szerző:
hvg.hu

A négykarikás gyártó a jelek szerint abszolút nem viccnek szánta a meglehetősen futurisztikusnak tűnő koncepciót.

Az Audi nemrégiben jelentette be, hogy a mobilitásnak harmadik dimenziót kíván adni, vagyis, hogy belevág a levegőbe emelkedő autók tesztelésébe. A német autógyártó mindezt ráadásul nem egyedül teszi, hiszen ebben partnere az Airbus repülőgépgyártó cég, az Italdesign tervezőiroda, illetve a német kormányzat, valamint Ingolstadt város vezetése is.

Az Urban Air Mobility nevet kapott projekt keretein belül Ingolstadtban már sikeresen le is zajlott a kétszemélyes repülőautó első tesztje, igaz ebben a tesztben egyelőre még csak egy negyedére kicsinyített méretű eszközt használtak a fejlesztők.

©
©

A márciusi Genfi Autószalonon leleplezett Pop.Up Next koncepció alapja egy gördeszka jellegű platform, melynek későbbiekben elkészülő 1:1 méretű végleges változatában egy 15 kWh kapacitású akkumulátor és két villanymotor lesz található. A 80 lóerős összteljesítményű eszköz egy feltöltéssel mintegy 130 kilométeres távolságot képes megtenni a ráhelyezett utaskabinnal, legalábbis a jelenlegi tervek szerint.

Ez utóbbi azonban nemcsak a kerekeken gördülő platformra, hanem egy drónszerű repülő megoldásra is rácsatlakoztatható, melynek köszönhetően a Pop.Up Next egyszerűen a levegőbe emelkedhet. A quadrocopter összesen nyolc darab propellerrel rendelkezik, az őket hajtó elektromotorok összteljesítménye pedig 214 lóerő.

A legnagyobb repülési sebesség 120 km/h és egy feltöltéssel maximum 50 kilométert lehet megtenni a levegőben. Ezután következhet egy gyorstöltés, ami mintegy 15 percnyi időt vesz igénybe. A Pop.Up Next mind a földön, mind a levegőben teljesen automatikusan, felhasználói beavatkozás nélkül képes közlekedni, és az Audi munkatársai korábban azt nyilatkozták róla, hogy akár 10 éven belül valóság válhat belőle.

©

 

©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Radar 360: Orbán a Trump-botrányban és a "beteg dologról"

Radar 360: Orbán a Trump-botrányban és a "beteg dologról"

A NASA vezetője szerint 2035-ben szállhatnak le az első emberek a Marson

A NASA vezetője szerint 2035-ben szállhatnak le az első emberek a Marson

Dulakodás volt a Zeneakadémiánál, egy DK-st elvitt a mentő

Dulakodás volt a Zeneakadémiánál, egy DK-st elvitt a mentő

Négy százszázalékos csapat maradt már csak a BL-ben

Négy százszázalékos csapat maradt már csak a BL-ben

Alec Baldwin letolta a gatyáját

Alec Baldwin letolta a gatyáját

Látványos csaták, lélegzetelállító jelenetek – itt a Star Wars 9. előzetese

Látványos csaták, lélegzetelállító jelenetek – itt a Star Wars 9. előzetese