szerző:
hvg.hu

Ha valaki egy teljesen felújított apró lengyel autóra vágyik, az ezzel a járgánnyal vélhetően jó üzletet csinálhat.

A Fiat 1972 és 1980 között gyártotta a népszerű 500-as modell utódjának szánt 126-os típust, melynek lengyel változata, a Polski Fiat 126p 1973 és 2000 között készült. Mi ez utóbbi szocialista szériából találtunk most egy remek állapotban lévő és éppen új gazdájára váró példányt, íme:
©

A Polski Fiat 126p 650E árát stílusosan 650 ezer forintban jelölte meg az ásotthalmi eladó, aki tulajdonképpen nem is kér sokat négykerekű portékájáért, hiszen a hazai piacon a közelmúltban felbukkantak már 1,5-2 millió forintos áron kínált hasonló Kispolszkik is.

©

650 ezer forintért egy 1990 júliusában gyártott, tehát idén nyáron 29. születésnapját ünneplő kisautó lehet a miénk, mely az elmúlt évtizedekben csupán 53 ezer kilométert hagyott maga mögött. A 650, illetve egész pontosan 652 köbcentiméteres léghűtéses kéthengeres motorral szerelt, hátsókerék-hajtású apróság az eladó közlése szerint teljesen felújított állapotú.

©

"Új tank, lengőkarok, küszöbök, csomagtér fenéklemez, homlokfal, sárvédők, tetőkárpit. Új fékcsövek, fék munkahengerek" - olvasható a jövőre akár OT vizsgára is vihető jármű hirdetésében.

©

 

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Kérdezés nélkül vitte a kormány a budai Palotanegyedet

Kérdezés nélkül vitte a kormány a budai Palotanegyedet

Az új iPhone-okhoz is csinált akkumulátoros tokot az Apple, de nem adják olcsón őket

Az új iPhone-okhoz is csinált akkumulátoros tokot az Apple, de nem adják olcsón őket

Blikk: A Honvédkórházban folytatja a kardiológiai intézetből kirúgott szívsebész

Blikk: A Honvédkórházban folytatja a kardiológiai intézetből kirúgott szívsebész

Részletekbe menően átvilágítják az MTA kutatóintézeteit, de addig is alig kapnak pénzt

Részletekbe menően átvilágítják az MTA kutatóintézeteit, de addig is alig kapnak pénzt

Okoscipőt fejlesztett a Nike, le sem kell hajolni, hogy bekössük

Okoscipőt fejlesztett a Nike, le sem kell hajolni, hogy bekössük

Telelünk és sörözünk

Telelünk és sörözünk