Hont András Itthon

Hont András: Kurultáj magyar ecsettel

Szent István, kereszténység, nyugati kultúra egyfelől, menekültek éheztetése, Magyarok Istene Sátor és muszlim rokontudat másfelől. Nem csoda, ha összezavarodik az ember. Vélemény.

hvg.hu Nagyítás

Mozgalmas huszadikánk volt

Mozgalmas huszadikánk volt, reggel még esett, amikor a tisztek felesküdtek, egyikük pedig tett egy lépést afelé, hogy meg is esküdjön valamikor a közeljövőben – ez volt a nap legkedvesebb pillanata. Józsefváros hivatalos ünnepén rejtélyes okból jelen lévő biztonságiak pofozták a helyi ellenzéket. A kormánypárti politikusok a menekültekkel keltek és feküdtek, Erdő Péter bíboros pedig olyan szentbeszédet tartott, hogy kormánypárti és ellenzéki is talált benne neki tetsző gondolatokat. Közben az ország megindult tortát enni, karneválozni, sétálni a magyar ízek utcájában. Aztán lassan kisütött a nap, az emberek pedig elindultak a Duna-partra, hogy még legyen helyük a tűzijátékra.

MTI Itthon

Így ünnepli idén az állam augusztus 20-át

Lesz honvédtisztavatás, parlamenti nyílt nap, Magyar ízek utcája, egész napos családi programok és koncertek a Várkert Bazárnál, aratómenet, Szent Jobb-körmenet és tűzijáték is - ismertették kedden.

Para-Kovács Imre Vélemény

Para-Kovács: A Nagy Márciusi Rezsiünnep

A miniszterelnök évről évre szűkülő tudatában, évről évre szűkül a nemzet, egyre többen kerülnek ki belőle, de a maradék maradéktalanul boldog lesz. Az üzenet világos: aki velünk van, az van.

hvg.hu Nagyítás

Havazás miatt a forradalom elmarad! - Nagyítás-fotógaléria

Szinte minden ünnepi rendezvényt lefújtak a szokatlanul zord márciusi időjárás miatt. A tegnap óta tartó havazás sok települést elzárt a külvilágtól, száznál is több útszakasz járhatatlan. Ünnepi körkép az 1848-49-es forradalom évfordulóján. - Galériánkat frissítjük!

MTI Világ

Személyi kultusz: élő elnököt ünnepelnek Kazahsztánban

Nurszultan Nazarbajev elnökké választásának napját ünnepelte az ország. Az elnök beszédében győzelemnek könyvelte el, hogy az ország gazdasága a kelet-közép-európai országok fejlettségi szintjére emelkedett. Az állami tévében leadták az elnök életét feldolgozó trilógia első részét. A hétvégét egy nappal megtoldották, hogy tovább ünnepelhessenek az emberek.

hvg.hu Itthon

Videó: Bekapcsolva maradt Orbán mikrofonja

Orbán Viktornak nem tetszenek a "pocakos tábornokok", ezért különösen örült, hogy az október 6-i ünnepi megemlékezésen vékony "legényekkel" vonulhatott fel a Kossuth téren - ez tudható meg az ATV felvételeiből, melyen bekapcsolva maradt a kormányfő mikrofonja.

MTI Itthon

129 emberhez kellett mentő augusztus 20-án

A hétfői állami ünnepi rendezvények helyszínein összesen 129 embert kellett ellátniuk a mentőknek - tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn késő este az MTI-t.

MTI Itthon

Zivatar is lehet augusztus 20-án: a meteorológusok résen lesznek

A jelenlegi, még bizonytalan előrejelzés szerint egy hét múlva, az augusztus 20-i állami ünnepen meleg, döntően napos időjárás várható, de még nem zárható ki, hogy a nap második felében zápor, zivatar alakul ki. Az Országos Meteorológiai Szolgálat folyamatos, "forródrótos" kapcsolatban áll majd az állami rendezvények szervezőivel, s ha a helyzet megkívánja, akkor félóránként jelentést ad.


A címlapról ajánljuk