szerző:
hvg.hu

A rendőrség nemrég közzétett egy videót, amiben jól látszik, milyen komoly szabálytalanságot buktatnak le az új módszerrel.

Ahogy arról a hét elején beszámoltunk, új módszerrel, észrevehetetlenül is traffipaxoznak a magyar rendőrök. A hazai utakon ugyanis megjelentek a jelöletlen, civil rendőrautók, amelyekből menet közben folyamatosan figyelik a forgalomban résztvevőket a rendőrök, majd ha valakit szabálysértésen érnek, azt megállítják és igazoltatják.

Az ügy kapcsán Óberling József főosztályvezető rendőrezredes, rendőrségi főtanácsos a Rádió 1 reggeli műsorában elmagyarázta, hogyan működik a rendőrség civil elfogóautós projektje, a hatóság pedig közleményt is kiadott a sofőröket izgalomban tartó módszerről.

A közleményben cáfolták, hogy a közlekedési jogsértések kiszűrésére használt civil autókkal gyorshajtásra kényszerítenék a közlekedőket. Mindehhez egy videót is mellékeltek, amin jól látszik, sokszor súlyos szabálysértést kapnak "lencsevégre" a rendőrök. Volt, aki a 60 km/h-s sebességkorlátozó táblánál hajtott 147 km/h-s sebességgel előzés közben, holott utóbbi is tilos lett volna, de olyan autós is akadt, aki 183 km/h-val száguldozott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A legújabb iPhone-ra vágyik? Itt van, hány napot kell érte dolgoznia

A legújabb iPhone-ra vágyik? Itt van, hány napot kell érte dolgoznia

Fegyvert és éles lőszereket találtak egy német autóban Röszkén

Fegyvert és éles lőszereket találtak egy német autóban Röszkén

"Műszaki hiba miatt" bömbölt a Rammstein a Puskás Arénából

"Műszaki hiba miatt" bömbölt a Rammstein a Puskás Arénából

Egy fideszes képviselőjelölt játszóházában kampányolt Klausmann Viktor és Novák Katalin

Egy fideszes képviselőjelölt játszóházában kampányolt Klausmann Viktor és Novák Katalin

Az Iparművészeti Múzeum veszít, az Operaház részben nyer

Az Iparművészeti Múzeum veszít, az Operaház részben nyer

Radar 360: A nap, amikor az USA Iránt nevezte meg a szaúdi támadás elkövetőjének

Radar 360: A nap, amikor az USA Iránt nevezte meg a szaúdi támadás elkövetőjének