Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Rt.

Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) 49 százalékos tulajdonosként beszállt Pintér Sándor volt belügyminiszter cégébe, a 156 millió forint alaptőkéjű Civil Biztonsági Szolgálat Rt.-be (CBSZ). Az MFB Rt. 240 millió forintot fizetett Pintérnek a 75 millió forint névértékű részvénycsomagért, illetve egy szavazatelsőbbségi részvényért (ennek névértéke egymillió forint). Az MFB Rt. jelenleg is 60 százalékos tulajdonos a végelszámolás alatt álló Defend Security Kft.-ben, amelybe még az Orbán-kormány idején fektetett be (HVG, 2001. március 17.). Az ügyletet akkor számos támadás érte, mondván, közpénzzel segítik a Fideszhez közel álló Földi László exhírszerző vezette kft-t. A két banki befektetés - amelyet csaknem ugyanazokkal a szavakkal indokolt az MFB Rt. akkori és jelenlegi menedzsmentje: az üzleti terv meggyőzte a pénzintézetet - abban is hasonlít egymásra, hogy "fénykorában" a Defend Kft. éppúgy állami megbízásokból termelte meg árbevétele jelentős részét, mint most a 2002-ben 1 milliárdos forgalom mellett 69 millió forint eredményt elért CBSZ Rt., amely a Defend-utód, a Magyar Posta Rt. tulajdonában lévő JNT Kft. alvállalkozójaként őrzi a fővárosi postahivatalokat. Az MFB Rt.-nél - amely a rá vonatkozó törvény szerint csak "fejlesztési tőkefinanszírozás céljából" szerezhet közvetlen tulajdont cégekben - mindennek ellenére elvetik a párhuzamot a két biztonsági üzlet között, mondván, a terjeszkedni kívánó CBSZ nyereséges, tulajdonrészük pedig kisebbségi. A Pintér-cég most az igazgatóságba igazolta mások mellett a halált okozó ittas vezetéssel vádolt egykori főrendőrt, Szabó Pétert (HVG, 2003. január 25.), illetve a jelenleg az MFB-nél dolgozó Orosz Sándort, aki valamikor a Pintér vezette Országos Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán dolgozott.

Átveszi a mandátumát a mohácsi polgármester

Átveszi a mandátumát a mohácsi polgármester

Palkovics kész magasabb bérleti díjat is fizetni a budavári önkormányzati lakásért

Palkovics kész magasabb bérleti díjat is fizetni a budavári önkormányzati lakásért

Mészárosék érdekkörébe tartozó cég fejlesztheti a győri állatkertet

Mészárosék érdekkörébe tartozó cég fejlesztheti a győri állatkertet

Úgy járt, mint Eminem? Akkor ezt érdemes tennie

Úgy járt, mint Eminem? Akkor ezt érdemes tennie

Nobel-díjra terjesztették fel Hongkong népét

Nobel-díjra terjesztették fel Hongkong népét

Ha ezt megcsinálja a Sony, nagyon más lesz a zenehallgatás

Ha ezt megcsinálja a Sony, nagyon más lesz a zenehallgatás