szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A cég azt mondja, mindenki onnan dolgozik, ahonnan akar, amíg hozzák az elvárt eredményeket.

A Porsche német autógyártó vállalat úgy döntött, lehetővé teszi a termelésben közvetlenül részt nem vevő dolgozóinak, hogy havi 12 napot a jövőben is otthonról dolgozhassanak – közölte a cég egyik szóvivője vasárnap Stuttgartban.

"A legfontosabb, hogy munkatársaink motivációja magas legyen" – mondta Andreas Haffner, a személyzeti osztály vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilapnak. Hozzátette: az alkalmazottak ott dolgozhatnak, ahol akarnak, amíg az eredmények rendben vannak. Az, hogy a dolgozó saját otthonából, egy nyaralóból vagy egy kávézóból látja el feladatát, nem számít a cégnek – hangsúlyozta.

A lapjelentés szerint a Porsche technikai felszereléssel – például nagy monitorokkal – is ellátja irodai alkalmazottjait. A dolgozók érdekképviseletével május 1-jén létrejött megállapodás nem vonatkozik azokra, akik a termelősoron vagy a kantinokban dolgoznak. Június végéig még minden irodai alkalmazott otthonról dolgozik a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó intézkedések jegyében.

A Porsche azt tervezi, hogy ötödével csökkenti irodai helyiségeinek alapterületét. 2025-re az irodai dolgozók már csak 60 százaléka rendelkezne asztallal a cégnél, ehhez jönnek még az ideiglenes munkaállomások. A megállapodás csak a mintegy 22 ezer alkalmazottal rendelkező anyavállalatra vonatkozik, de a leányvállalatoknál is folyik az egyeztetés.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!