szerző:
hvg.hu

Hat hónap munka után lánctalpakon közlekedik a Lada-tank hibrid.

Az orosz ipar kapcsán általában két dolog jut eszébe az embernek azonnal: a Lada és a tank. Előbbi azért is, mert nemrég ismét megjelent Magyarországon a legendás márka, utóbbi esetében pedig egy picit még egyértelműbb a kép. Egy orosz mérnök nemrég úgy gondolta, ha már ezekről (is) ismert Oroszország, megnézi, mit lehet kihozni a két dolog egyesítéséből. Nos, valami egészen furát.

Pavel Shavrin fogott egy kiszuperált Ladát, némi plusz fémanyagot (ami persze mindig van elfekvőben arrafelé), na meg egy lánctalpas aljat, és az egészet egybegyúrta. Mindehhez 6 hónap munka és 100 ezer rubel (kb. 380 ezer forint) kellett, a végeredmény pedig ez a szürreális jármű lett. Az egész gépet a Ladából irányítják, a lánctalpat pedig természetesen az autó kerekei és felnijei hajtják meg.

A Lada-tank hibrid – amit alkotója Wolverine-nak keresztelt el – 50 km/h-s sebességgel képes haladni, abba viszont bele se merünk gondolni, mennyit eszik 100 km-en. Viszont ha lenne olyan, hogy Oroszország-szobor, az egész biztosan így nézne ki.

Az viszont biztos, hogy ez a Lada sokkal jobb eredményt érne el az EuroNCAP töréstesztjén, mint a hagyományos társai.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A nap videója: a mai divatterepjárókat megszégyeníti a régi apró Mini

A nap videója: a mai divatterepjárókat megszégyeníti a régi apró Mini

„Embertelen komédia”: miért nincs több női menedzser?

„Embertelen komédia”: miért nincs több női menedzser?

Egymillió milliárdszor nagyobb a Napnál: hatalmas galaktikus szuperhalmazt fedeztek fel csillagászok

Egymillió milliárdszor nagyobb a Napnál: hatalmas galaktikus szuperhalmazt fedeztek fel csillagászok

Ha azt hitte, hogy a külföldön megütött lottónyeremény után nem kell itthon adóznia, van egy rossz hírünk

Ha azt hitte, hogy a külföldön megütött lottónyeremény után nem kell itthon adóznia, van egy rossz hírünk

Bréking: visszatér a 80-as évek három kutyasztárja, Bucó, Szetti, Tacsi

Bréking: visszatér a 80-as évek három kutyasztárja, Bucó, Szetti, Tacsi

Íme, a tíz legjobb vidéki gimnázium

Íme, a tíz legjobb vidéki gimnázium