szerző:
hvg.hu

A Volkswagen most debütált új szedánja többek közt az európai SUV-őrület miatt nem lesz kapható nálunk.

A Volkswagen a most zajló Detroiti Autószalont használta fel arra, hogy megejtse a hetedik generációs Jetta hivatalos leleplezését. A szokásos VW designelemekkel operáló és a gyártó moduláris MQB platformjára épülő újdonság a fotók alapján ígéretesnek tűnik, azonban nálunk sajnos nem jelenik meg a kereskedelmi forgalomban. Maximum szürkeimportos formában.
©

A Volkswagen többek közt azért nem hozza el Európába a típust, mert mifelénk a szárnyaló SUV-piac mellett egyre kevesebben vásárolnak hasonló szedánokat. Másrészt pedig az elsősorban amerikai és kínai piacra szánt új Jetta alig kisebb az európai Passatnál, amelynek ily módon házon belüli konkurenciája lehetne. A Jetta csak 6,5 centivel rövidebb, 3,3 centiméterrel keskenyebb és 0,3 centiméterrel alacsonyabb az európai Passatnál.

©

Az előző Jettánál jelentősen tágasabb beltérrel rendelkező új modell immár akár teljesen digitális műszerfallal is rendelhető, ezenkívül pedig az automatikus vészfékező, az adaptív tempomat, a holttérfigyelő, illetve a sávtartó sem hiányzik belőle. Az új Jetta első körben 150 lóerős 1,4 literes turbómotorral lesz kapható, S, SE, SEL, SEL Premium és sportos R-Line felszereltséggel. A modell alapára 18 545 dollár, vagyis mintegy 4,7 millió forint.

©

 

©
©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Súlyos videó: a megáradt spanyol folyó mindent visz, amit ér

Súlyos videó: a megáradt spanyol folyó mindent visz, amit ér

Az első hajléktalan elítélése után Gödöllő polgármestere kéri, ne adjanak nekik enni

Az első hajléktalan elítélése után Gödöllő polgármestere kéri, ne adjanak nekik enni

Máig a halott barátjával chatel egy nő, és nincs benne semmi természetfölötti

Máig a halott barátjával chatel egy nő, és nincs benne semmi természetfölötti

Tolatóradar: 500 millió forintnyi Maybachba botlottunk egy pesti tisztáson

Tolatóradar: 500 millió forintnyi Maybachba botlottunk egy pesti tisztáson

A legújabb Android rendszer fut rajta, feleáron adják, mint a többi csúcstelefont – mi az?

A legújabb Android rendszer fut rajta, feleáron adják, mint a többi csúcstelefont – mi az?

Bulizók alatt szakadt be a mennyezet Amerikában

Bulizók alatt szakadt be a mennyezet Amerikában