HVG Extra Business
HVG Extra Business
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Monty Python felejthetetlen alkotásaiból ismert Eric Idle önéletrajzában saját életének értelmén elmélkedik. Az alábbiakban ebből a könyvből közlünk egy részletet.

Eric Idle karrierje egy bentlakásos iskolából indult, majd a komédia, a televízió, a színház és a film világában teljesedett ki. Íróként és komikusként a hatvanas-hetvenes évek kulturális forradalmában olyan hírességek társaságában találta magát, mint George Harrison, David Bowie és Robin Williams. Mindig nézd az élet napos oldalát című könyvében Idle a barátokról és nagy elmékről szóló anekdotákkal a korszak elképesztő kreativitását ragadja meg. A Brian életéhez írt dal címét viselő könyvben Eric különös humorral mesél élete és karrierje fordulópontjairól. Az alábbiakban ebből a könyvből idézünk szerkesztett részleteket.

BREXITLAND

A mi generációnk rendkívüli: egy hat évig tartó, totális háborúban kimerült és felperzselt világba született. Hatvanmillióan haltak meg. Manapság a fiatalok úgy érzik, nehéz az élet, ha elmegy az internetkapcsolat. Igazuk van: az élet nehéz, de mielőtt az egész elkezdett elszaródni, ténylegesen szar volt.

A mi generációnk abban az időben jött világra. Úgy hívták, hogy második világháború. Amikor éjjel meghallottuk a szirénákat, felvettük a büdös, Miki egeres gázálarcunkat, és lementünk az Anderson-féle óvóhelyekre. Nagyon hangos és nagyon rémisztő élmény volt. Aztán véget ért. Egy kis időre. A mi generációnk ezekben a szünetekben élt. Azt hittük, nagyon megszívtuk, de tévedtünk: mi voltunk a szerencsések, mert nekünk már nem kellett háborúba menetelnünk.

A jenkik persze nem jártak ilyen jól. Velük Vietnámban még jobban kibasztak, és szegény Gilliamnek is le kellett szolgálnia az idejét a New York-i Fegyverraktárban, ahol később leforgatta Robin Williamsszel A halászkirály legendáját. De nekünk, vékony lábú, alultáplált, csálé fogú brit fiúknak kellett újjáépítenünk a bombatölcsérek és a fejadagok megtépázott világát.

Mik voltunk hát mi, a Pythonok, akik egykor olyannyira fiatalok voltunk, és akik most olyannyira nem azok? Barátok, bajtársak, munkatársak, csapattagok, bandatagok, riválisok, testvérek, fivérek, sógorok vagy fegyvertársak? Feltűnt, hogy már jó ideje legendákká váltunk. Régen ikonok voltunk, azelőtt sztárok, azelőtt pedig hírességek, még korábban meg szimplán csak tévés komédiások, de a Kaszás tovább kaszál, és minden alkalommal egyre feljebb kerülsz a ranglétrán, míg végül mítosszá válsz, és abból már tudod, hogy meghaltál.

***

Három országban fizetek adót, és nem szavazhatok egyikben sem. Még a Brexit ellen sem szavazhattam. Az oroszoknak több beleszólásuk volt, mint nekem. És persze nem szavazhatok az Államokban sem, pedig tőlük származik a „nincs adózás képviselet nélkül” kifejezés.

Egyszer a Los Angeles-i repülőtéren át jöttem haza, és gyanakvóan méregetett egy szigorú tekintetű bevándorlási tiszt. – Mióta van zöldkártyája? – Ó, nagyon régóta – válaszoltam. – Több mint húsz éve. – Akkor miért nem amerikai? – Hát… Nos… Izé… Haboztam.

Mégis, mit mondjak? Mi a helyes válasz? – Azért, uram, mert angol vagyok. Angliában születtem és nevelkedtem Hitler bombái alatt. Az egyik legnevesebb angol egyetem tagja vagyok egy 1347-ben alapított college-ból. Láttam, amikor Anglia megnyerte a focivébét a Wembleyben 1966-ban, és láttam, amikor a Manchester United magasba emelte az európai trófeát 1968-ban. Angol vagyok, Nagy-Britannia Erzsébet korabeli, shakespeare-i, chauceri, wilde-i, wordsworthi, coleridge-i és dickensi hagyományainak büszke örököse, a hatvanas évek krikettszerető túlélője, és a világ egyik legnagyobb becsben tartott komédiacsapatának tagja.

Nem elég, hogy a maga szép országában élek és adózom? Szeretné, ha a szívemre tenném a kezem, és hűséget esküdnék egy önelégült, hazug, adókerülő baromnak meg az ő rasszista, melegellenes, környezetre veszélyes, mohó, tudománytagadó barmainak, akik legyintenek az evolúcióra és a nők jogaira, és kifosztják a bolygót a profitért, hogy befolyásos támogatóik kedvére tegyenek, ellopva gyermekeink elől a levegőt és a tiszta vizet, miközben eszementen tweetelnek, és olyan propagandatévékben hazudnak pofátlanul, amelyektől még Joseph Goebbels is elszégyellte volna magát?

Nem, uram! A franciák nem kérdezik meg cinikus vállvonással, hogy miért nem vagyok francia. A norvégok nem állítanak meg a partjukon, hogy ragaszkodjanak hozzá, húzzak vastag pulóvert meg nagy, vörös anorákot, és vonuljak vissza vidékre Ibsentől meg az unalomtól szenvedni. Az ausztrálok nem kényszerítenek rá, hogy bő fürdőgatyában egyensúlyozzam deszkákon, narancssárga dobozos napozókrémmel bevonva, és a cápákkal teli vízen sodródva énekeljem az „Advance Australia Fairt”. Nem, uram. Elég volt, uram. Adófizető vagyok, továbbá az Akadémia tagja, Grammy-díj-nyertes, Tony-díj-nyertes, egy amerikai apja, Amerika imádója, egy amerikai nő férje, de nem, uram, nem vagyok amerikai!

Hogy tényleg ezt mondtam-e? Hülyéskednek? Félek a hatalomtól. – Jó kérdés – válaszoltam.

***

Tavaly múzeumba akarták tenni a Pythont. A londoni Victoria and Albert Museum megkeresett minket, hogy csinálnának egy nagy, hat hónapos retrospektív kiállítást a Monty Python ötven évének megünneplésére. Figyelmeztettem a többieket: – Mondjatok nemet. Nézzétek meg a többieket. Bowie: halott. Balenciaga: halott. Alexander McQueen: halott. Pink Floyd: majdnem halott. Tényleg nem áll össze a kép? Fussatok az életetekért. De nem hallgattak rám.

Valakinek figyelmeztetnie kellett volna minket. A V&A azonnal nemet mondott a címjavaslatunkra: Monty Python: The Same Old Bollocks (Ugyanaz a régi szar). Pedig nagyon pythonos cím volt. Arcbamászóan agresszív szerénység. De nem fogadták el. Nagy udvariasságunkban felkínáltunk egy másik címet: Monty Python Exposed (A leleplezett Monty Python). De nem, ez sem nyerte el a tetszésüket. Mi ez az egész? Ötven év után még mindig kibabrál velünk a rendszer?

Azt mondták, úgy fogják hívni: From Dalí to Dead Parrots (Dalítól a döglött papagájokig). Nyilvánvalóvá vált, hogy a szürrealizmusról és a munkánk úgynevezett gyökereiről terveznek kiállítást. Erőltetett baromság. Semmi közünk Dalíhoz vagy Duchamphoz. A Python számomra mindig is a komédiáról szólt. Az a mi művészetünk.

A Footlights mottója így hangzik: Ars est celare artem, vagyis „Az igazi művészet titkolja, hogy művészet”. Remek gondolat az előadásról. Ha komolyan veszel minket, lemaradsz a poénról, noha mi mindig halálosan komolyan vettük a poénkodást. Ami még fontosabb, a múzeum ragaszkodott hozzá, hogy mindenben teljes kontrollja és végső szava legyen, úgyhogy sosem voltam büszkébb a Pythonokra, mint amikor mind nemet mondtunk.

A múzeum nem akarta elhinni. Vígan ragaszkodtunk az igazunkhoz. Még mindig nagyon makacs társaság vagyunk. Lekenyerezhetetlen.

 Eric Idle Mindig nézd az élet napos oldalát című könyvét itt rendelheti meg kedvezménnyel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
„Los Angeles már soha nem lesz ugyanolyan” – Kobe Bryantre emlékezik Leonardo DiCaprio

„Los Angeles már soha nem lesz ugyanolyan” – Kobe Bryantre emlékezik Leonardo DiCaprio

Ontja magából a divatterepjárókat a BMW hatalmas üzeme

Ontja magából a divatterepjárókat a BMW hatalmas üzeme

Drónnal reptetné házhoz energiaitalát egy magyar cég

Drónnal reptetné házhoz energiaitalát egy magyar cég

Kopasz Barbie-t és hosszú hajú Kent dob piacra a Mattel

Kopasz Barbie-t és hosszú hajú Kent dob piacra a Mattel

A világ egyik leghíresebb gitárosa újabban melltartókat tervez

A világ egyik leghíresebb gitárosa újabban melltartókat tervez

Átneveztek egy New York-i metrómegállót Kobe Bryant rajongói

Átneveztek egy New York-i metrómegállót Kobe Bryant rajongói