Az ördög a vállunkon: teszten a V8-as Lexus LC500
Autó

Az ördög a vállunkon: teszten a V8-as Lexus LC500

Ha a benzingőzrajongó vállán egy angyal és egy ördög ül, akkor az előbbi a politikailag teljesen korrekt hibrid Lexus LC500h, az utóbbi pedig a benzinpusztításra született, ércesen ordító Lexus LC500. Mi ezúttal az ördöggel cimboráltunk.

MTI Gazdaság

Az Audi megbocsátott a kormánynak

Az Audi várhatóan folytatja magyarországi beruházási programját – mondta Garamhegyi Ábel, a gazdasági tárca államtitkára Martin Winterkorn, az Audi elnöke és Gyurcsány Ferenc kormányfő megbeszélését követően.

hvg.hu Autó

Magyar navigáció is rendelhető a Nissan nagy terepjárójához

A 2007-es modellévben a Nissan Panthfinderhez már megrendelhető a magyarországi navigáció. Ez jelenleg Magyarország fontosabb országúti úthálózatát és 3 nagyváros (Budapest, Debrecen, Miskolc) teljes utcahálózatát (házszámokat is beleértve) jelenti. Az elkövetkezendő években a lefedettség kiterjed majd a teljes magyarországi úthálózatra és még több nagyvárosra, illetve azok környékére.

MTI Autó

Indiában gyártja újabb olcsó népautóját a Renault

A francia Renault bejelentette, hogy Indiában, közös vállalkozásban egy helyi járműgyártóval, előbb évi 300, majd 500 ezer autó gyártására képes kapacitásokat hozna létre. A Renault partnere a Mahindra cég lenne, s 2009-ben már autókat ontana a fele-fele arányban közös vállalkozás, elsősorban az indiai piacra, amely a világon az egyik legdinamikusabb fejlődést mutatja.

MTI/hvg.hu Autó

Gyurcsánnyal tárgyal pénteken az Audi elnöke

Martin Winterkorn, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke pénteken Magyarországra látogat és találkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, illetve a gazdasági minisztérium vezető képviselőivel.

MTI Autó

Häkkinen Mercedesét tesztelte Rossi

Valentino Rossi, a gyorsaságimotoros-világbajnokság hétszeres győztese Hockenheimben tesztelte Mika Häkkinen kétszeres Forma-1-es világbajnok Mercedesét, amellyel a finn pilóta jelenleg a német DTM túraautó-bajnokságban versenyez.

MTI/hvg.hu Autó

Visszafizeti az állam a jogtalanul beszedett regisztrációs adót

Visszafizeti az állam a regisztrációs adó jogalap nélkül beszedett részét azoknak, akik 2004. május 1. és 2005. december 31. között helyeztek forgalomba külföldről behozott használt gépjárművet. Az jogosult visszatérítésre, aki a regisztrációs adót a vámhatóságnak megfizette és nem hárította tovább másra, vagy aki kötelezett lett volna az adó megfizetésére, de azt helyette más (például a kereskedő) fizette meg, majd ráterhelte és ezt igazolni is tudja.

MTI Autó

Nem tudja teljesíteni vállalását az unió

Az Európai Unió tagországai nem fogják tudni teljesíteni a jelenlegi gazdaságpolitika változatlansága mellett a gépjárművek által használt bioüzemanyagok arányára 2010-ig kitűzött 5,75 százalékos arányt. Hans van Steen, az unió energiabizottságának illetékese ezt egy amszterdami etanol-konfenrecián fejtette ki, megjegyezve, hogy a bizottság várhatóan módosított javaslattal áll elő januárban.

MTI/hvg.hu Autó

Nyíregyházán a szabálytalan sofőrök vannak többen

Meglepő eredménnyel végződött az Alma-citrom elnevezésű közlekedésrendészeti ellenőrző akció Nyíregyházán csütörtökön, hiszen több volt a szabálytalankodó sofőr, mint a KRESZ előírásait megtartó járművezető - közölte a térségi főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

automenedzser.hu Autó

Lakásomat R-osztályú Mercire cserélném

Teszteltem A-osztályt, vezettem B-osztályt, de komolyan mondom most itt, ebben az autóban tapasztaltam először, mit is jelent igazán a Mercedes életérzés. Esztelen tempó, elképesztő méretek, ó micsoda mámor.

hvg.hu Autó

Háromezren kérték az 1000 wattos hangrendszert

Igazán sikeresnek bizonyult az Audi kínálatának legkifinomultabb hifi-cucca. Alig egy év alatt több mint 3000 A8 ügyfél választotta a Bang & Olufsen hangrendszert. Jelenleg minden ötödik Audi A8-ba, illetve S8-ba beépítik a több, mint 1000 watt teljesítményű rendszert. Magyarországon az ügyfelek egynegyede választotta ezt a csúcsminőségű hangrendszert az A8-asba.

hvg.hu Autó

Korszerűbb technika, alacsonyabb fogyasztás

November közepén az A6 modellben egy új 2,8 literes erőforrás jelenik meg 154 kW (210 LE) teljesítménnyel , illetve 3000 és 5000 percenkénti fordulatszám között folyamatosan rendelkezésre álló 280 newtonméter forgatónyomatékkal . Az FSI közvetlen benzinbefecskendezés mellett e V6-os aggregátban újdonságként jelenik meg az Audi valvelift system szelepemelő rendszer .

MTI Autó

Tovább terjeszkedik a Toyota

A Toyota 5,9 százalékos részesedést szándékozik szerezni 44 milliárd jenért (372,7 millió dollár) az Isuzu teherautógyártó vállaltban. A szélesebb körű kapcsolatok kiépítésének célja alacsony károsanyag kibocsátású dízel- és egyéb motorok kifejlesztése.

hvg.hu Autó

Éjféltől csökkennek az üzemanyagárak

Szerda nulla órától a benzin két, a gázolaj négy forinttal lesz olcsóbb literenként. Ezután a benzin átlagára 260 forint alá, a gázolajé 260 forint közelébe süllyed.

hvg.hu Autó

Rekord évet zárhat az Audi

Az Audi világszerte 757 ezer 700 járművet szállított ki az év első 10 hónapjában, ami 8,7 százalékos növekedést jelent a múlt év azonos időszakához képest. Ennek megfelelően a cég októberben is rekordmennyiségű autót szállított ki, 73 ezer járművet adtak át az ügyfeleknek világszerte, ami 11,5 százalékos növekedés az előző év azonos hónapjához képest. Következésképpen az Audi történetének eddigi legjobb eredményét érte el októberben, és ezzel együtt a cég történetének legsikeresebb 10 hónapját tudhatja maga mögött.

hvg.hu Autó

Kelet-Európának gyártja a Mercedes a Conectót

Az új Mercedes-Benz Conecto alacsonypadlós városi autóbusszal az EvoBus GmbH a kelet-európai piacok új szegmensét célozza meg. Az új autóbusz következetes továbbfejlesztése a korábbiakban a közép- és kelet-európai piacokon, valamint Törökországban kínált félalacsony padlós Conecto C változatnak, amellyel közös megnevezést is visel.

MTI Gazdaság

A kormány szerdán tárgyal az Audi-ügyről

A törvénymódosítás a 4 százalékos társasági különadó, az úgynevezett szolidaritási adó alapjának számítását változtatná meg oly módon, hogy az adó alapja csökkenthető legyen a kutatást és fejlesztést szolgáló beruházások értékével.

Menekültekkel fotózkodott a pápa

Menekültekkel fotózkodott a pápa

Gulyás Gergely nem volt hajlandó Gruevszkiről beszélni

Gulyás Gergely nem volt hajlandó Gruevszkiről beszélni

Peren kívül egyezne meg a BKV az oroszokkal a metrófelújítás kötbéréről

Peren kívül egyezne meg a BKV az oroszokkal a metrófelújítás kötbéréről

Mi a siker titka? Alex Ferguson segít megérteni!

Mi a siker titka? Alex Ferguson segít megérteni!

Megszigorítják a menekültekre vonatkozó szabályokat Németországban

Megszigorítják a menekültekre vonatkozó szabályokat Németországban

Az Antarktisz alatt találták meg az elveszett kontinens nyomait

Az Antarktisz alatt találták meg az elveszett kontinens nyomait

Út az X-Faktor döntőjéig - mi történik a háttérben? (videó)

Út az X-Faktor döntőjéig - mi történik a háttérben? (videó)

Sok volt a jóból: amikor már annyit járt az ember a Holdra, hogy meg is unta

Sok volt a jóból: amikor már annyit járt az ember a Holdra, hogy meg is unta

Utálatos és kegyetlen tévhit dőlhet meg őseinkről

Utálatos és kegyetlen tévhit dőlhet meg őseinkről

Két betű és egy szám, de mit jelent ez a minden gumin ott lévő kis címke?

Két betű és egy szám, de mit jelent ez a minden gumin ott lévő kis címke?

Itt meghallgatható az opera, amiért Orbán Milánóig utazott

Itt meghallgatható az opera, amiért Orbán Milánóig utazott

A címlapról ajánljuk