szerző:
Tetszett a cikk?

A világ legkelendőbb autótípusa háromféle karosszériával és kétféle hibrid hajtáslánccal vág neki a tizenkettedik generációnak. Japán autó talán még sosem volt ennyire európai.

A Toyota 1966-ban dobta piacra az első Corollát, konkrétan ezt a típust, mely a 60-as, 70-es évek Magyarországán jól érthető okokból nem volt túl gyakori látvány:

László Ferenc

53 évvel ezelőtt vélhetően kevesen sejtették, hogy a Toyota Corolla lesz a világ legnagyobb darabszámban értékesített autója. A modellből eddig világszerte már több mint 46 millió példány talált gazdára.

A Corolla egy remekül bejáratott brand, a megbízható japán technika szinonimája, ezért is volt nehezen értelmezhető, hogy a Toyota 2006-ban miért kezdte kilökdösni a piacról az Aurisszal.

Most azonban itt a tizenkettedik generáció, amely visszatért a gyökerekhez és az összes kivitele Corolla néven támad.

László Ferenc

Az ötajtós

Míg az előző generáció formája igen megosztóra sikeredett, az aktuális változatén nagyon érződik az európai hatás, így szélesebb körben arat tetszést. A karakteres megjelenésben komoly szerepet játszik az enyhén az új Renault-kéhoz hasonló fényszóró, az általuk közrefogott márkaembléma, illetve az ez alatti, keretbe foglalt méretes hűtőrács.

Az övvonal csak a kocsi hátsó részén kezd meredeken emelkedni és a kipróbált vörös tesztautón remekül mutat a feketére fényezett tető. A hátsó lámpák az elöl lévő társaikhoz hasonló kialakítást kaptak, azért viszont nagy kár, hogy a szélesre vett és krómozott kipufogóvégről egyszerűen ordít a kamuság.

László Ferenc

Lényeges változás, hogy a tengelytáv 2,6-ról 2,64 méterre növekedett. Az első utasok remekül elférnek, hátul viszont még a 4 centiméternyi nyereség ellenére is szűkös a lábtér. Egy 1,85 méter magas sofőr mögött csak úgy fér el egy hasonló adottságú utas, hogy a térde már hozzáér az első ülés háttámlájához.

Hasonlóképp a csomagtartó is szűkös: a több helyet foglaló erősebb hibrid hajtáslánc esetében csak 313 litert kapunk. Miheztartás végett: az új Skoda Scala csomagtartója 467 literes.

A 4,37 méter hosszú karosszéria 4 centiméterrel hosszabb lett, a magasság viszont 2,5 centiméterrel csökkent, és fontos szempont, hogy a gépháztető majdnem 5 centiméterrel alacsonyabban húzódik, mint eddig.

László Ferenc

László Ferenc
A szedán

A másik két kiviteltől eltérően nem Angliában, hanem Törökországban gyártott szedán érdekes módon egyedi orrkialakítást kapott, ami talán kevésbé trendi és hajszálnyival komolyabb. Ily módon a lépcsőshátú Corollát akár szemből is meg lehet különböztetni a másik két változattól.

László Ferenc

A tengelytáv nem változott, maradt 2,7 méteres, vagyis az ötajtóshoz képest 6 centiméter a szedán előnye. Ez pedig nagyon is fontos különbség, ami miatt egy 1,85 méter magas sofőr és utas remekül elfér egymás mögött. Könnyen kikövetkeztethető módon a csomagtér is barátságosabb méretű, az elődhöz képest 452-ről 471 literre nőtt a térfogata.

A 4,63 méter hosszú szedánnak ugyancsak csökkent a magassága és ezzel párhuzamosan a tömegközéppontja is alacsonyabbra került. Mint megtudtuk, várhatóan ez lesz a legnépszerűbb új Corolla, melynek piaci részesedését 45 százalék körülire várják.

László Ferenc

A kombi

Míg a kifutó Auris kombi az ötajtóséval megegyező 2,6 méteres tengelytávval rendelkezett, addig az új Corolla kombi tengelyei már 2,7 méterre helyezkednek el egymástól. Az utastérben így ugyanakkora a hely, mint az új szedánban, vagyis mind elöl, mind hátul remekül el lehet férni.

László Ferenc

A Belgiumban tervezett és kizárólag az európai piacon kapható kombi csomagtartója 530 helyett immár 598 literes. Igaz, ebbe a raktérpadló alatti köralakú mélyedés kapacitása is beleszámít. Érdekesség, hogy ebben elfér egy kisméretű bőrönd, a raktérpadló pedig nemcsak egyszerűen kivehető, hanem meg is fordítható, és az egyik oldala masszívan gumírozott.

Családi használatra egyértelműen a Touring Sports fantázianevet kapott kombi a legjobb választás, melynek csomagtere kiválóan pakolható. A sportos külső jegyében 12 fokkal jobban döntött a hátsó szélvédője és lehajtott ülések mellett még így is több mint 1,6 köbméteres raktér áll a rendelkezésünkre. A csomagtérajtó láblendítéssel,  villanymotoros segítséggel is nyitható.

László Ferenc

László Ferenc
Motorkínálat

A gyártó várakozásai szerint nemcsak világszinten, hanem hazai vonatkozásban is leginkább hibrid hajtáslánccal veszik majd a Corollákat. Aki mégsem így tesz, az az ötajtóst és a kombit 114 lóerős 1,2 literes turbós benzinmotorral, a szedánt pedig 132 lóerős 1,6 literes szívó benzinmotorral választhatja. Ám utóbbiak olyannyira nem fókuszmodellek, hogy a nemzetközi menetpróbára el sem hozták ezeket.

Dízelmotor a sokat és hosszú távokon utazók bánatára nincs, és akkor térjünk is át gyorsan a lényegre, a két hibrid változatra! Az alapváltozat az eddigiekhez hasonlóan egy 1,8 literes rendkívül hatékony benzinmotorra és egy villanymotorra épül. A finomhangolt alaphibrid 122 lóerős teljesítménye 10,9-11,1 másodperces 0-100-as sprinthez elegendő, a végsebesség 180 km/h.

László Ferenc

Vadonatúj fejlesztés a 2 literes benzinmotort és erősebb villanymotort felvonultató megoldás, mely már 180 lóerőt szabadít rá az első kerekekre. Ennek köszönhetően a 0-100-as gyorsulás szintideje sokkal jobb, konkrétan 7,9-8,1 másodperces, ellenben a végsebesség változatlanul 180 km/h.

Mi a kettő közül mindenképpen a 2 literes hibridet választanánk, és nem feltétlenül a jobb menetteljesítmények miatt. Hanem azért is, mert ennek a hajtásláncnak nagyobb a nyomatéka, több a teljesítménytartaléka, és ennek köszönhetően a különböző közlekedési helyzetek elegánsabban és nem mellesleg szerényebb motorzaj mellett tudhatók le.

Plugin hibrid nem lesz a Corollából, ilyen változat csak a Priusból készül.

László Ferenc

Milyen vezetni?

A fokozatmentes CVT-váltó nem tagadhatja le működési elvét és adott esetben még mindig "bégeti" a motort, de mostanra eljutott egy olyan fejlettségi szintre, hogy a hagyományos automataváltókat kedvelők sem fintorognak a használata során. Az erősebb hibrid esetében a kormány mögötti fülekkel akár manuálisan is lehet váltani, aminek persze nincs túl sok értelme és haszna, hiszen csak virtuális fokozatokról beszélhetünk.

Az új Corolla egyik leginkább zseniális része a többlengőkaros, független felfüggesztésű hátsó - az alapárba beszámító - futómű, amelyet sikerült úgy hangolni, hogy a földhöz ragadtabb autókhoz szokott sofőrök is felfedezhetnek némi vezetési élményt a hibrid és CVT-s kocsiban. Habár a Corolla továbbra sem sportkocsi, a mallorcai szerpentineken igazán elemében érezte magát az autó, főleg az opcionálisan adaptív futóműves ötajtós változat.

László Ferenc

Természetesen ebben a versenyszámban a 2 literes hibrid teljesít jobban, aminek az árát a benzinkúton kérik meg. Míg az 1,8 literes modellel 4,7 literes átlagfogyasztást mértünk, addig az erősebb változat 6,3 litert nyakalt be 100 kilométeren. A szakszerűség kedvéért persze illik hozzátenni, hogy a 2 literes változattal némileg sportosabban közlekedtünk. És ez a bizonyíték arra, hogy ezzel a változattal akár arra is késztetést érezhetünk, hogy a hétköznapi spórolva közlekedés után a hétvégén egy kicsit dinamikusabban haladjunk az arra alkalmas útszakaszokon.

A kellemes fogású kormány mögött alapáron 4,2 colos, felár ellenében pedig 7 colos kijelző található, és meglepő módon még analóg fordulatszámmérőt is kapunk. A középen lévő érintőkijelző képátlója 8 colos, a felbontása korrekt, de a menü hozza a szokásos japán gondolkodásmódot és még mindig nem kapunk Android Auto, illetve Apple CarPlay támogatást.

Említést érdemel továbbá a szélvédőre vetítő 10 colos HUD, az alapáron LED-es fényszóró, az automata távfény, a gyalogos- és biciklisfelismerő ütközésmegelőző rendszer, az adaptív tempomat, a sávtartó, illetve a táblafelismerő funkció.

László Ferenc

Konklúzió, árak

+ : szemrevaló külső, háromféle karosszéria, kétféle hibrid hajtás, kiváló futómű.

: az ötajtós szerény helykínálatú, nincs dízel alternatíva, elavult fedélzeti elektronika.

A Corolla mind külsejét, mind tudását illetően sokkal európaibb lett, mint valaha. Ráadásul mostantól már kétféle hibrid hajtással is kapható és végre nemcsak szerény fogyasztása, hanem korrekt vezethetősége miatt is gyorsan bele lehet szeretni.

Az 1,2 literes motorral szerelt, Comfort felszereltségű ötajtós új Corolla ára 6,45 millió forint, ami 275 ezer forintos felár a kifutó Aurishoz képest, de cserébe mintegy 570 ezer forinttal több extrát kapunk. A szedán 150 ezer forinttal kerül többe az ötajtósnál, a kombi pedig további 150 ezer forintos extra kiadást jelent. Az alaphibrid felára 1,1 millió forint, az erősebb hibridért pedig további 650 ezer forintot kér a Toyota.

A típus fapados alapára 5,9 millió forint, egy minden földi jóval felszerelt példányért 11,5 millió forintot kell fizetni.

László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!