szerző:
hvg.hu

Amikor ma már szinte a csapból is a hibrid és az elektromos meghajtás folyik, az év motorja 2018-ban is egy szupersportos olasz erőforrás lett.

Kihirdették, hogy idén mely motor kapta az International Engine of the Year nevezetű rangos elismerést. A nyertes nem más, mint a Ferrari 488 GTB/Spider szakújságírók által egyöntetűen dicsért erőforrása, csakúgy, mint 2017-ben, illetve 2016-ban. Ez a 3,9 literes lökettérforgatú V8-as benzinmotor 600 köbcentiméterrel kisebb, mint a 458 Italiában lévő elődje, azonban a két turbónak köszönhetően simán lepipálja azt.

A 670 lóerős teljesítmény mellé 760 Nm-es nyomaték, és turbómotorokat megszégyenítően szép orgánum társul, az pedig ez esetben lényegében senkit sem érdekel, hogy az erőmű átlagfogyasztása a gyári adatok szerint mindössze 11,2 liter 100 kilométerenként. Ez utóbbit valós közlekedési helyzetben egyébként meglehetősen nehéz lehet reprodukálni.

©

A literenként 172 lóerős teljesítményt, illetve 195 Nm-es nyomatékot produkáló motornak köszönhetően a hétsebességes váltóval és hátsókerékhajtással rendelkező, alig több mint 1,5 tonnás GTB 3 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, a végsebessége pedig 330 km/h.

Ugyanez a motor a 488 szupersportos új verziójában, a Pistában már 720 lóerős, illetve 770 Nm nyomatékú, így ez a típus alig 2,85 másodperc alatt letudja a 0-100-as sprintet, és a gyorsulásnak csak 340-nél szakad vége.

©

Az év motorja szavazáson 486 pontot kapott Ferrari-motor után a Porsche 911-esben lévő 3 literes hathengeres turbómotor lett a második a maga 198 pontjával, illetve a Ferrari 812 Superfastben lévő 6,5 literes V12-es motor 158 ponttal lett a harmadik.

A díj 20 évvel ezelőtt alapítása óta a Ferrari eddig már 27 trófeát gyűjtött be.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
John Travolta és Jimmy Fallon megpróbálta eldönteni, melyikük a jobb Travolta

John Travolta és Jimmy Fallon megpróbálta eldönteni, melyikük a jobb Travolta

Sztrájkra készülnek a jövő héten a Ryanair pilótái

Sztrájkra készülnek a jövő héten a Ryanair pilótái

8 milliót ér egy ilyen Toyota, amit épp ki akartak lopni az országból

8 milliót ér egy ilyen Toyota, amit épp ki akartak lopni az országból

Megint felbukkant egy furcsa független jelölt Miskolcon

Megint felbukkant egy furcsa független jelölt Miskolcon

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Rászorulók kapják a Sziget fesztiválon hátrahagyott 600 sátrat

Rászorulók kapják a Sziget fesztiválon hátrahagyott 600 sátrat