szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Peugeot elkészítette évtizedekkel ezelőtti modelljének csúcstechnikával megpakolt 21. századi verzióját.

A Peugeot 1968 és 1983 között gyártotta a népszerű 504-es modellt, mely egy középméretű, frontmotoros és hátsókerék-hajtású személyautó volt, ami többek közt szedán, kombi, kupé és kabrió kivitelben is készült. A most bejelentett Peugeot E-Legend pedig az ikonikus Peugeot 504 Coupénak állít emléket:
©

A nagyközönség által testközelből elsőként az októberi Párizsi Autószalonon megtekinthető E-Legend vonalvezetése nagymértékben hasonlít az évtizedekkel korábbi felmenő designjára, a lemezek alatt azonban hamisítatlan csúcstechnikát találhatunk. Az eredetinél 30 centiméterrel hosszabb, 4,65 méteres újdonság a legfrissebb trendeknek megfelelően tisztán elektromos meghajtású, és olyan fejlett önvezetés található benne, hogy adott esetben a kormányát is el lehet rejteni a műszerfalba.

©

A 19 colos kerekeken gördülő retró tanulmányautó műszerfalát egy gigantikus 49 colos 4K kijelző uralja, ezenkívül pedig az ajtókra is került egy-egy 29 colos képmegjelenítenő.

©

A négykerékhajtású villanyautó 460 lóerős teljesítményt, illetve 800 Nm-es nyomatékot ad le, ami 4 másodperc alatti 0-100-as sprintidőt tesz lehetővé. Az elektronikusan limitált végsebesség 220 km/h, a 100 kWh kapacitású akkumulátorral egy feltöltéssel mintegy 600 kilométeres távolság tehető meg, a szupergyors töltővel pedig 25 perc alatt 500 kilométeres hatótávolságot lehet nyerni.

©

 

©
©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!