Máris vizsgálják a Tesla játékát, amit vezetés közben is lehet használni

A szokatlan ötleteiről is híres autógyártó felesleges veszélynek teszi ki a közlekedőket?

  • hvg.hu hvg.hu
Máris vizsgálják a Tesla játékát, amit vezetés közben is lehet használni

Az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) szerdán közölte, hogy vizsgálni kezdték a Tesla autóinak új funkcióját, amely lehetővé teszi a sofőrök számára is, hogy videojátékokat játszhassanak, miközben a kocsi megy.

„Tisztában vagyunk a járművezetők aggályaival, és tárgyalunk a gyártóval” – áll az NHTSA közleményében. Az ügynökség a New York Times cikke után szólalt meg, miután a lapnak több autóipari szakértő arról beszélt, hogy a játékok biztonsági kockázatot jelenthetnek, mert elvonják a járművezetők figyelmét.

null

A Teslát sokan kedvelik azért is, mert korántsem a hagyományos módon közelít az autóhasználathoz. Több éve kínál már videojátékokat is az autóiban lévő érintőképernyőre, de ezekkel eddig csak akkor lehetett játszani, amíg az autó parkolt. Azonban egy friss szoftvercsomag révén a paletta pasziánsszal és két másik játékkal bővült, amelyeket a sofőr vagy az utas akár menet közben is játszhat.

„A járműbiztonsági törvény egyértelműen tiltja a gyártóknak, hogy olyan tervezésű gépkocsikat adjanak el, amelyek indokolatlan kockázatot jelentenek a biztonságra.” – közölte a közlekedésbiztonsági szervezet.

A Tesla is tisztában van azzal, hogy olyan funkciót kínál, amivel gond lehet, ezért a játék kezdete előtt egy figyelmeztetés jelenik meg a képernyőn: „A pasziánsz mindenkié, de mozgás közben a játék csak az utasoké”. A rendszer megerősítést kér – sofőr vagy utas akar játszani –, de ezen túlmenően semmi sem akadályozza a járművezetőket abban, hogy a gombra kattintva elindítsák a játékot.

A New York Times azt írja cikke végén, hogy a cég egyelőre nem reagált a megkeresésükre.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.