szerző:
hvg.hu

Tisztán elektromos változat továbbra sem érkezik a szuperautóból, melynek következő generációja komoly erősítőkúrán esik át.

A 2014-ben debütált BMW i8 egy méregdrága hibrid sportkocsi, mely elsősorban felfelé nyíló ajtajairól, illetve háromhengeres apró benzinmotorjáról ismerszik meg. A közelmúltbeli ráncfelvarrás óta nyitható tetejű roadster változatban is kapható típusnak állítólag már javában fejlesztik az utódját, mely jelentősen erősebb lesz az aktuális típusnál.

A második generációs BMW i8-ban a háromhengeres 1,5 literes turbós benzinmotort várhatóan egy négyhengeres 2 literes turbós benzines egység váltja, mely 231 helyett már körülbelül 300 lóerőt fog leadni. Ehhez még hozzájön az elsőkerekeket hajtó villanymotor teljesítménye, végeredményképp pedig egy olyan hajtásláncot fogunk kapni, mely a mostani 374 helyett mintegy 450 lóerős rendszerteljesítményre képes.

Több mint valószínű, hogy a nemrégiben 7,1-ről 11,6 kWh-ra növelt akkumulátor kapacitása tovább főg növekedni, és ezáltal nő a tisztán elektromos hatótávolság, viszont benzinmotor nélküli i8-ast a jövőben sem tervez gyártani a BMW.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Trumpnak kevés lesz a világatlasz, ha a Közel-Keleten akar boldogulni

Trumpnak kevés lesz a világatlasz, ha a Közel-Keleten akar boldogulni

Ez borzasztóóó – 25 éves az Apa kocsit hajt

Ez borzasztóóó – 25 éves az Apa kocsit hajt

Elképesztő légi felvételen vágtat több száz szarvas Baranyában – videó

Elképesztő légi felvételen vágtat több száz szarvas Baranyában – videó

Napos, de hűvös idő várható

Napos, de hűvös idő várható

Szél: "Minden ellenzéki képviselő jöjjön az MTVA székházhoz, mert most itt van dolga!"

Szél: "Minden ellenzéki képviselő jöjjön az MTVA székházhoz, mert most itt van dolga!"

D. Bányász Gergő: Én még élek, a szakmám már alig!

D. Bányász Gergő: Én még élek, a szakmám már alig!