szerző:
hvg.hu

Egy idős nő kért segítséget telefonon, mivel elakadt egy ösvényen.

Egy 75 éves budapesti asszony telefonált segítségért a rendőrség ügyeletre, mert csütörtök délelőtt a Soproni-hegység egyik erdei ösvényén elakadt az autójával.

A nő a helyi rendőrkapitányság járőreinek elmondta, hogy a Károly-kilátó parkolója mellett elhaladva jobbra kanyarodott, aztán egy füves réten túljutva egy erdei ösvényen próbálkozott, de a kocsija nem bírta a terepet.

A járőrök az elmondottak alapján leszűkítették a keresést a Fáber-rét környékére. Megpróbálták továbbra is telefonon tartani az asszonnyal a kapcsolatot, ám az adás-vétel nagyon akadozott, gyakran meg is szűnt, ezért megkérték, hogy dudálással segítse a keresést.

©
©

Végül alig két óra múlva rátaláltak az eltévedt sofőrre a Fáber-rét és a Tacsi-árok között található szűk, sűrűn benőtt szurdokban. Gépkocsija beékelődött egy keskeny ösvény sziklás, gyökerekkel átszőtt oldalába – írta a Police.hu.

A járőrök egy arra közlekedő erdész segítségével kihúzták, majd elvontatták a mozgásképtelenné vált autót a közeli erdészházhoz, a bajba jutott járművezetőt pedig – akinek az ijedségen kívül nem esett baja – a saját kocsijukkal a soproni szállására vitték.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Johnson kérte is a Brexit halasztását, meg nem is

Johnson kérte is a Brexit halasztását, meg nem is

A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével

A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével

Balavány György: Nem győztük le és vágtuk zsebre az oroszlánt

Balavány György: Nem győztük le és vágtuk zsebre az oroszlánt

Egy iskolában kartondobozt húztak a diákok fejére, hogy ne tudjanak lesni egymásról

Egy iskolában kartondobozt húztak a diákok fejére, hogy ne tudjanak lesni egymásról

Ez az ingyen letölthető 66 oldalas kisokos segíthet, hogy tudatosabban használja a Facebookot

Ez az ingyen letölthető 66 oldalas kisokos segíthet, hogy tudatosabban használja a Facebookot

Hétfőtől eSzemélyihez is hozzárendelhető a vasúti bérlet

Hétfőtől eSzemélyihez is hozzárendelhető a vasúti bérlet