MTI/hvg.hu Autó

Hibridautót fejleszt a Suzuki és a GM

A japán Suzuki és az amerikai General Motors (GM) azt tervezi, hogy közösen fejlesztenek és gyártanak hibrid autót az észak-amerikai piacra. A japán Nihon Keizai Shimbun gazdasági lap értesülése szerint az autók - a tervek szerint háromliteres terepjárók - 2009-ben kerülhetnek piacra.

automenedzser.hu Autó

BMW: hidrogénnel 300 fölött

A hidrogénnel működtetett dugattyús motor könnyebb, nagyobb teljesítményű és olcsóbb a szintén szóba jöhető tüzelőanyagcellánál, gyártása pedig beilleszthető az eddigi technológiába. A 12 hengeres, 210 kW/285 LE teljesítményű motorral felszerelt BMW H2R kísérleti autó számos rekordot állított fel a hidrogénhajtású járművek kategóriájában. Előkészületben áll egy sorozatgyártású modell bevezetése is, ennek megjelenése a következő két év folyamán várható.

hvg.hu Autó

Növelte a benzin árát Kína

Nem marad változatlan a központilag beállított üzemanyagár Kínában sem. A magas olajáraknak megfelelően, a kommunista országban, a világ egyik legnagyobb olajfalójának tartott Kínában 10 százalékkal nőtt a hónap elején a hajtóanyagok ára.

hvg.hu Autó

Az Opel lefújta Collinát

A tavaly ősszel kényszerűségből visszavonult sztárbírónak, Pierluigi Collinának szeptemberben jár le az Opellel kötött reklámszerződése, amit az autóscég nem kíván meghosszabbítani.

hvg.hu Autó

Erősebb dízel a C5-ben

A Citroën C5 kínálata egy új, 173 lóerős részecskeszűrővel felszerelt HDi dízelmotorral gazdagodott, melyhez hatfokozatú kézi sebességváltó tartozik.

hvg.hu Autó

Hódítani akar a teherpiacon a Cabstar

A Nissan az európai kishaszonjármű- és tehergépkocsi piacon követendő agresszív termék-stratégiájának részeként októberben mutatja be az új és tökéletesített Cabstar modellt.

automenedzser.hu Autó

Csúcshifi az Audi zászlóshajójában

1989-ben az Audi volt az első európai autógyár, amely prémium kategóriájú hangrendszert kínált luxuskategóriájú autóihoz: a Bose céggel közösen kifejlesztett rendszert a V8-as modellben hozták forgalomba. Az Audi most még egy fokkal tovább lép: a Bang&Olufsennel együttműködésben teljesen új típusú, magas hangzáshűségű audio-rendszert tesz elérhetővé zászlóshajójában, az A8-ban.

Vállalkozás

Kiszorítanák a teherautókat a főváros útjairól

Építési depókat hoznának létre Budapest határában a fuvarozók. A milliárdos beruházással létrehozott raktáraktól 10-15 százalékos kiadáscsökkentést remélnek. A fővárosi önkormányzat és a vállalkozók által közösen tervezett projekt még kezdeti fázisban van, írja a Magyar Hírlap.

hvg.hu Autó

Jó árral piacot rengethet a legújabb Skoda

A Skoda merészséget tanúsított a designban és új piacokra tör – így kommentálták a szakmédiában az új és szokatlan autó bemutatását a Genfi Autószalonon. A Roomsternek nagy a térkínálata, az újszerű belsőtér-kialakítás, valamint a változtatható ülésrendszer révén az átalakíthatóság és az egyéni igényekhez igazítás új korszakát vezeti be. Az itthon is bemutatott autót szeptemberben lehet megvásárolni. Itthoni árat még nem tudni, Németországban drágán indul.

hvg.hu Autó

A PSA elkötelezett a bioüzemanyagok alkalmazása mellett

A PSA Peugeot Citroën 1998 márciusa óta elkötelezetten alkalmaz bioüzemanyagokat motorjaiban. Dízelmotorjai ma már közel százalékos növényi olaj és metilészter/dízel keveréket használnak, míg benzines motorjai minden módosítás nélkül képesek 10 százalékos etanol keverékkel üzemelni.

hvg.hu Autó

Priusok a Margitszigeten

Június 9. és 11. között rendezik meg a Margitszigeten a Szigeti Sportvarázs nevű sportfesztivált, ahová – környezetkímélő technológiájának elismeréseként – a Toyota Prius is bebocsátást nyert.

automenedzser.hu Autó

Szippantás a jóból

Az ötös BMW-ben meg lehet tapasztalni, milyen főnöknek lenni. Beülve megmagyarázhatatlan nyugalom tölti el az embert, uralkodik az erők, az út és a gép fölött. Egyedi és kiváltságos életérzés.

hvg.hu Autó

Négyéves garancia a négyajtós smartra

A smart forfour garanciális időszakát kilométer-korlátozás nélkül kettőről négy évre terjesztik ki. Az ajánlat visszamenőleg érvényes valamennyi, 2006. április 1-je óta leszállított, illetve regisztrált autóra.

hvg.hu Autó

Hármas kupé ikerturbóval

Ősszel érkezik az európai BMW-szalonokba a megújult hármas kupé. Bár látszólag a hármas alapjain készült, a lépcsőshátú és a kombi nem kölcsönözte egyetlen karosszériaelemét sem. Ezzel a típussal vezetik be a bajorok a közvetlen befecskendezéses benzinmotorok új generációját.

hvg.hu Autó

Dízel versenyautóval akar bajnok lenni az Audi

Harmincezer kilométernyi tesztelés és 1500 órányi fékpadi próba után június 17-18-án az Audi AG az autógyártók között elsőként dízelmotoros versenyautóval száll be a versengésbe, hogy megszerezze a franciaországi Le Mans-ban megrendezett legendás 24 órás versenyen a végső győzelmet.

hvg.hu Autó

Toyoták mozgáskorlátozottaknak

A Toyota ebben a hónapban mutatja be kísérleti mobilitás projektjét Franciaországban és az Egyesült Királyságban, amely során népszerű modelljeit módosított változatban kínálja fogyatékos, vagy mozgáskorlátozott ügyfelek részére. A Toyota Mobility Programja, amely az 1960-as években indult Japánban, testi fogyatékos Toyota-tulajdonosok, vagy családtagjaik közlekedési szükségleteit támogatja.

hvg.hu Autó

Hidrogénes Fiat: kész van, mégsem gyártják

Kész van, mégsem tervezi tíz éven belüli sorozatgyártását a Fiat a Panda hidrogénhajtású változatának. A helykínálata megegyezik a szériaváltozattal, ám károsanyag-kibocsátása nulla.

Autó

Népszerűsödő bioüzemanyagok

Rohamosan terjed a bioüzemanyagok használata; az USA-ban immár 5 millió olyan jármű fut, amelynek motorja bioetanollal is működik. A magas olajár keltette érdeklődés ellenére az áttöréshez a termelés fokozása, a benzinkutak, a szállítási infrastruktúra átalakítása is szükséges.

hvg.hu Autó

Több mint félmillió hibrid Prius kelt el

A Toyota Motor Corporation sajtóközleményben tudatta, hogy a Toyota Prius globális összesített értékesítési eredménye túllépte a félmilliót. Április végéig 504 ezer 700 Priust adtak el.

A kormány elmagyarázta, miért pontrendszer alapján ítélik meg a GYOD-ot

A kormány elmagyarázta, miért pontrendszer alapján ítélik meg a GYOD-ot

Megkóstolná az idei országtortát? Mutatjuk, hol teheti meg

Megkóstolná az idei országtortát? Mutatjuk, hol teheti meg

Ez a mesterséges intelligencia 5 évvel korábban jelezheti a mellrák kialakulását

Ez a mesterséges intelligencia 5 évvel korábban jelezheti a mellrák kialakulását

Négy beteget agyonvert egy infúziós állvánnyal, kilencet megsebesített egy alkoholbeteg Romániában

Négy beteget agyonvert egy infúziós állvánnyal, kilencet megsebesített egy alkoholbeteg Romániában

Harminc embert fogott el a rendőrség a Sziget Fesztiválon

Harminc embert fogott el a rendőrség a Sziget Fesztiválon

Lezuhant és kigyulladt egy kisrepülő a Balaton-felvidéken

Lezuhant és kigyulladt egy kisrepülő a Balaton-felvidéken

A „rágalmazó, valótlan médiahadjárat miatt” mondott le a botrányba keveredett karcagi rendőrkapitány

A „rágalmazó, valótlan médiahadjárat miatt” mondott le a botrányba keveredett karcagi rendőrkapitány

Hosszan elbeszélget Merkel és Orbán

Hosszan elbeszélget Merkel és Orbán

Újabb tüntetések Moszkvában

Újabb tüntetések Moszkvában

A rajongók kiakadtak, de azért volt, aki örült a Trónok harca végének

A rajongók kiakadtak, de azért volt, aki örült a Trónok harca végének

Megint felbukkant egy furcsa független jelölt Miskolcon

Megint felbukkant egy furcsa független jelölt Miskolcon

A címlapról ajánljuk