
HVG
Autó
15 milliárd forintért épülhet meg Trump új elnöki limuzinja
Egy igazi amerikai monstrum, a Cadillac Escalade lehet az alapja.
A dél-koreai Kia autóipari csoportnak a szlovákiai Zsolnán lévő gyárában májusban megkezdődött a próbaüzem. A tervek szerint az év végén indul be három Kia-modell sorozatgyártása.
Az új modellek növekvő értékesítése miatt már a második egymást követő negyedévben ért el nyereséget az olasz Fiat csoport autóipari részlege. Előzőleg 18 negyedéven át halmozódott a veszteség.
Az amerikai Ford autógyártó cég saját televíziós valóságshow-t tervez, hogy ezzel tegye a márkát vonzóvá a fiatalok szemében. A résztvevőknek meg kell tervezniük álmaik gépkocsiját, majd meg kell is építeniük a járgányt, amely aztán valamelyik tekintélyes autókiállítás sztárja lesz.
A Mazda hivatalosan is bemutatta a nagy érdeklődéssel várt Mazda CX-7 szabadidőautót. A legújabb fejlesztésű SUV még tavasszal megérkezik a Mazda-kereskedőkhöz.
A Volkswagen emdeni gyárában elkészült a tizennégy milliomodik Passat. A Passat a legkedveltebb középkategóriás autók körébe tartozik, jelenleg Németországban piacvezető a kategóriájában.
Az idén kilencven éves BMW többszörös jubileumot ünnepel: negyven éve kezdték meg a legendássá vált 02-es sorozat gyártását, harminc éve mutatkozott be a formabontó 6-os Coupé, és két évtizede annak, hogy a gyár új, sportos modellt tervezett a 3-as sorozathoz, az M3-ast.
Országos kampányt indított a látáshibák okozta balesetek megelőzésére az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság. Az akció során az autóvezetők éleslátásának szükségességére hívják fel a figyelmet.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin, és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol.
A Féline maga az angyalbőrbe bújt ördög. Szelídnek álcázott bamba harcsaszája azonnal cápavigyorba csap át, ha valaki felhergeli. A 307-es csúcsváltozata annak való, aki a végletekben él, aki nem képes uralkodni vágyai fölött, de tud gyengéd is lenni, olykor racionális, sőt néha könyörtelenül szigorú.
Hétfőtől megbüntethetik azon szállítójárművek vezetőit, amelyek nem rendelkeznek működőképes tachográffal.
Az osztrák Firmenwagen (Cégautó) nevű szakmagazin olvasói a luxuskategóriában a Mercedes-Benz S-osztálynak adományozták a megtisztelő „Fleet Car of the Year 2006“, vagyis „A 2006. év cégautója” címet.
200 millió dollár (5,5 milliárd rubel) értékű beruházással új összeszerelő üzemet létesít Oroszországban, Szentpétervárott a Nissan. A bejelentést Carlos Ghosn, a Nissan elnök-vezérigazgatója Tokióban, a 2005-ös pénzügyi év eredményeit ismertető sajtókonferencián tette. A tervvel foglalkozó egyezményt még az illetékes orosz minisztériumnak jóvá kell hagynia, és alá kell írnia.
A DaimlerChrysler a Mercedes-Benz Actros tehergépkocsiknál „Mercedes Power-Shift“ elnevezéssel fokozatosan vezeti be az automata váltók új generációját. Ezek a 12 vagy – speciális használatú járművek esetén akár – 16 fokozatú szinkronizálatlan, teljes automata váltót kombinálják a legmodernebb vezérlő-elektronikával és a sebességfokozat váltó-, illetve kuplung főfunkciók mellett számos egyéb funkcióval is rendelkeznek.
Világhírű színészekkel, és milliomosokkal érkezik az idei Gumball3000 rali hétfőn Budapestre, európai szakaszának egyik állomására. A Gumballt Maximilian Cooper brit vállalkozó indította útjára 1999-ben. Az ötletet az Ágyúgolyó futam című amerikai filmből merítette, amelyben a versenyzők rendőri biztosítás nélkül, egymással versengve szelték át az Egyesült Államokat.
Bemutatták Magyarország első saját tervezésű és készítésű versenyautóját, a Brokernet Silver Stinget. Az eseményre a Luxusautó Show szakmai kiállítás megnyitó napján került sor. Az autót a Bovi Motorsport fejlesztette ki. Az autó pilótája, a 2005-ben a legjobb magyar autóversenyző címet elnyert Bódis Kálmán.
A KTM-mel tavaly bronzérmes, idén Hondával versenyző Talmácsi Gábor a hatodik legjobb időt érte el a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei harmadik, törökországi futamának első időmérő edzésén.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elfogadta a Prodrive istálló nevezését, így a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 2008-as szezonjában vele együtt már 12 csapat versenyez.
Az Audi már az allroad quattro első generációjával is osztatlan sikert aratott. Az A6 Avant műszaki alapjaira épült típus immár 2000 óta töltötte be a mindenfajta úton, minden évszakban jól használható „nagy Audi” szerepét. Most utódja mutatkozik be a nemzetközi sajtónak: az új A6 allroad quattro még tágasabb, markánsabb, sokoldalúbb és még több luxust kínál elődjénél. Neve pedig egyben tulajdonságaira is utal: az allroad még kedvezőbb hajtási és menetdinamikai adottságokat kínál – a műutakon és azoktól távol egyaránt.
Megint elmaradt az elvárt csillageső az EuroNCAP európai közlekedésbiztonsági intézet legújabb töréstesztjén. A Fiat kis egyterűje, az Idea és a Nissan nagy terepjárója, a Pathfinder egyaránt csupán négycsillagos minősítést kapott az utasvédelmi teszten.
A német-amerikai DaimlerChrysler járműipari óriásvállalat hatmilliárd euró feletti üzemi eredményt vár erre az évre a tavalyi 5,2 milliárd euró után. Idei első negyedévi ilyen eredménye 891 millió euró lett, a múlt évben még csak 628 millió volt.
Lengyelország is csatlakozott a közös nyilatkozathoz, az Egyesült Államok nem.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.