MTI/Magyar Nemzet Itthon

A listaállítással automatikusan jöhetne pénz a pártoknak

Nemcsak az egyéni jelöltek kaphatnak majd egymillió forintos költségvetési támogatást 2014-től a kampányfinanszírozási törvény tervezete szerint, hanem az országos listát állító pártok is jogosultak lennének állami források igénybevételére – olvasható a Magyar Nemzetben.

hvg.hu Gazdaság

Simor: 18 milliárd euró távozott, amikor kipateroltuk az IMF-et

Az Állami Számvevőszék által kifogásolt, a pénzügyi szektor szereplőiről szóló adatok átadása az IMF-nek nemhogy ártott, hanem épp megnehezítette az ellenünk spekulálók dolgát – mondta a parlamenti meghallgatásán Simor András, az MNB elnöke. Amíg itt volt az IMF, addig nem vontak ki milliárdokat az országból. A Simort elmarasztaló bizottsági határozattervezet érdekes módon már a meghallgatás előtt készült. Ezt végül korábbi formájában nem fogadták el, átszövegezték a dokumentumot.

hvg.hu Vélemény

VV: Nehogy már Simor egy utánrúgás nélkül távozzon

Nehéz másra gondolni, mint hogy a független ÁSZ és a független Fővárosi Főügyészség valamilyen sugallatra megpróbálja lejáratni az MNB-t és Simor Andrást, akinek a mandátuma éppen bő egy hét múlva jár le. Nehogy már egy utánrúgás nélkül távozzon – írja a Véleményvezér blog.

MTI Gazdaság

Simorék nem értik, miért kezdeményezett nyomozást ellenük az ÁSZ

A Magyar Nemzeti Bank visszautasítja az Állami Számvevőszéknek a jegybank törvényes működését megkérdőjelező megállapításait, és értetlenül áll az előtt, hogy miközben az ÁSZ elnöke korábban nem látott okot a büntetőfeljelentésre, később a jegybank a sajtóból arról értesült, hogy a számvevőszék mégis nyomozást kezdeményezett az ügyben.

MTI Gazdaság

Feljelentették Simorékat, de nem az ÁSZ volt

A magyar médiában megjelent hírek többségével ellentétben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem tett feljelentést a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzéséhez kapcsolódva, hanem jelzéssel élt az illetékes hatóságok irányában - közölte a számvevőszék. Emlékeztetnek: az Állami Számvevőszékről szóló törvény 2011. július 1-jei hatálybalépésével megváltozott az ÁSZ szerepe az ellenőrzések során feltárt tények, cselekmények megítélésével kapcsolatban.

hvg.hu Gazdaság

Simorék szerint az ÁSZ valótlant állít, a jegybank működése törvényes

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszautasítja az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) az MNB működése törvényességét megkérdőjelező megállapításait. Az ÁSZ jelentése számos tényekkel nem alátámasztott, valótlan állítást tartalmaz - reagált a jegybank az ellenőrzéséről szerdán kiadott számvevőszéki jelentésre.

MTI Gazdaság

Meghallgattattná Simort a Fidesz az ÁSZ-jelentés miatt

A Fidesz azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága üljön össze a jövő héten, tűzze napirendre az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működéséről szóló jelentését, és hallgassa meg Simor András jegybankelnök tájékoztatását az ügyben.

MTI Gazdaság

ÁSZ: törvénytelenségeket követett el az MNB

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata arra a megállapításra jutott, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi működése két szempontból sem volt törvényes - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke a számvevőszék szerdai sajtótájékoztatóján, amikor az ÁSZ a jegybank 2011-es működését vizsgáló számvevőszéki jelentést mutatta be.

MTI Gazdaság

Simor a sajtóból értesült az ÁSZ monetáris politikai tanulmányáról

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke sajnálattal fogadta, hogy a monetáris politika költségvetési kockázatairól készült állami számvevőszéki tanulmányról a sajtóból értesült és az ÁSZ szakértői nem tartották érdemesnek, hogy a tanulmány egyes megállapításiról az MNB-s kollégákkal konzultáljanak.

MTI Gazdaság

ÁSZ: máshogy kéne számolni az államadósságot

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint bizonyos kockázatok miatt célszerű lenne újragondolni az államadósság-mutató számítási módját - a számvevőszék ezt a Monetáris politika költségvetési kockázatai, különös tekintettel az adósságszabályra című tanulmányában állapította meg, amelyet pénteken sajtótájékoztatón mutattak be.

MTI Világ

Összefogott a magyar és a vietnami ÁSZ

Szorosabbra fűzik az együttműködést a magyar és a vietnami számvevőszék között – erről írt alá megállapodást kedden a két szervezet vezetője Hanoiban.

MTI Itthon

ÁSZ-jelentés: nőtt a nemzeti parkok területe

Négy nemzeti park igazgatóságának eredményességét, működésük hatékonyságát, valamint a kezelésükben lévő vagyonelemek hasznosítását vizsgálta helyszíni ellenőrzése során az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amelynek egyik megállapítása az volt, hogy a források felhasználása a céloknak megfelelő és eredményes volt - közölte az ÁSZ csütörtökön.

MTI Itthon

ÁSZ-jelentés: kevesebb utat újítottak fel, mint kellett volna

A közutak állapota alapvetően nem változott, mivel a hangsúly a gyorsforgalmi utak fejlesztésén volt. Ezt állapította meg 2006-ban elvégzett első és a 2011 végén zárult második számvevőszéki vizsgálat - mondta Makkai Mária, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) igazgatója az Országgyűlés Közlekedési és infrastrukturális albizottsága előtt kedden Budapesten.

MTI Itthon

Rogán díjat kapott az ÁSZ-tól

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Hagelmayer István-díját kapta Rogán Antal (Fidesz-KDNP) belvárosi polgármester, a parlament gazdasági bizottságának elnöke, aki az elismeréssel járó pénzjutalmat a Dévény Anna Alapítványnak ajánlotta fel.

1
5 6 7 8 9
15

A címlapról ajánljuk