szerző:
hvg.hu

A bajor márka most debütált divatterepjárója akár 140-nel is képes robogni tisztán elektromosan, és elődjénél jelentősen nagyobb e-hatótávval büszkélkedhet.

A közelmúltban volt szerencsénk alaposan letesztelni a BMW X5 hibrid 40e kivitelét, mely 2,2 tonnás divatterepjáró 313 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, és ha kellő mennyiségű töltés van az akkumulátorában, akkor akár 120-as tempóig is képes villanymotorral suhanni. Most pedig megérkezett az X5 xDrive45e iPerformance, ami már a júniusban debütált új generációs X5-ös hibrid változata, íme:
©

A 3 literes soros 6 hengeres benzinmotor (előd: 2 liter, 4 henger) és a villanymotor összteljesítménye 394 lóerőre nőtt, a csúcsnyomaték pedig 600 Nm. Ennek köszönhetően a 0-100-as sprint akár 5,6 másodperc alatt is letudható.

©

Elektromos üzemmódban immár 140 km/h a legnagyobb sebesség, és talán ennél is fontosabb, hogy a villanymotoros hatótávolság 30-ról 80 kilométerre növekedett. Ráadásul ez utóbbi érték már WLTP kompatibilis. Némi negatívum, hogy a méretes lítium-ion akkumulátor miatt az alapmodellhez képest 150 literrel kisebb, konkrétan 500 literes a csomagtartó.

©

Az egyelőre ismeretlen árú, de már alapáron légrugós és adaptív futóműves BMW X5 45e plugin, vagyis hálózatról tölthető hibrid, és hazánkban minden további nélkül megkaphatja a számos kedvezménnyel járó zöld rendszámot.

©

 

©
©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!