Kilencvennapos fizetési haladékot kapott a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságtól a Rába-Diesel és Gázmotor Gyártó Kft.

Kilencvennapos fizetési haladékot kapott a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságtól a Rába-Diesel és Gázmotor Gyártó Kft. A társaságot - 3 millió forint törzstőkével - tavaly alapította a Rába-Motor Gyártó Kft. (RM) menedzsmentje (HVG, 2005. május 28.). A terv az volt, hogy az új cég folytatja a tavaly végelszámolás alá került anyavállalat, az RM fő tevékenységét, a gépjárműmotorok és -alkatrészek gyártását. A Rába-Diesel Kft. - amelynek a székhelyén telefonon azt a tájékoztatást adták a HVG-nek, a cég elköltözött, de nem tudják, hová - jövőjének bizonytalanságát jelzi, hogy az RM-et sem sikerült megmenteni, noha még országgyűlési képviselők is lobbiztak például a bérgarancia-alap forrásaiért. A ma már nem termelő, 803 millió forint törzstőkéjű RM több mint 1 milliárdos tartozást halmozott fel, a cég mintegy kétszáz dolgozója közel egyévi fizetésével is adós maradt. A Kisalföld értesülése szerint a kft-nél több eljárás is folyamatban van, a rendőrség például sikkasztás gyanúja miatt nyomoz.

Itt az első komoly ízelítő az új James Bond-filmből

Itt az első komoly ízelítő az új James Bond-filmből

Bejelentették: visszatér a Motorola a csúcskategóriába

Bejelentették: visszatér a Motorola a csúcskategóriába

Kigyulladt egy autó a XV. kerületben

Kigyulladt egy autó a XV. kerületben

Magyar milliárdos közelében a tönkrement Thomas Cook itthoni leánycége

Magyar milliárdos közelében a tönkrement Thomas Cook itthoni leánycége

Az idei volt a legmelegebb ősz 1926 óta

Az idei volt a legmelegebb ősz 1926 óta

Radar360: Orbán szerint a magyarok furcsák, késelés egy győri iskolában

Radar360: Orbán szerint a magyarok furcsák, késelés egy győri iskolában