemlíteni a versenytársainkat és a versenyelőnyünket is. Ezzel bizonyítjuk, hogy megcsináltuk a házi feladatunkat, tudjuk, kik vannak még a piacon a rajtunk kívül – és azt is, hogyan leszünk jobbak náluk.

Piaci stratégia és csapat. Ha már vannak felhasználóink, mutassuk meg a számokat. A kipróbált projektek mindig vonzóbbak a befektető számára, mint a lufik. Ha még nincsenek felhasználóink, vázoljuk fel, hogyan fogjuk meghódítani a piacot (market strategy). Mutassuk be a csapatot és a releváns tapasztalatainkat. Ha ütősek a referenciáink, ezt a részt tehetjük a probléma–megoldás duó utánra is. Térjünk ki arra, mekkora a projekt tőkeigénye. Ha már van bevételünk, azt is említsük meg.

Felhívás és összefoglalás. Folytassuk ezután egy felhívással (call to action). Fogalmazzuk meg, hogy mi a célunk a prezentációval. Ne kerteljünk. Legyünk tisztában vele pontosan, mit akarunk. Mondjuk ki, hogy befektetőt keresünk, szakmai partnert vagy felhasználókat. A prezentációt zárjuk egy összefoglalással (recap), amelyben egy-két mondattal ismételjük el a bevezetőben elhangzottakat.

Nemes Orsolya cikke eredetileg a HVG Extra Businessben jelent meg. Kíváncsi, hogyan segíthetik karrierjét vagy cégének sikerét a történetek, és hogyan aknázzák ki a sztorik erejét a profik? Keresse az újságárusoknál a magazint, vagy rendelje meg itt kedvezménnyel!

Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
HVG Extra Business Business magazin

Megmutatjuk a hatásos prezentáció 11 titkát

Naponta harmincmillió prezentáció hangzik el a világban. Közülük vajon hány éri el a célját, és hány sarkall cselekvésre? Hány végződik úgy, hogy a székükből felpattanó hallgatóság tagjai alig várják, hogy munkához láthassanak és megváltsák a világot?

HVG Extra Business Business magazin

Hogyan prezentáljunk adatokat?

Prezentáció során az egyik legnagyobb kihívás az adatok vizualizációja. A kivetített Excel-táblán és a háromdimenziós kördiagramokon túl is van élet, sőt ott kezdődik igazán.

Kezdjen búcsúzkodni: néhány nap és lelövi az Inboxot a Google

Kezdjen búcsúzkodni: néhány nap és lelövi az Inboxot a Google

Brexit: Több mint egymillió aláírás gyűlt össze a kilépés leállítására

Brexit: Több mint egymillió aláírás gyűlt össze a kilépés leállítására

13 év után már nem az Apple a leginnovatívabb vállalat, ketten is maguk mögé utasították

13 év után már nem az Apple a leginnovatívabb vállalat, ketten is maguk mögé utasították

Tatabánya Magyarország legboldogabb városa

Tatabánya Magyarország legboldogabb városa

Újra magyar állampolgár lett a 101 éves magyartanárnő

Újra magyar állampolgár lett a 101 éves magyartanárnő

Igazi különlegességet találtak véletlenül Izraelben: 1500 éves ez a 4x4 méteres prés

Igazi különlegességet találtak véletlenül Izraelben: 1500 éves ez a 4x4 méteres prés