Balla István - Csatlós Hanna - Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Aki Józsit szült a Bélák közé – Pogány Judit 75 éves

Több mint fél évszázada van színpadon, rengeteg emlékezetes alakítással a háta mögött. Maximalista, alázatos és odaadó. A ma 75 éves Pogány Judit elképesztő sokoldalúságát próbáltuk megfejteni az eddigi életművén keresztül. Mert Pogány Judit mindent képes eljátszani.

MTI Kult

Für Anikó kapta a Psota Irén-díjat

A nemzet színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nevét viselő díjra minden magyarországi színház állíthat jelöltet.

Varga Ferenc Kult

Jéger Zsombor: Mindig van nálam egy-két csikk

Színészinterjúink folytatódnak, most fiatal férfi színészeknek szegeztük neki kérdéseinket. Hogy látják a világot azok a tehetséges huszonéves fiúk, akikből a következő évtizedek Rudolf Péterje vagy Kern Andrása lehet? Arcukat filmekből és tévésorozatokból ismerhetjük, néhányuknak nagy számú rajongótáboruk is van már. Érzékenyek, sármosak és enigmatikusak – a következő hetekben őket mutatjuk be közelebbről. A sorrend, csakúgy, mint kolléganőik esetében, mozgóképes tapasztalataikon alapul.

Varga Ferenc Kult

Dóra Béla: Jó lenne, ha könnyebben lehetne levegőt venni ebben az országban

Színészinterjúink folytatódnak, most fiatal férfi színészeknek szegeztük neki kérdéseinket. Hogy látják a világot azok a tehetséges huszonéves fiúk, akikből a következő évtizedek Mucsi Zoltánja vagy Scherer Péterje lehet? Arcukat filmekből és tévésorozatokból ismerhetjük, néhányuknak nagy számú rajongótáboruk is van már. Érzékenyek, sármosak és lobbanékonyak – a következő hetekben őket mutatjuk be közelebbről. A sorrend, csakúgy, mint kolléganőik esetében, mozgóképes tapasztalataikon alapul.

Varga Ferenc Kult

Dékány Barnabás: A saját életében mindenki lehet zseni

Színészinterjúink folytatódnak, most fiatal férfi színészeknek szegeztük kérdéseinket. Hogy látják a világot azok a tehetséges huszonéves fiúk, akikből a következő évtizedek Nagy Zsoltja vagy Fekete Ernője lehet? Arcukat filmekből és tévésorozatokból ismerhetjük, néhányuknak nagy számú rajongótáboruk is van már. Érzékenyek, sármosak és kiszámíthatatlanok – a következő hetekben őket mutatjuk be közelebbről. A sorrend, csakúgy, mint kolléganőik esetében, mozgóképes tapasztalataikon alapul.

Szentgyörgyi Rita Kult

Für Anikó: Már nincs sok dobásunk

Ha már önzők vagyunk és telhetetlenek, legalább a saját rovásunkra ne legyünk azok – mondja a környezetvédelmi témákra különösen érzékeny Für Anikó. A politika idegesíti, a tao megszűnése viszont aggasztja. A színésznővel a versek elemi erejéről, a szerepek visszaadásáról és Mácsai Pál vezetési stílusáról is beszélgettünk.

hvg.hu Kult

Secondhand lesz az Örkény Színházban

Ascher Tamás és Mohácsi János is rendez az Örkény István Színház most kezdődő évadában, amely idén is egész napos szabadtéri programsorozattal, az Örkény kerttel nyitja a szezont szeptember 8-án a színház előtt.

hvg.hu Kult

Tasnádi István: Le lett írva minden szó, mostantól csak ismételni lehet – Élő írók társasága 25. rész

Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – mindennap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt, a hvg.hu-n is. Ma megtudjuk – mert Tasnádi István leírta, Gálffi László pedig elmondja –, hogy "le lett írva az összes szó, az összes bölcs, fennkölt, vicces, trágár, meghökkentő, sablonos és mélyenszántó gondolat. Le lett írva minden, ami az emberi nyelvek szókészletével és logikai alakzataival egyáltalán lehetséges".

hvg.hu Kult

Bodor Ádám: "Pofáznak, ha hidegen kapják" – Élő írók társasága 23. rész

Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – mindennap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt a hvg.hu-n is. A mai epizód Bodor Ádám története a falánk ötvenesről és a fád pizzafutárról – Pogány Judittal és Novkov Mátéval.

hvg.hu Kult

Kun Árpád: "A fiatal Albert Einstein elérkezett az emberi tudás végpontjára" - Élő írók társasága 21. rész

Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – mindennap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt a hvg.hu-n is. Ma Einsteinről, a lélek hallhatatlanságáról, és az E = mc² képletről mesél Kun Árpád, Für Anikó segítségével.

1 2 3 4 5
Zseniális: egy amerikai iskola diákjai eltáncolták a Bosszúállók: Végjáték csatajelenetét

Zseniális: egy amerikai iskola diákjai eltáncolták a Bosszúállók: Végjáték csatajelenetét

Akkorára nőtt a Mészáros-birodalom, hogy önmaga érdekeit sérti

Akkorára nőtt a Mészáros-birodalom, hogy önmaga érdekeit sérti

A gyerekek ötödének életét nehezíti, hogy egyszülős családban él

A gyerekek ötödének életét nehezíti, hogy egyszülős családban él

Törött lábbal és csuklóval vonszolta magát a földön napokig egy túrázó

Törött lábbal és csuklóval vonszolta magát a földön napokig egy túrázó

Hiába szigorítják a felsőoktatási felvételit, nem jelentkeztek többen nyelvvizsgázni

Hiába szigorítják a felsőoktatási felvételit, nem jelentkeztek többen nyelvvizsgázni

Mi az a hvg360?

Mi az a hvg360?

Jó hírt kapott az Apple, rákattantak a kínaiak az iPhone 11-ekre

Jó hírt kapott az Apple, rákattantak a kínaiak az iPhone 11-ekre

Ma lenne az alanyi jogon mindenkinek járó 2,5 millió forint napja – ha nem lenne óriási kamu a hír

Ma lenne az alanyi jogon mindenkinek járó 2,5 millió forint napja – ha nem lenne óriási kamu a hír

Apple-számítógépet használ? Ne higgye, hogy annyira biztonságban van

Apple-számítógépet használ? Ne higgye, hogy annyira biztonságban van

A Belügyminisztérium sem vizsgálódik a Microsoft-botrányban

A Belügyminisztérium sem vizsgálódik a Microsoft-botrányban

Hajszárítóval a kezében ül egy nagymama az út szélén, hogy lelassítsa a gyorshajtókat

Hajszárítóval a kezében ül egy nagymama az út szélén, hogy lelassítsa a gyorshajtókat

A címlapról ajánljuk