Későbbre tették a Le Mans-i 24 órás autóversenyt, hogy már nézők is lehessenek

Későbbre tették a Le Mans-i 24 órás autóversenyt, hogy már nézők is lehessenek

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A legendás viadalt tavaly a koronavírus-járvány miatt szeptemberben, zárt kapuk mögött tartották meg.

Júniusról augusztusra halasztják a Le Mans-i 24 órás autóversenyt - jelentették be a szervezők csütörtökön, mert abban reménykednek, hogy az új időpontban már nézők is jelen lehetnek majd a helyszínen.

Az idei verseny az eredeti június 12-13-i dátum helyett így augusztus 21-22-én lesz. "Bár nehéz volt ezt a döntést meghozni, mégis ez a helyes" - mondta Pierre Fillon, a szervező Automobile Club de l'Ouest elnöke. Hozzátette, elképzelhetetlennek tartják, hogy egymást követő két évben zárt kapuk mögött rendezzék meg a viadalt, különösen azért, mert az új versenyautók, az úgynevezett hypercarok az idei futamon mutatkoznak be a versenypályán.

"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztonságos körülmények között, az összes szükséges egészségügyi intézkedést betartva, nézők előtt tudjuk megrendezni a versenyt" - nyilatkozott Fillon.

Az idén 89. alkalommal kerül sor a Le Mans-i 24 órás viadalra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások