szerző:
László Ferenc

Felkerestük a Német Túraautó Bajnokság 2019-es szezonjának nyitóhétvégéjét. Vázoljuk, hogy milyen mostantól a V8-as motorokkal szakító és 1987 után újból felturbózott sorozat - szinte csak a Hankook gumi maradt változatlan.

Ezen a hétvégén startolt el a DTM idei szezonja, melynek első versenyeit a németországi Hockenheimben, hideg, esős körülmények mellett rendezik meg. Október végén ugyanitt zárul majd a kilencfordulós évad, tavalytól eltérően ezúttal sajnos a Hungaroring érintése nélkül.
©

Mivel a tavalyi DTM-bajnok Mercedes a Formula 1 mellett az elektromos Formula E-re koncentrál, a nagy német gyártók közül már csak kettő maradt versenyben, az RS5-öt indító Audi, illetve az M4-gyel rajtvonalhoz álló BMW.

1996 óta most először viszont érkezett egy nem német gyártó a sorozatba, a Vantage modelljéből versenyautót épített brit Aston Martin. Utóbbi csapat egyik újonc pilótája az utolsó magyar király, az 1922-ben elhunyt IV. Károly dédunokája, az osztrák születésű Habsburg Ferdinánd.

©
©

©
©
©

A 4 literes V8-as szívómotorok helyét a "takarékosság" és "hatékonyság" jegyében átvették a 2 literes 4 hengeres turbómotorok. Ezek körülbelül 85 kilogrammot nyomnak a mérlegen, vagyis körülbelül fele olyan nehezek, mint elődeik.

A csendesebb, nem annyira telt hangzású új motorok körülbelül 100-120 lóerővel erősebbek: a 620-640 lóerős csúcsteljesítményt 500-al magasabb, 9500-as percenkénti fordulatszám környékén adják le. Az erőforrásoknak az eddigi 10 000 helyett 6 000 kilométert kell kibírniuk, és egységesen 102-es oktánszámú Aral versenybenzinnel üzemelnek.

©
©

Nincs rajtelektronika, a motor és a fékek a korábbiaknál komolyabb hűtést kaptak, megújult az első- és a hátsó diffúzor, valamint a hátsó szárny is. Az előzést könnyítő aktív-szárnyas DRS 1 helyett már 3 másodpercig használható, a versenyenként 12-szer használható Push To Pass megoldás pedig rövid ideig 30 lóerővel nagyobb teljesítményt tesz lehetővé.

Oly módon, hogy a 95 kilogramm/órás fogyasztási limitet 100 kilogramm/órára növeli, vagyis ideiglenesen több üzemanyagot kap a motor.

©
©

Az új vezérlést és kijelzőket kapott kocsik pilótával és üzemanyaggal együtt mért minimum tömege 1 115-ről 1 070 kilogrammra csökkent. Az eddigieknél jelentősen jobb kilogramm/lóerő arányú versenyautók végsebessége meghaladja a 300 km/h-t.

©

Az ATS alufelnikre szerelt versenygumikat immár kilenc szezon óta a Hankook szállítja. Az idei abroncsok ugyanolyanok, mint a tavalyiak, ami a nagyobb teljesítmény és a komolyabb tempó miatt nem kevés kihívást jelent mind a pilótáknak, mind a csapatoknak. Elöl 300, hátul 320 milliméteresek a gumik.

©
©

Az időmérőkön az első három helyezett 3, 2, illetve 1 pontot kap, a versenyeken a győztes 25 pontot zsebel be, és még a tizediket is jutalmazzák egy ponttal. A 2018-as bajnokságot Mercedes-szel megnyert brit Gary Paffett idén nem vesz részt a DTM-ben, vagyis 2019-ben egész biztosan új bajnokot avat a széria.

©

 

©
©
©
©
©
©
©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Berobbantotta a mobilnetet (is) a választás vasárnapja

Berobbantotta a mobilnetet (is) a választás vasárnapja

Fucsovics Márton visszalépett a stockholmi tenisztornán

Fucsovics Márton visszalépett a stockholmi tenisztornán

A Viszkist megbüntették, aztán ivott egy whiskyt

A Viszkist megbüntették, aztán ivott egy whiskyt

Börtönbe küldenék a kutyáját a saját kocsijához kötő balotaszállási nőt

Börtönbe küldenék a kutyáját a saját kocsijához kötő balotaszállási nőt

Csak két kormányközeli lap várta meg, mi lesz a választás eredménye

Csak két kormányközeli lap várta meg, mi lesz a választás eredménye

Összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel Barcelonában

Összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel Barcelonában