szerző:
hvg.hu

A BMW Csoport szeretné elkerülni a Brexit környékén kialakuló esetleges káoszt, ezért egy rövid ideig sem Minit, sem pedig Rolls-Royce-t nem gyártanak majd.

Azzal eddig is mindenki tisztában volt, hogy a briteknél komoly felfordulást okoz majd a Brexit. Amellett, hogy több cég is elhagyja Londont, hogy az Európai Unió más országaiba költözzön át, az ott maradó cégeknek is komoly káosszal kell szembenézniük. A BMW Csoport ezt egy huszáros vágással orvosolná.

Pieter Nota, a BMW Csoport értékesítésért felelős igazgatója a Párizsi Autószalonon arról beszélt a The Washington Postnak, hogy 2019. március 29-től (vagyis a kilépés hivatalos napjától) kezdve négy hétre leállítják a Mini, két hétre pedig a Rolls-Royce gyártását. A Mini gyára egyébként az év végén szokott leállni, most ezt hozták előrébb. Nota szerint erre azért van szükség, hogy elkerüljék a Brexit körüli káoszt, és úgy látják, abban az időben nem lesz nagy az áruk iránti kereslet.

Azt ugyanakkor leszögezte, hogy a leállás valószínűleg nem befolyásolja majd a darabszámra vonatkozó célkitűzéseket.

Stephan Freismuth, a BMW ügyfélmenedzsere kijelentette: továbbra is elkötelezettek ugyan a britek mellett, ám ha a gyárakat az új vámszabályok miatt nem tudják ellátni, többé valószínűleg nem lesznek képesek autókat gyártani Nagy-Britanniában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
#istenéltessen - Ma 12 éves a hashtag

#istenéltessen - Ma 12 éves a hashtag

Zöld rendszámos új Mercedes, itt a plugin hibrid B-osztály

Zöld rendszámos új Mercedes, itt a plugin hibrid B-osztály

Kuciak-gyilkosság: egy államtitkár és több bíró telefonját is lefoglalták Szlovákiában

Kuciak-gyilkosság: egy államtitkár és több bíró telefonját is lefoglalták Szlovákiában

Kibontották az álmennyezetet, hatvanezer méhet találtak mögötte

Kibontották az álmennyezetet, hatvanezer méhet találtak mögötte

Elkószált egy királypiton a Rómain

Elkószált egy királypiton a Rómain

Indokolt a sárga versenycsík a 700 lóerőre tuningolt Mercedes-AMG SUV-n

Indokolt a sárga versenycsík a 700 lóerőre tuningolt Mercedes-AMG SUV-n