hvg.hu Vállalkozás

Negyvenmilliárdot tettek félre azoknak a munkanélkülieknek, akik hajlandók vállalkozást indítani

Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" és az "Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – tájékoztatta Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-t.

hvg.hu Gazdaság

Ahol 0 százalékos a munkanélküliség - itt vannak a magyar foglakoztatási rekorderek

Már 28 olyan település van az országban, ahol egyetlen álláskereső sincs, ezek főként a nyugati megyékben találhatók. A nagyvárosok közül Salgótarján 13,9 százalékos álláskeresési rátával az abszolút sereghajtó, míg Sopronban például 1 százalék alatti az állástalanok aránya. Vannak furcsa jelenségek is: a borsodi Tornabarakonyban egyetlen munkanélküli sincs, Tornanádaskán viszont 52 százaléknál is nagyobb a regisztrált álláskeresők aránya.

MTI Gazdaság

Faramuci csapdába esnek a közmunkában jeleskedő települések

Több község azzal szembesült, hogy sikeres közmunkaprogramja után kiesett a halmozottan hátrányos települések közül, mert ilyen "kedvezményezett" település csak az lehet, ahol jelentős a munkanélküliek száma. Kettős mércével mérik a közmunkásokat: a statisztikában munkavállalónak számítanak, de a munkaügyi központ álláskeresőnek tekinti őket.

Jobline.hu

Tudja, mekkora információs hatalom került az álláskeresők kezébe?

Egyre több kiválasztási szakember tapasztalja, hogy hatalomváltás ment végbe a toborzás terén: az álláskeresők átvették a kezdeményezést. A pályázók immár nem tűrik, ha gyenge a munkáltatói márka, lassú a kiválasztási folyamat és általában kellemetlen a jelölti tapasztalat.

MTI Gazdaság

A polgármester segítséget ígér a Dunaferr kirúgott dolgozóinak

A dunaújvárosi önkormányzat a megyei kormányhivatallal együttműködve minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja azokat, akiket a Dunaferr el akar bocsátani - reagált közleményében Cserna Gábor (Fidesz) Dunaújváros polgármestere az MSZP és a DK közös, a Fejér megyei városban tartott pénteki sajtótájékoztatójára.

hvg.hu Itthon

Videó: Majkára, és az ingyen piára pörögtek rá az álláskeresők

Másodszor rendezik meg a Kapunyitási Pánik Fesztivált fiatal álláskeresőknek. A koncertekkel is színesített, csütörtöktől szombatig hömpölygő rendezvényen azért volt, akit inkább a kóstoltatós ital érdekelt, mint a modellezett karrierbeszélgetés, sok fiatal pedig – a villanyszerelőként végzett, és továbbtanulásra buzdító – Majka és Curtis koncertjére érkezett. A rapperen kívül a főszervező Kárász Róbert is rövid tanácsadásra vállalkozott a hvg.hu kamerájának.

HavariaPress Karrier

Munkanélkülieket vertek át az OKJ-s csalással

Vádemeléssel zárta a kunszentmiklósi rendőrség a nyomozást azzal a tassi férfivel és élettársával szemben, akik 2010. és 2011. között OKJ-s tanfolyamokat hirdettek tartós munkanélkülieknek, azonban a képzések és a vizsgák nagy része elmaradt. A tanfolyamokra jelentkezőket kedvező részletfizetési lehetőséggel és hétvégi képzési időpontokkal kecsegtették. A rendőrség összesen 231 sértettről tud.

hvg.hu Karrier

Százezrek vannak több mint egy éve állás nélkül

Október végén 523 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, és a munkanélküliek 47,5 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,6 hónap volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nagy Gergő Gazdaság

Munkahelyi ingázás: visszajöhetnek a munkásszállók?

Akár még jól is elsülhetne a kormány azon terve, mely a mindenkori minimálbérnek megfelelő lakhatási támogatást biztosítana másfél évig azon álláskeresőknek, akik vállalják, hogy állandó lakóhelyüktől legalább 100 kilométerre vállalnak munkát. A tervezet irányvonala jó, de inkább a gyermektelen fiatalokat preferálja, és a kisvállalkozások helyett a nagyobb cégek használhatják ki a lehetőséget.

MTI Gazdaság

Orbánék különleges ajánlata álláskeresőknek

Lakhatási támogatást kapnának azok az álláskeresők, akiket a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresőként tart nyilván, és akik olyan munkaviszonyt létesítenek, hogy az állandó lakóhelyük és munkavégzési helyük közötti távolság legalább 100 kilométer.

hvg.hu Tech

Erre kíváncsiak a cégek az álláskeresők Facebook-profilján

A CareerBuilder felmérése szerint az amerikai munkaadók 37 százaléka ellenőrzi a hozzájuk jelentkező álláskeresőket a közösségi oldalakon - írja hírlevelében az ELTE Társadalomtudományi Kar. A cég három évvel ezelőtti vizsgálatában még 50 százalékra becsülte ezek arányát. Az ellenőrzéskor a munkaadók többsége arra kíváncsi, a jelentkező elég professzionális színben tünteti-e fel magát, sokakat pedig azért nem vesznek fel, mert "helytelen" fotókat posztolnak.

MTI Karrier

Munkaerőpiaci képzéseket indítanak álláskeresőknek

Mintegy ezer ember bevonásával munkaerőpiaci képzések indulnak az álláskeresők számára Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte Rezsőfi István, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója Nyíregyházán.

MTI Itthon

Az álláskeresők harmada nem tud idegen nyelveket

A magyar álláskeresők közel harmada egyetlen idegen nyelvet sem beszél, akik pedig mégis, azok főként angolul és németül tudnak - közölte a workania.hu internetes állásportál legutóbbi kutatásának eredményeit az MTI-vel.

MTI Gazdaság

Megugrott itthon a bejelentett állások száma

Jelentősen nőtt a bejelentett új álláshelyek száma országszerte szeptemberben mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos hónapjához képest, a nyilvántartott álláskeresők száma pedig csökkent - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt adatokból.

hvg.hu Karrier

Mit kínál a HVG Állásbörze a pályakezdőknek és az álláskeresőknek?

Melyek az álláskeresés legfőbb okai? Mivel elégedetlenek azok a munkavállalók, akik váltani szeretnének? Anyagi biztonság vagy szakmai fejlődés? Többek között ezekre a kérdésekre válaszoltak a HVG Állásbörze látogatói. Az őszi börze szervezői október 5-én és 6-án a Syma Rendezvényközpontba várják a látogatókat.

1 2
Emlékszik még a gémkapocsra az Office-ból? Valami furcsát művelt vele a Microsoft, és senki sem érti

Emlékszik még a gémkapocsra az Office-ból? Valami furcsát művelt vele a Microsoft, és senki sem érti

Újra utcán a belgrádiak

Újra utcán a belgrádiak

Szexista reklám miatt mentek neki a közlekedési minisztériumnak Németországban

Szexista reklám miatt mentek neki a közlekedési minisztériumnak Németországban

Üzemanyagpótdíj, zárórafelár – ilyenekkel trükköztek eddig a turistákon az autókölcsönzők

Üzemanyagpótdíj, zárórafelár – ilyenekkel trükköztek eddig a turistákon az autókölcsönzők

Halász Judit: A gyerekekre figyelni kell

Halász Judit: A gyerekekre figyelni kell

Androidos? Azonnal frissítsen a mobiljára, súlyos biztonsági rés tátonghat rajta

Androidos? Azonnal frissítsen a mobiljára, súlyos biztonsági rés tátonghat rajta

Mit tegyünk, amikor a kamasz "más családot" keres magának?

Mit tegyünk, amikor a kamasz "más családot" keres magának?

Helikopterrel, egyesével mentik ki a bajbajutott norvég luxushajó utasait a viharos tengerről

Helikopterrel, egyesével mentik ki a bajbajutott norvég luxushajó utasait a viharos tengerről

Halász Judit: A gyerekekre figyelni kell

Halász Judit: A gyerekekre figyelni kell

100 köbméternyi szemét gyűlik egy falu határában

100 köbméternyi szemét gyűlik egy falu határában

Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe

Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe

A címlapról ajánljuk