Csak segíteni próbált az autós a többinek, de pillanatokon belül életveszélyben volt – videó

Csak segíteni próbált az autós a többinek, de pillanatokon belül életveszélyben volt – videó

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A dél-koreai Vondzsu egyik autópályáján vették videóra a jelenetet.

A férfi az autópálya szélén próbálta jelezni a többieknek, lassítsanak, mert baleset történt. Vélhetően a fekete jég nevű jelenség miatt, ami szinte észrevehetetlen, és éppen ezért könnyen balesethez vezethet.

Mint a képeken látszik, a segíteni akaró férfiból másodpercek alatt lesz menekülő ember, aki megpróbálja elkerülni a minden irányból érkező, felé csúszó autókat.

A "fekete” vékony jégréteg – tükörjég –, amin átlátszik az út aszfaltjának színe, vékony páncélként vonja be az utat, így nem is igazán lehet észrevenni, a videón is száraznak tűnik az aszfalt.

Nagy hidegek esetén az autók kipufogócsövén távozó kondenzvíz is lecsapódhat vékony réteggé fagyva az út felületén, így történt például Minnesotában is néhány évvel ezelőtt. De gyakran előforduló jelenség hidakon, felüljárókon, ahol légáramlás van az úttest felett és alatt is, így megeshet, hogy a pályatest feletti levegő hőmérsékleténél gyorsabban esik a pálya hőmérséklete, ezért ráfagy a nedvesség.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások