szerző:
hvg.hu

A cseh márka nagy divatterepjárójának legsportosabb változatában egy hanggenerátorral megspékelt izmos dízelmotor teljesít szolgálatot.

Megannyi előzetes kedvcsinálót követően a Skoda a most kezdődő Párizsi Autószalonon végre hivatalosan is leleplezte az akár hétszemélyes változatban is kapható Kodiaq vadonatúj sportos kiadását. A morcosra faragott külcsínű Kodiaq RS az első olyan Skoda, mely alapáron 20 colos kerekeken gördül, és konkrétan így néz ki:
©

A motorháztető alatt egy 2 literes lökettérfogatú dízel erőforrás található, mely két turbóval megfújva 240 lóerős teljesítményt, illetve kereken 500 Nm-es nyomatékot produkál. Utóbbi már 1750-es percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre áll, és többek közt ennek is köszönhető, hogy a 0-100-as sprint mindössze 7 másodpercig tart. A végsebesség 220 km/h.

©

A Skoda valaha készített legerősebb dízelmotorja egy hétsebességes duplakuplungos automataváltón keresztül adja le teljesítményét, és nem meglepő módon széria az összkerékhajtás. Az Eco, Comfort, Normal, Sport, Individual és Snow üzemmódok között váltogatva nemcsak a hajtáslánc és a felfüggesztés, hanem többek közt a kipufogórendszer hangolása is változik.

Értelemszerűen Sport módban a legvehemensebb a TDI motor hangja, melyet mesterséges módon, hanggenerátorral javít fel a technika.

©

A 100 kilométeren 6 literes átlatfogyasztásúnak ígért Skoda Kodiaq RS nemrégiben 9:29,84 alatt ért körbe a legendás Nordschelife versenypályán, ami a 7 üléses SUV-ok között új rekordnak számít. A hamarosan a hazai Skoda-szalonokba is megérkező újdonság német alapára 49 000 euró (15,8 millió forint).

©

 

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Levették Pokorni nyilas nagyapjának nevét a XII. kerületi turulszoborról

Levették Pokorni nyilas nagyapjának nevét a XII. kerületi turulszoborról

Madonna szinte az utolsó pillanatban mondott le egy koncertet

Madonna szinte az utolsó pillanatban mondott le egy koncertet

Lemondott a fideszes képviselő, aki egy halálos baleset áldozatáról tett ki fotót a Facebookra

Lemondott a fideszes képviselő, aki egy halálos baleset áldozatáról tett ki fotót a Facebookra

Radar360: Orbánt kitennék, Greta aggódik, Trump optimista

Radar360: Orbánt kitennék, Greta aggódik, Trump optimista

A Lexus elképzelte, milyen járművekkel közlekedhetnénk a Holdon, ha már ott élnénk

A Lexus elképzelte, milyen járművekkel közlekedhetnénk a Holdon, ha már ott élnénk

900 millió forintot ért meg valakinek a legújabb Chevrolet Corvette

900 millió forintot ért meg valakinek a legújabb Chevrolet Corvette