HVG Extra Business
HVG Extra Business
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az egykori first lady önéletrajzi könyvében többek között a családját érintő pletykák, és Donald Trump ebben játszott szerepe is szóba jön.

Az egykori first lady Így lettem című könyvében – mások mellett – a családját a választási kampányok során ért álhíres támadásokról is beszámol. Bár Barack Obama első megválasztása előtt a közösségi oldalaknak még nem volt akkora szerepük, mint a későbbiekben, az internet már akkor is tele volt mindenféle politikai híreszteléssel - idézi fel az Urbanlegends.hu.

A Barack Obamát születési anyakönyve miatt a leginkább támadó személy az akkor még valóságshowjáról és ingatlanbizniszéről ismert Donald Trump volt. A későbbi elnök a közvélemény tematizálása érdekében mindent megtett, hogy felélessze az Obama állampolgárságával kapcsolatos szóbeszédeket, azt állítva, hogy “az elnök születését bejelentő 1961-es honolului újsághirdetés hamisítvány”. Az állítást kattintásra éhes hírportálok tették még szélesebb körben ismertté, és ez Michelle Obama szerint igencsak feltüzelte a radikálisokat:

“Féltem a reakcióktól. A titkosszolgálat időről időre tájékoztatott a komolyabb fenyegetésekről. Rádöbbentem, hogy vannak, akik fogékonyak a hergelésre. Megpróbáltam nem aggódni, de néha nem tudtam megállni. Mi van, ha egy zavaros elme csőre töltött puskával egyszer csak elindul Washingtonba? Ha megkeresi a lányokat? Donald Trump nagyhangú és meggondolatlan célozgatásaival veszélybe sodorta a családom biztonságát. Ezt soha nem bocsátom meg neki.”

Ha érdekli, milyen álhíreket keringettek még Obamáékról, olvassa el az Urbanlegends.hu cikkét.

Ha pedig kíváncsi, Michelle Obama miként próbált egyensúlyt teremteni a munkája és a családi élet között, hogyan élte meg a népszerűség terhét és a kritikákat, rendelje meg az Így lettem című könyvet kedvezménnyel.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

HVG Extra Business Business magazin

Hogyan alkalmazkodjunk a gyors változásokhoz?

Az újszerű technológiák összekapcsolásával számos robbanásszerű változásra számíthatunk a közeljövőben. Ebben a helyzetben célszerű a szervezeti tanulási folyamatok felgyorsítására, valamint a tanulási képesség fejlesztésére helyezni a hangsúlyt.

HVG Extra Business Business magazin

Fél, hogy nem elég jó? Michelle Obama tanácsai jól fognak jönni!

Kétkedőkkel a sikeres emberek is találkoznak életük során. Michelle Obama önéletrajzi könyvében - egy diákkori példáján keresztül - bemutatja, hogyan lehet ezzel együtt élni. Hogyan kell olyan emberekre támaszkodni, akik hisznek bennünk, és tovább haladni a céljaink felé. Részlet.

Már a rendszámokban is lehetnek smiley-k

Már a rendszámokban is lehetnek smiley-k

Így búcsúzott Karl Lagerfeldtől Palvin Barbara és Mihalik Enikő

Így búcsúzott Karl Lagerfeldtől Palvin Barbara és Mihalik Enikő

Ráskó Esztert mélyen megérintette a kormány családpolitikája, máris gyereket vár

Ráskó Esztert mélyen megérintette a kormány családpolitikája, máris gyereket vár

A nap fotói: a szentendrei körforgalom, ami vonzza a parkoló autókat

A nap fotói: a szentendrei körforgalom, ami vonzza a parkoló autókat

Visszavásárolhatják otthonaikat a Nemzeti Eszközkezelő ügyfelei

Visszavásárolhatják otthonaikat a Nemzeti Eszközkezelő ügyfelei

Tölgyessy: Orbán letért a nyugati útról, és kiderül, megint rossz oldalra állt-e az ország

Tölgyessy: Orbán letért a nyugati útról, és kiderül, megint rossz oldalra állt-e az ország