A Kapolyi László egykori ipari miniszter, jelenleg az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja által fémjelzett...

A Kapolyi László egykori ipari miniszter, jelenleg az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja által fémjelzett Vértesi Energia Befektetési és Fejlesztési Kht. elállt a 18 milliárd forint jegyzett tőkéjű, állami tulajdonú Vértesi Erőmű Rt. (VE Rt.) megvásárlásától. A Kapolyi-cég System Consulting Rt. (SC Rt.) vezette konzorcium tavaly novemberben állapodott meg az ÁPV Rt.-vel a VE Rt. 73,3 százalékos részvénycsomagjának megvételéről. Lemondó nyilatkozatában most arra hivatkozott, hogy nem sikerült megállapodnia az állami tulajdonossal a pályázatban nem szereplő, idén januártól bevezetett környezetterhelési díj kompenzálásában. A VE Rt. az általa kibocsátott szén-monoxid, szén-dioxid után az idén 3 milliárd forintot kénytelen fizetni, és az összeg 2008-ra várhatóan megduplázódik. Az erőműtársaság pluszkiadásait ugyan fedezi az oroszlányi távfűtés fenntartása érdekében januártól meghatározott extra áramár (500 millió kilowattóra áramot a tavalyi, kilowattóránkénti 15 forint helyett idén hozzávetőleg 32 forintért vesz át a Magyar Villamos Művek Rt.), csakhogy a kabinet februárban nem járult hozzá, hogy az árkedvezményt a VE Rt. vevője is megkapja. A konzorcium ugyanakkor továbbra is szeretné megvásárolni a VE Rt. bánhidai széntüzelésű erőművét: az SC Rt. oda tervezi telepíteni az orosz államadósság terhére mintegy 45 millió dollár értékben megvásárolt, 270 MW kapacitású gázturbinát, amelynek ellenértékét a Kapolyi-cégnek 2004 végéig kell a kincstárba átutalnia (HVG, 2003. szeptember 20.).

Trump bemutatta az amerikai űrhaderő logóját, azonnal felbolydult az internet

Trump bemutatta az amerikai űrhaderő logóját, azonnal felbolydult az internet

Zöldül az Oscar-gála, lemondanak a húsról

Zöldül az Oscar-gála, lemondanak a húsról

Babosék elődöntősök Melbourne-ben

Babosék elődöntősök Melbourne-ben

Egy tanulságos ábra a „nem létező” tanárhiányról

Egy tanulságos ábra a „nem létező” tanárhiányról

Drónnal reptetné házhoz energiaitalát egy magyar cég

Drónnal reptetné házhoz energiaitalát egy magyar cég

A gyerekek kétharmada szerint haszontalan, amit az iskolában tanulnak

A gyerekek kétharmada szerint haszontalan, amit az iskolában tanulnak