szerző:
hvg.hu/MTI

Egy nemzetközi civil szervezet szerint ráadásul hiába a dízelbotrány, a helyzet egyre rosszabb lesz.

Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain – írta jelentésében a Transport&Environment (Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet. A szervezet szerint az ilyen járművek száma csak tavaly óta 5 millióval, a 2015-ös dízelbotrány óta pedig csaknem 14 millióval nőtt.

A környezetszennyező járművek száma Franciaországban a legmagasabb, nagyjából 8,7 millió, amit Németország követ 8,2 millióval, az Egyesült Királyság 7,3 millióval, valamint Olaszország 5,3 millióval. Ezeknek az autóknak a jelentős része végül Kelet-Európában vagy Afrikában köt ki.

A szervezet szerint azonban a helyzet egyre rosszabb, annak ellenére, hogy a Volkswagen dízelbotránya óta a cégek és a hatóságok is jobban odafigyelnek a károsanyag-kibocsátásra. A jelentés szerint a súlyosan környezetszennyező dízeljárművek számának növekedése még mindig folyamatos. Ennek egyik oka lehet az is, hogy valós vezetési körülmények között még azok a dízelautók is a határértéknél körülbelül kilencszer több nitrogén-oxidot bocsátanak ki, amelyek átmentek a nem laboratóriumi, hanem használat közbeni méréseken alapuló új uniós teszteken.

A brüsszeli székhelyű szervezet értékelése szerint a belsőégésű motorok nem nevezhetők tisztának, és a belátható jövőben továbbra is nagymértékben szennyezni fogják a környezetet, hiába találnak ki a gyártók újabb és újabb módszereket a károsanyag-kibocsátás visszaszorítására. A T&E szerint az egyetlen járható utat ezért az elektromos, zéró kibocsátású járművek jelentik.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Jogsi nélkül, részegen, bekábítózva csapódott a fának autójával

Jogsi nélkül, részegen, bekábítózva csapódott a fának autójával

1500 lóerő fölé merészkedik a Bugatti: jön a "föld-föld rakéta" sportkocsi

1500 lóerő fölé merészkedik a Bugatti: jön a "föld-föld rakéta" sportkocsi

Átadták a világ leghosszabb tengeri hídját Kínában – videó

Átadták a világ leghosszabb tengeri hídját Kínában – videó

Stadionok üzemeltetésére is lehetne költeni a tao-pénzeket

Stadionok üzemeltetésére is lehetne költeni a tao-pénzeket

1 millió kilométert meghaladó garancia a Toyotától, egy szépséghibával

1 millió kilométert meghaladó garancia a Toyotától, egy szépséghibával

Itt vannak az október 23-ai lezárások, több villamos másképp jár

Itt vannak az október 23-ai lezárások, több villamos másképp jár