Egy Tesla körkamerája vette fel két másik autós közúti csatáját

Egy Tesla körkamerája vette fel két másik autós közúti csatáját

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Klasszikus jelenet egy autópályáról, ami – úgy tűnik – a világon mindenhol előfordul. A balesettel végződő esetről videó is van.

Az eldurvult helyzet előzménye, hogy az egyik autós szerint a másik túl sokáig használta előtte a belső sávot. Jelen esetben egy Subarut akar megelőzni egy Lexus vezetője, aki szerint a másik autósnak ki kellett volna térnie előle.

A helyzetet végül jobbról történő előzéssel oldotta meg, majd besorolt a Subaru elé és nyomott egy büntetőféket. A Subaru sofőrje megijedt és félrerántotta kormányt, amitől máris megtörtént a baleset.

Az egész jelenetet felvette egy Tesla, és ennél az esetnél is kiderül, milyen jó minőségű kamerák vannak minden szögben az autón. Azt, hogy ezt a jelenetsort ilyen sorrendben látjuk – először a kocsi mögött haladókat mutatja, majd azt, hogy mi történt előttük –, vélhetően már utólag vágták össze a kocsi kameraképei alapján.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások