Négy, az állami tulajdonú Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt.

Négy, az állami tulajdonú Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt. érdekeltségébe tartozó cég - az ST Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt., a Lencsehegyi Szénbányák Kft., a Borsod-Abaúj 2000 Kft. és a Svercsek Kft. - 96 százalékos részesedést szerzett a Parád Kristály Manufaktúra Rt.-ben (PKM). A kézileg gyártott üvegtermékeket előállító, háromszáz éves múltra visszatekintő társaságért a vevők jelképes árat fizettek, amelynek pontos összegét azonban a felek nem hozták nyilvánosságra. A PKM Rt.-nek 1997-től ez év elejéig a Wallis Befektetési, Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelő Rt. volt a fő tulajdonosa, amely fokozatosan kiszállt a vállalkozásból, üzletrészét Nagy Imrének, a cég vezérigazgatójának (HVG, 2003. december 20.), illetve Hajdú Lászlónak, az Expert 89 Kft. ügyvezető igazgatójának adva át (HVG, 2004. április 17.). A múlt évet 1,2 milliárd forint árbevétellel záró, termékeit főként az Egyesült Államokban értékesítő PKM Rt. vesztesége 2002-ben 90 millió forint, 2003-ban 120 millió forint volt.

Yamaha: Ne bújjanak a hangszerládákba

Yamaha: Ne bújjanak a hangszerládákba

Nagyon jó hír: sikerült létrehozni a kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú újabb embrióját

Nagyon jó hír: sikerült létrehozni a kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú újabb embrióját

Mit szólna, ha ilyen lenne az összehajtható iPhone? – videó

Mit szólna, ha ilyen lenne az összehajtható iPhone? – videó

Világháborús bombát találtak Szolnokon

Világháborús bombát találtak Szolnokon

Előkerült egy érdekes rajz a Microsoft izgalmas új telefonjáról

Előkerült egy érdekes rajz a Microsoft izgalmas új telefonjáról

„Van olyan, hogy az ember elvből nem csinál meg valamit, akkor sem, ha az a legjobb üzlet”

„Van olyan, hogy az ember elvből nem csinál meg valamit, akkor sem, ha az a legjobb üzlet”