szerző:
MTI

A miniszter elmondta, hogy mi a kormány célja az útfejlesztésekkel, és Kelet-Magyarországon is akarnak építeni egy Hungaroringhez hasonló versenypályát.

Mintegy ötezermilliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére – mondta az innovációs és technológiai miniszter szerdán Mogyoródon. Palkovics László a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópont átadóünnepségén arról beszélt, hogy a kormány által tervezett közúti beruházásokat keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelyből a magyar gazdaság megerősödésének köszönhetően a nagyobb részt, 1800 milliárd forintot a költségvetés fedez, a fennmaradó összeget adják az uniós támogatások. 

Hozzátette, hogy a 2016 és 2024 közötti időszak végére a magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat mintegy 1000 kilométerrel bővül. Azt mondta, a kormány stratégiai célja, hogy

Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül kényelmesen elérhető legyen egy négysávos útszakasz.

Az M3-as autópálya most átadott új csomópontjáról elmondta, hogy az közel 5 milliárd forintból épült meg a Mogyoródot és Fótot a gyorsforgalmi hálózatba közvetlenül bekötő másfél kilométeres úttal együtt. A távlati térségi fejlesztési tervek szerint a csomópontból induló majdani összeköttetés a Hungaroringet délről, Kerepest északról elkerülve keresztezi a 3-as főutat, végül a kerepesi komplex pihenőhelynél éri el az M31-es autópályát.

A miniszter hozzátette, hogy az új csomópontot használva kényelmesebben juthatnak el a Hungaroringre már a jövő heti Forma–1 Magyar Nagydíj résztvevői, nézői is. Az autóversenyek az egész világon a legnagyobb figyelem mellett lebonyolított sportesemények körébe tartoznak, jelentős turisztikai vonzerővel rendelkeznek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ezért az ágazat főbb szereplőivel együttműködve nemzeti autó-motor sport szakpolitikai stratégia megalkotását tervezi, melynek egyik célja, hogy

a Hungaroring mellett az ország keleti részében is létesüljön egy szakági versenyek 21. századi színvonalú megrendezésére alkalmas létesítményegyüttes.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Új járatok indulnak Budapestről New Yorkba

Új járatok indulnak Budapestről New Yorkba

5200 éves sírrendszert tártak fel Németországban

5200 éves sírrendszert tártak fel Németországban

A Kaukázusban magyar őstörténti vonatkozású sírokat tártak fel

A Kaukázusban magyar őstörténti vonatkozású sírokat tártak fel

Ment a feljelentés: Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Ment a feljelentés: Kábítószerért vehettek szavazatot a zalai Szentpéterúron

Megszámolták, hány oldal van az interneten – aztán rácsodálkoztak, mennyi működik ebből

Megszámolták, hány oldal van az interneten – aztán rácsodálkoztak, mennyi működik ebből

Így harcol Németország az antiszemitizmus és a szélsőjobb ellen

Így harcol Németország az antiszemitizmus és a szélsőjobb ellen