szerző:
hvg.hu

Egy genfi ​​rendőrt egy évnyi, felfüggesztett szabadságvesztésre és komoly pénzbírságra ítélték, mert túl gyorsan üldözött egy betörőt.

A svájci rendőr az 50-es zónában 126 km/órás tempóval kergetett betörőket, amit, mint kiderült, a svájci törvények értelmében nem szabadott volna tennie.

Svájc szigorú közlekedési előírásai a rendőrökre is vonatkoznak és jelen esetben a bíróság úgy ítélte meg, nem forgott veszélyben emberélet, amely indokolta volna a rendőr jelentős sebességtúllépését. Ráadásul a járőr nem is volt szolgálatban. (Vélhetően a bírság jogalapja ez, vagyis nem járőrautóval üldözött.)

A rendőr ügyvédje viszont fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, mondván, a kliensét – aki egy rendőr és a köz érdekében járt el – éppen úgy ítélik meg, mintha egy sima „ámokfutó” lenne, aki felrúgja a törvény szabályait.

Nem ez az első alkalom, hogy a rendőröket Svájcban gyorshajtás miatt büntetnek meg. Nemrégiben hasonló ítéletet hozott a helyi bíróság az ellen a rendőr ellen, aki 132 km/h-s tempóval hajtott, hasonló szituációban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Babosék elődöntősök Melbourne-ben

Babosék elődöntősök Melbourne-ben

"Táncoló sárkány": tollas dinoszauruszfajt fedeztek fel Kínában

"Táncoló sárkány": tollas dinoszauruszfajt fedeztek fel Kínában

HVG-plakátok: első fokon nyertünk a Mahir Cityposterrel szemben

HVG-plakátok: első fokon nyertünk a Mahir Cityposterrel szemben

A WHO üzeni: ezeket tartsa be, hogy ne kapja el a koronavírust

A WHO üzeni: ezeket tartsa be, hogy ne kapja el a koronavírust

Telefonos segítséggel sikerült újraéleszteni egy fiatal nőt Budapesten

Telefonos segítséggel sikerült újraéleszteni egy fiatal nőt Budapesten

A koronavírus miatt elmarad a Kínai Tavaszünnep fesztivál Budapesten

A koronavírus miatt elmarad a Kínai Tavaszünnep fesztivál Budapesten