szerző:
hvg.hu

Az olasz gyártó boszorkánykonyhájában két nagyon izgalmas ígérkező recepten dolgoznak.

Az Alfa Romeo nem kerülgeti a forró kását, hanem nemes egyszerűséggel nyilvánosságra hozta az elkövetkezendő években érkező modelljeit felvonultató roadmapjét, vagyis ütemtervét.

©

Ennek ékköve nem más, mint a 2007 és 2010 között gyártott 8C utódja, mely karbonszálas karosszériás sportkocsi duplaturbós középmotorja hajtja a hátsó kerekeket, az első kerekekre pedig egy villanymotor ad majd hajtást. A több mint 700 lóerős összteljesítményű új Alfa Romeo 8C kevesebb mint 3 másodperc alatt gyorsul majd 0-ról 100-as tempóra.

És valahogy így fog kinézni:

©

A másik érdekesség pedig a vadonatúj GTV lesz, melynek révén egyszerre akár négy személy is igen sportosan közlekedhet. Az ideális 50/50 százalékos tengelyterhelésű újdonság nyomatékvektoros összkerékhajtást kap, és hibrid rendszerének összteljesítménye meghaladja a 600 lóerőt.

A GTV körülbelül így mutat majd:

©

A 8C és a GTV valamikor 3-4 éven belül fog bemutatkozni, de mi már most alig várjuk a hivatalos leleplezést.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mozgósítás, csalásgyanús esetek, magas részvétel, Borkai - ez történt az önkormányzati választás napján

Mozgósítás, csalásgyanús esetek, magas részvétel, Borkai - ez történt az önkormányzati választás napján

Elvérzett a Fidesz egyik kedvenc migrációs szakértője

Elvérzett a Fidesz egyik kedvenc migrációs szakértője

Lakner: Nem hittem volna, de Orbánt utolérte a saját őszödi válsága

Lakner: Nem hittem volna, de Orbánt utolérte a saját őszödi válsága

Videó: Mozgásban a 3D-printerrel nyomtatott Lamborghini

Videó: Mozgásban a 3D-printerrel nyomtatott Lamborghini

Kihirdette Rossi az azeriek elleni kezdőcsapatot

Kihirdette Rossi az azeriek elleni kezdőcsapatot

„Hiába a csocsóasztal, ha a főnök sosem száll be”

„Hiába a csocsóasztal, ha a főnök sosem száll be”