szerző:
hvg.hu

Minden jel arra mutat, hogy már nem kell sokat várnunk az olasz márka hibrid modelljének hivatalos leleplezésére.

A Ferrari 488 GTB egy hamisítatlan benzinpusztító sportkocsi, melyet egy 670 lóerős és 760 Nm-es produkciót előadó 3,9 literes biturbó V8-as erőforrás hajt. Ezt a motort már többször is megválasztották az év motorjának, ez azonban nem tántorítja el a Ferrarit attól, hogy egy kisebb lökettérfogatú és villanymotorral kiegészített változatot is készítsen a 488-asból.

A Ferrari ugyancsak hibrid technológiájú, 963 lóerős LaFerrari hiperautójától eltérően akár hangtalan suhanásra is képes hibrid 488-asról először idén tavasszal bukkant fel egy kémvideó, majd pedig nem sokkal később az azóta elhunyt cégvezér, Sergio Marchionne is megerősítette az újdonság érkezését.

Most pedig feltűnt egy újabb kémvideó a V6-os benzinmotorra épülő hibrid hajtásláncú 488-as Dino Ferrariról, melynek alig álcázott prototípusát a németországi Stuttgart környékén sikerült mozgás közben megörökíteni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Ilyen arcátlan reptéri lopást talán még nem látott – videó

Ilyen arcátlan reptéri lopást talán még nem látott – videó

Beperli egy nő az Apple-t, mert notch van a telefon kijelzőjén

Beperli egy nő az Apple-t, mert notch van a telefon kijelzőjén

Semmit nem ért a botrány, nem fizetik ki a rendőrök túlóráit

Semmit nem ért a botrány, nem fizetik ki a rendőrök túlóráit

Hó borítja az országot, a rendőrség és a katasztrófavédelem is óvatosságra int

Hó borítja az országot, a rendőrség és a katasztrófavédelem is óvatosságra int

Több millió dolláros ajándék karácsonyra! De vajon írtak róla szerződést?

Több millió dolláros ajándék karácsonyra! De vajon írtak róla szerződést?

Megmosta Orbán Viktor egykori iskolatársának a fejét az ÁSZ

Megmosta Orbán Viktor egykori iskolatársának a fejét az ÁSZ