hvg.hu Itthon

Így (nem) írnak a kormányközeli lapok Márki-Zay győzelméről

Márki-Zay Péter, így az ellenzék hódmezővásárhelyi győzelme az időközi polgármester-választáson sokáig „elkerülte” vasárnap este a kormányközeli online médiumok szerkesztőinek figyelmét. Most azt néztük meg, vajon a napilapokkal is hasonló-e a helyzet.

Németh Róbert Itthon

A part alatt

A köztévé szerint az Indexen eluralkodott a kormányellenes nyugatbarát hangvétel, Kiszelly Zoltán szerint pedig tűrhetetlen ez a nagy parttalanság, hogy lassan nem csak a homoszexuálisoknak, hanem az állatoknak, meg a növényeknek is jogaik vannak. Akkor mi azért hozzátennénk ezt-azt.

Seres László Vélemény

Seres: Van még kérdés?

Kérdezés? Ilyet nem csinálunk. Aki ilyet csinál, az a másik világ képviselője. A mi világunkban nem hozzuk kínos helyzetbe a kormányfőt azzal, hogy valamit megkérdezünk tőle.

Gergely Zsófia Itthon

A nagykövet bezzeg hívhatja az MTVA-t állami médiának?

Állami médiának nevezte az MTV-t az amerikai nagykövet szerdai beszédében, ami azért vicces, mert két napja épp ránk sértődtek meg, mert állami médiának neveztük őket egy e-mailben. Ezért megkérdeztük őket, mit szólnak hozzá, hogy valamiért Colleen Bell sem hívja őket közszolgálati médiának, és a diplomata is kap-e egy „kikérjük magunknak” típusú választ. De úgy tűnik, az MTVA-nak elment a kedve a kommentálástól.

M. László Ferenc Itthon

Kínos bukta a köztévés híradó, de a Fidesz másra figyel

Valósággal riasztja az M1 Híradója a nézőket, volt olyan nap, amikor a híradó előtt menő Magyar Gazdára is többen kapcsoltak. Viszont az öt állami csatorna összességében nem teljesít rosszul, a sportműsorok rengeteg embert leültetnek a képernyő elé. Sőt, ha a kormánypárti politikusok szemszögéből nézzük az állami médiát, kijelenthetjük: hozzák a formájukat.

HVG Itthon

HVG: Káoszt hozhat az állami média átszabása

Bár a Fideszben sem elégedettek a közmédia színvonalával, elsősorban azt remélik a közrádiótól és tévétől – köztük a vasárnap induló állami hírcsatornától –, hogy egyben tartják a kormánypárt törzsbázisát – írja új számában a HVG.

hvg.hu Itthon

A via.hu lehet az új állami híroldal?

A 888.hu is felmerült korábban, ám a Heti Válasz most azt írja, vélhetően a via.hu domain alatt futhat a Habony Árpád részvételével készülő új állami híroldal.

Ingyenes jégpályát ad a budapestieknek karácsonyra Karácsony

Ingyenes jégpályát ad a budapestieknek karácsonyra Karácsony

Szeretettel Nagy-Britanniából: Az abortusz erkölcstelen? OK, boomer

Szeretettel Nagy-Britanniából: Az abortusz erkölcstelen? OK, boomer

Szinte az összes fideszes tartózkodott, így nem emelik a bírák és az ügyészek fizetését

Szinte az összes fideszes tartózkodott, így nem emelik a bírák és az ügyészek fizetését

Már hatodjára csipogott be az órája a vacsora közben – ez mentette meg az életét

Már hatodjára csipogott be az órája a vacsora közben – ez mentette meg az életét

Meghalt az ember, aki segített kitalálni a vonalkódot

Meghalt az ember, aki segített kitalálni a vonalkódot

Szamurájkarddal támadt ismerősére egy pápai férfi

Szamurájkarddal támadt ismerősére egy pápai férfi

Kidobhatja még azt az egy telefontöltő-csatlakozót is az iPhone-okból az Apple

Kidobhatja még azt az egy telefontöltő-csatlakozót is az iPhone-okból az Apple

Chrome-ot használ? Frissítsen rá, nagyobb biztonságban lesznek a jelszavai

Chrome-ot használ? Frissítsen rá, nagyobb biztonságban lesznek a jelszavai

A Magyar Nemzet szerint a jobboldali színházigazgatók vannak veszélyben

A Magyar Nemzet szerint a jobboldali színházigazgatók vannak veszélyben

Megvan, mikor érkezhet a Samsung Galaxy S11 – és mellé egy meglepetés

Megvan, mikor érkezhet a Samsung Galaxy S11 – és mellé egy meglepetés

Ingyenes jégpályát ad a budapestieknek karácsonyra Karácsony

Ingyenes jégpályát ad a budapestieknek karácsonyra Karácsony

A címlapról ajánljuk